
A 2015-ben U20-as Afrika-bajnok Obinna Nwobodo leigazolását jelentette be az Újpest – írta az m4sport.hu. Az 1996-ban született nigériai támadó középpályás tavaly bajnoki címet szerzett hazájában az Enugu Rangersszel. A lila-fehér klub honlapjának tájékoztatása szerint 44 mérkőzésen szerzett 9 góllal és 10 asszisztal a háta mögött érkezik Budapestre. 2015-ben Nigéria U20-as válogatottjának Afrikai Nemzetek Kupája-győzelméből is aktívan kivette a részét, a Ghána elleni elődöntőben be is talált. A döntőben összeszedett sérülése miatt nem lehetett ott a korosztályos világbajnokságon.
Az ujpestfc.hu-nak adott nyilatkozatában Nwobodo kiemelte, szeretne élni az élettől kapott lehetőséggel, és trófeákhoz segítené szép múltú csapatát. Az UEFA büntetése miatt a legutóbbi szezonban nem regisztrálhatott új játékost Nebojša Vignjević együttese, ami meg is látszódott, a szűk keret a 7. helyre volt elég az OTP Bank Ligában. Nem is tétlenkedik az erősítések terén az újpesti vezetés, Nwobodo már az ötödik igazolás: Gyirmótról jött Mijuško Bojović, az pedig már korábban eldőlt, hogy amint lejár a kizárás, érkezik a Diósgyőrben szereplő Novothny Soma, a Honvéddal bajnok Zsótér Donát és a Sturm Graz utánpótlásából hazatérő Németh Gergő.
Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu
Átigazolási hírek