Aranyszavak: „A Gyirmót legyőzése volt a fordulópont”

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Aranyszavak: „A Gyirmót legyőzése volt a fordulópont”

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.05.28. 01:50

Budapest – A bajnokcsapat kapusa még nem foglalkozik a Bajnokok Ligájával

Aranyszavak: „A Gyirmót legyőzése volt a fordulópont”


Bajnoki címet érő győzelem után ünneplés a pályán, majd a szurkolókkal és az öltözőben – így alakult a Budapest Honvéd számára 1993 után újabb bajnoki címet nyerő labdarúgók szombat esti programja. A boldog és büszke játékosok ezt követően nyilatkoztak is: Eppel Márton például a kieső legyőzését emelte ki, mint az idény kulcsmomentumát.



 



„A Gyirmót ellen, amikor Lanza (Davide Lanzafame – a szerk.) a 96. percben befejelte – felelte Eppel Márton az nb1.hu kérdésére, amely arra irányult: mikor hitte el végleg a célkitűzéseit sokáig óvatosan megfogalmazó együttes, hogy elsőként végezhet. – Az egy olyan meccs volt, amikor az első félidő után nem hittem, hogy nem vezettünk. Rúgtam két gólt, egyiket sem adták meg, de erről már kár beszélni. Utána úgy éreztem, hogy azzal a 96. percben szerzett góllal a magunk javára fordítottuk az egész szerencse-faktort. Megmutattuk, hogy tudunk egymásért küzdeni. Az volt az a fordulópont, amikor mindenki belegondolt, hogy ez a szezon a miénk lehet” – közölte a 16 találattal gólkirályként záró Eppel.



 



Az aranyéremről döntő, Videoton elleni összecsapáson 1-0-ra nyerő kispestiek egymást követő 10. győzelmüket aratták hazai pályán. Érdeklődésünkre a Bozsik-stadion „titkáról” Dusan Vasiljevic, a bajnokcsapat középpályása próbálta meg lerántani a leplet. „Mindegy, ki volt az ellenfél, nagyon akartuk ezt a bajnoki címet. Ahhoz, hogy bajnokok legyünk, szombaton sem feltétlenül kellett volna nyerni, ám mindenki láthatta, hogy ezúttal sem úgy játszottunk, hogy beérjük a döntetlennel. Győztünk, úgyhogy nagyon büszke vagyok a csapatra.”



 




Bréking: Marco Rossi nem marad Kispesten - NB1.hu



A Honvéd edzője az aranymeccs utáni sajtótájékoztatón jelentette be távozását.




 



Arra az együttesre, amely sikerének köszönhetően a 2017/2018-as idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjében próbálhat szerencsét. „Ma még szeretném ünnepelni a bajnoki címet, holnaptól pedig készülni a válogatottra – mondta el Gróf Dávid, a Honvéd immáron egyszeres bajnok kapusa. – Június 12-én kezdjük a felkészülést, onnantól gondolkodunk a Bajnokok Ligájában – felelte az nb1.hu kérdésére a Bernd Storck Oroszország és Andorra ellen készülő bő keretébe meghívott futballista.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 63 vendég