Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.11.17. 17:04

Miskolc – A válogatottban is jól játszott.

Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat


Ugrai Roland a DVTK legjobb játékosa eddig a tavasszal, az élvonalbeli támadók közül meg az egyik legjobb teljesítménnyel rukkolt elő eddig az őszi szezonban.



Jó formáját nemcsak a klubcsapata mezében mutatta meg, hanem a magyar válogatottéban is, mert Luxemburg és Costa Rica ellen is azon nagyon kevesek közé tartozott, akik mindkét mérkőzésen értékelhető teljesítménnyel rukkoltak elő.



Nem csoda, hogy Miskolcon már beszédtéma az esetleges távozása, amit bizonyít, hogy a boon.hu Bódog Tamás szakmai igazgatónál érdeklődött a támadó sorsa felöl.



„Örülünk annak, ahogyan „Ugi” játszott a válogatottban, igazán parádés volt, azzal a dinamikával, azzal a képességgel, ami neki van. Az elmúlt meccsek legjobb embere volt, van ereje, van benne lendület, de ez természetesen nem jöhetett volna létre, ha nincs mögötte az a csapat, amelyik ehhez hozzásegítette. Természetes, ha valaki jól játszik, kiemelkedik, azért be fognak jelentkezni, más kérdés, hogy milyen összegű ajánlat fog érkezni. Pillanatnyilag nem érkezett. Ha eljutunk odáig, lehet majd róla beszélni” – mondta Bódog.




Szóvá tette a Csíkszereda a magyarellenességet - mutatjuk a levelet - NB1.hu



Magyarellenesség Romániában




SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43272
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.11.17. 17:18

óriásiak ezek a fantáziadús becenevek, Ugi
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.11.17. 22:15

SuperDepor írta:óriásiak ezek a fantáziadús becenevek, Ugi

a világ két leggázabb beceneve az Öcsi és a Hugi
aztán jönnek a Totya, Kovi, Taki félék
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.11.17. 22:41

Adamek írta:
SuperDepor írta:óriásiak ezek a fantáziadús becenevek, Ugi

a világ két leggázabb beceneve az Öcsi és a Hugi
aztán jönnek a Totya, Kovi, Taki félék

Nálunk is voltak jók: Cölöp, Dzsozi, Jaksi, Zsír, Gyurma, Dödi
https://www.vaol.hu/sport/szaki-iszi-pe ... -1562285/#
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54495
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.11.17. 23:57

vicc
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43272
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.11.18. 08:29

Adamek írta:
SuperDepor írta:óriásiak ezek a fantáziadús becenevek, Ugi

a világ két leggázabb beceneve az Öcsi és a Hugi
aztán jönnek a Totya, Kovi, Taki félék

az mindent visz, ha egy Kovácsot Kovinak becéznek, műbőrautóstáska szint
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.11.18. 08:34

Savaria1919 írta:
Adamek írta:
SuperDepor írta:óriásiak ezek a fantáziadús becenevek, Ugi

a világ két leggázabb beceneve az Öcsi és a Hugi
aztán jönnek a Totya, Kovi, Taki félék

Nálunk is voltak jók: Cölöp, Dzsozi, Jaksi, Zsír, Gyurma, Dödi
https://www.vaol.hu/sport/szaki-iszi-pe ... -1562285/#

Fáz, Körmösricsi, Tinó, Dakkos, Beles, Szenna
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4695
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: dingo » 2017.11.18. 11:02

Adamek írta:
SuperDepor írta:óriásiak ezek a fantáziadús becenevek, Ugi

a világ két leggázabb beceneve az Öcsi és a Hugi
aztán jönnek a Totya, Kovi, Taki félék


Nekem a nagybátyán, az ő fia és a lányának a férje is István. Egy családi összejövetelen nem könnyű lekövetni, hogy a Pista, Pisti, Pityu megszólítások közül melyik éppen kire vonatkozik. Metr míg például én a nagybátyámat szólítom Pistának a fiát Pityunak az uh férjét Pistinek addig a nagynéném a férjét Pityunak a fiát Pistinek a vejét Pistának. És mindenkinek megvan a maga kombinációja, így szokott lenni némi zavar
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54495
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.11.18. 11:06

dingo írta:
Adamek írta:
SuperDepor írta:óriásiak ezek a fantáziadús becenevek, Ugi

a világ két leggázabb beceneve az Öcsi és a Hugi
aztán jönnek a Totya, Kovi, Taki félék


Nekem a nagybátyán, az ő fia és a lányának a férje is István. Egy családi összejövetelen nem könnyű lekövetni, hogy a Pista, Pisti, Pityu megszólítások közül melyik éppen kire vonatkozik. Metr míg például én a nagybátyámat szólítom Pistának a fiát Pityunak az uh férjét Pistinek addig a nagynéném a férjét Pityunak a fiát Pistinek a vejét Pistának. És mindenkinek megvan a maga kombinációja, így szokott lenni némi zavar

Ez kérem ez hülyeség!

Kép
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.11.18. 11:21

dingo írta:
Adamek írta:
SuperDepor írta:óriásiak ezek a fantáziadús becenevek, Ugi

a világ két leggázabb beceneve az Öcsi és a Hugi
aztán jönnek a Totya, Kovi, Taki félék


Nekem a nagybátyán, az ő fia és a lányának a férje is István. Egy családi összejövetelen nem könnyű lekövetni, hogy a Pista, Pisti, Pityu megszólítások közül melyik éppen kire vonatkozik. Metr míg például én a nagybátyámat szólítom Pistának a fiát Pityunak az uh férjét Pistinek addig a nagynéném a férjét Pityunak a fiát Pistinek a vejét Pistának. És mindenkinek megvan a maga kombinációja, így szokott lenni némi zavar

oké, az is egy elég fura játék, hogy egy családi ágon mindenki viszi a ükfater nevét mert az tök menő hagyomány
valahol meg kellene találni az egészséges egyensúlyt a 13. Józsi és a Marlonbrandócska között
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Dzsotti
Aranylabdás
Hozzászólások: 24626
Csatlakozott: 2006.02.06. 09:19
Tartózkodási hely: Diósgyõr

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: Dzsotti » 2017.11.18. 14:23

Busai a legjobbunk, nehogy elvigyék. :) De tényleg! :)
Érted élek én!

BlancoAgilon38

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.11.21. 02:32

Adamek írta:
SuperDepor írta:óriásiak ezek a fantáziadús becenevek, Ugi

a világ két leggázabb beceneve az Öcsi és a Hugi
aztán jönnek a Totya, Kovi, Taki félék

Puskás Öcsi nem kedveli ezt. És Bráder Hugihugi se.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Tudják a diósgyőriek, hogy vinnék majd a legjobbjukat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.11.21. 06:55

BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
SuperDepor írta:óriásiak ezek a fantáziadús becenevek, Ugi

a világ két leggázabb beceneve az Öcsi és a Hugi
aztán jönnek a Totya, Kovi, Taki félék

Puskás Öcsi nem kedveli ezt. És Bráder Hugihugi se.

Puskásnak nem Akadémia volt a beceneve?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég