Éppen csak kiszenvedte a Fradi

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.03.29. 21:07

Budapest - A vendégek egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet.

Éppen csak kiszenvedte a Fradi


Két és fél hét alatt nem lehet csodát tenni – mondta a Magyar Kupa párharc első összecsapása előtt a Diósgyőr debütáló vezetőedzője, Bódog Tamás. Ehhez képest a DVTK-t mintha kicserélték volna, olyan bátran futballozott az első félidőben. Sőt, eredményesen is, hiszen Szarka Ákos buktatása után tizenegyeshez jutottak, amit az ex-ferencvárosi Ugrai magabiztosan értékesített.



 



A második félidőre már egy határozottabb Fradi jött ki, amelyik Böde góljával egyenlített, majd mindent elsöprő offenzivába kezdett. Ennek ellenére csak a hosszabbítás perceiben sikerült megszerezniük a győzelmet, Moutari a 92. percben fejelte be a győztes gólt.



 



 




A Sopron papírforma szerint már bejutott a legjobb négy közé - NB1.hu



Budafokon nyert a Sopron




 





 



Magyar Kupa negyeddöntő, első mérkőzések



Budapest, Groupama Aréna.



Vezette: Erdős József



 



Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Hüsing, Nalepa (Bognár I., a szünetben), Sternberg – Gera, Kleinheisler – Lovrencsics, Moutari, Varga R. (Djuricin, 53.) – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll



DVTK: Rados – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás – Ugrai (Szabó I. B., 66.), Mevoungou, Nono (Kitl, 77.), Vela (Ternován, 88.) – Novothny, Szarka.  Vezetőedző: Bódog Tamás



Gólszerző: Böde (65.), Moutari (92.), ill. Ugrai (14. – 11-esből)


Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.03.29. 21:43

szép volt, jó volt, de sanszosan ennyi volt, se nem fogjuk kibírni kapott gól nélkül Kövesden, se nem rúgunk hármat
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 37420
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: RC » 2017.03.30. 08:59

A nagy fradista Ugrai rúgta a büntetőt? Profi :).
Ria-ria-Sabaria
Piros-fehér-kék

BlancoAgilon38

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.03.30. 09:01

ManBat írta:szép volt, jó volt, de sanszosan ennyi volt, se nem fogjuk kibírni kapott gól nélkül Kövesden, se nem rúgunk hármat

Se nem, se nem sejjhajj!

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.03.30. 09:19

RC írta:A nagy fradista Ugrai rúgta a büntetőt? Profi :).

Korrekt volt, nem ünnepelte túlzottan. Amúgy is egy normális fazonnak tűnik, nem az a visszaköpködős fajta, velünk legalábbis nem játszotta el.
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18162
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.03.30. 10:29

Ferencváros // Man Utd írta:
RC írta:A nagy fradista Ugrai rúgta a büntetőt? Profi :).

Korrekt volt, nem ünnepelte túlzottan. Amúgy is egy normális fazonnak tűnik, nem az a visszaköpködős fajta, velünk legalábbis nem játszotta el.

Ősszel viszont, amikor a 92. percben lőtte ellenünk a győztes gólt, elég látványosan ünnepelt.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 37420
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: RC » 2017.03.30. 13:16

Savaria1919 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
RC írta:A nagy fradista Ugrai rúgta a büntetőt? Profi :).

Korrekt volt, nem ünnepelte túlzottan. Amúgy is egy normális fazonnak tűnik, nem az a visszaköpködős fajta, velünk legalábbis nem játszotta el.

Ősszel viszont, amikor a 92. percben lőtte ellenünk a győztes gólt, elég látványosan ünnepelt.

Rossz emlékekkel távozott tőlünk, ennyi.
Ria-ria-Sabaria
Piros-fehér-kék

Vénaszkenner
Serdülõ
Hozzászólások: 332
Csatlakozott: 2015.04.04. 23:51

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: Vénaszkenner » 2017.03.30. 14:40

S ajnálom hogy így alakult.
E lképesztően sajnálom.
G arantálom hogy nem fog megismétlődni.
G iliszta az udvarban.
L udasmatyi jön a tévében.
Y vette a konyhában.
U nom ezt az egészet.
K ukri.
"Ha sétálok a sporttelepen és meglátom a szemetet a földön, akkor nem felhívok valakit, hogy jöjjön oda és szedje fel, hanem lehajolok érte és kidobom." (Kubatov Gábor, 2017)

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.03.30. 14:55

Vénaszkenner írta:S ajnálom hogy így alakult.
E lképesztően sajnálom.
G arantálom hogy nem fog megismétlődni.
G iliszta az udvarban.
L udasmatyi jön a tévében.
Y vette a konyhában.
U nom ezt az egészet.
K ukri.

Kinek a pina, kinek segglyuk. Lipsi fórumon minden belefér.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18162
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.03.30. 14:58

RC írta:
Savaria1919 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Korrekt volt, nem ünnepelte túlzottan. Amúgy is egy normális fazonnak tűnik, nem az a visszaköpködős fajta, velünk legalábbis nem játszotta el.

Ősszel viszont, amikor a 92. percben lőtte ellenünk a győztes gólt, elég látványosan ünnepelt.

Rossz emlékekkel távozott tőlünk, ennyi.

Itt faragtak belőle futballistát. Ennyivel tartozik a klubnak. De az összes többi, aki itt nevelkedett. Radó, Koman, Kovács, Gaál.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43257
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.03.30. 16:54

Savaria1919 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
RC írta:A nagy fradista Ugrai rúgta a büntetőt? Profi :).

Korrekt volt, nem ünnepelte túlzottan. Amúgy is egy normális fazonnak tűnik, nem az a visszaköpködős fajta, velünk legalábbis nem játszotta el.

Ősszel viszont, amikor a 92. percben lőtte ellenünk a győztes gólt, elég látványosan ünnepelt.

nekem is az jutott eszembe, akkor majd' megőrült, úgy rohant, pedig ha azt kihagyja lehet, h ma nem vagyunk kiesőhelyen
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18162
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.03.30. 17:39

SuperDepor írta:
Savaria1919 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Korrekt volt, nem ünnepelte túlzottan. Amúgy is egy normális fazonnak tűnik, nem az a visszaköpködős fajta, velünk legalábbis nem játszotta el.

Ősszel viszont, amikor a 92. percben lőtte ellenünk a győztes gólt, elég látványosan ünnepelt.

nekem is az jutott eszembe, akkor majd' megőrült, úgy rohant, pedig ha azt kihagyja lehet, h ma nem vagyunk kiesőhelyen

Döntetlen esetében is kirúgták volna Horváthot?
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43257
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Éppen csak kiszenvedte a Fradi

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.03.30. 17:56

Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:
Savaria1919 írta:Ősszel viszont, amikor a 92. percben lőtte ellenünk a győztes gólt, elég látványosan ünnepelt.

nekem is az jutott eszembe, akkor majd' megőrült, úgy rohant, pedig ha azt kihagyja lehet, h ma nem vagyunk kiesőhelyen

Döntetlen esetében is kirúgták volna Horváthot?

asszem, h igen, mert 4 pont kellett, és előtte csak az Újpesttel ikszeltünk, de lehet rosszul emlékszem
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google Adsense [Bot] valamint 26 vendég