SuperDepor írta:Létezik egyáltalán valami perspektíva ami mindenki számára elfogadható ? Az szép, h az ultrák a végsőkig elmennek az elveikért, de a folyamatos zárt kapus meccsek lerombolnak valamit, amit majd fel is kéne építeni. A következő büntetés nem két meccsre fog szólni, hanem két hónapra, azután pedig még keményebben fog szankcionálni az MLSZ, elmennek a végsőkig, akár a pontlevonásig is. Az Újpest DVTK meccsen a belga úgy vihorászott Storckkal mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
A szurkolók, hogy artikulálják a téma által gerjesztett folyamatokat, tárgyalásra hívták a tulajt, minden érintett részvételével.
Azt válaszolta, hogy jöhetnek, de a címerről nem hajlandó tárgyalni, az végleges döntés. (Még arra is lett volna fogékonyság, hogy akár változzon valamennyire a címer - volt már rá példa - de az alapvető tradicionális elemeket őrizze meg. De erre sem volt hajlandó, csak valami műszavazást pillanatok alatt abszolválva, átnyomta a wc deszkát.)
Ezzel sokat nem segít a helyzet normalizálásán, sőt azzal sem, hogy nem árulja el a címerváltás valódi okát, hiszen amiket hallottunk az nyilvánvalóan mellébeszélés.
Mert én azt hiszem, hogy ilyen horderejű döntésnek hasonló horderejű ok kell álljon a hátterében, így szokott működni a világ.
Én már arra is gondoltam, hogy el akarja adni külföldi befektetőnek a klubot és esetleg ez okolhatja a váltást.
A következő fejezet, hogy az UTE által beadott keresetet hogyan ítéli meg a bíróság. Pár nap és kiderül.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.