Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4695
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

HozzászólásSzerző: dingo » 2017.11.12. 10:56

BlancoAgilon38 írta:
nick2005 írta:
Savaria1919 írta:Egervári, Prukner és egy volt felvidéki szövkap is a jelöltek között.


Egervárit valahogy sosem bírtam, felvidéki nem tudom ki lehet. Szóval a fenti 3 közül akkor már Prukner. Bár nem várható tőle csoda. Valaki írta, hogy az egykori válogatott játékos Klausz László egész jó volt szegedi edzőként, jelenleg pedig a Cegléddel áll az NB II 7. helyén. NB I-ben még nem volt edző, azt nem tudom, hogy minden szükséges papírja megvan-e, de legalább egy telefont, vagy egy beszélgetést megérne a vezetők részéről.

Sanyi bát sose szerettem. Értékeltem, és nagyon emberi volt, mikor a felesége betegségéről nem beszél nyilvánosan.
Másrészt a magyar-román 2-2 után, ha nincs az a hülye egyenlítés, akkor azt hiszem pótselejtező van nekünk.


Igen azzal a két ponttal a 0-3 és 1-8 ellenére is pótselejtezős helyen végeztünk volna.
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

ZotyeszKB
Ifista
Hozzászólások: 750
Csatlakozott: 2005.07.09. 21:00
Tartózkodási hely: Kazincbarcelona
Kapcsolat:

Re: Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

HozzászólásSzerző: ZotyeszKB » 2017.11.12. 11:00

Miért pont Prukner? A Budafokkal is olyan jól szerepelt az NB II-ben.. Kieséshez jó lesz ő is..
Hajrá Vegyész!!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.11.12. 12:48

Prukner lesz a befutó, több lap is ezt írja. Elnézve a korábbi munkásságát, nem lepne meg, ha tennék egy jó nagy lépést a másodosztály felé ezzel a húzással. Bár Béláéknak ideális lesz, könnyen irányítható, szívesen vállalja, nem kér sok pénzt.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43272
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.11.12. 13:27

még nem láttam edzőt, akinek ilyen nagy kocka feje volt
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i ... megmentoje
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.11.12. 13:53

SuperDepor írta:még nem láttam edzőt, akinek ilyen nagy kocka feje volt
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i ... megmentoje

Hipp-Hipp-Hurrá!
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43272
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.11.12. 14:01

Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:még nem láttam edzőt, akinek ilyen nagy kocka feje volt
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i ... megmentoje

Hipp-Hipp-Hurrá!

ez most irónia vagy valódi öröm, sztem többre mennétek vele, mint Pruknerral vagy Supkával
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.11.12. 14:13

SuperDepor írta:
Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:még nem láttam edzőt, akinek ilyen nagy kocka feje volt
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i ... megmentoje

Hipp-Hipp-Hurrá!

ez most irónia vagy valódi öröm, sztem többre mennétek vele, mint Pruknerral vagy Supkával

Inkább Hipp, mint valaki a keringőből.
Amúgy sanszos, hogy a team managerünknek (Mikóczi Péter) az ötlete volt, neki vannak cseh és szlovák érdekeltségei, a nyáron is volt több felvidéki próbajátékosunk. Illetve a szupertitkos mezszponzorunk, a Malachit trans is csehszlovák eredetű.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.11.12. 14:16

Savaria1919 írta:Prukner lesz a befutó, több lap is ezt írja. Elnézve a korábbi munkásságát, nem lepne meg, ha tennék egy jó nagy lépést a másodosztály felé ezzel a húzással. Bár Béláéknak ideális lesz, könnyen irányítható, szívesen vállalja, nem kér sok pénzt.

a ferencvárosi kitérője mentálisan összeroppantotta, utána képtelen volt alkotni, bár a Budafokkal kb. csoda szintű volt a feljutása, szóval lehet azóta kiheverte
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

BlancoAgilon38

Re: Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.11.12. 14:42

SuperDepor írta:még nem láttam edzőt, akinek ilyen nagy kocka feje volt
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i ... megmentoje

Kép

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Íme, az elküldött, születésnapos Hali-edző búcsúszavai

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2017.11.12. 14:54

Savaria1919 írta:Prukner lesz a befutó, több lap is ezt írja. Elnézve a korábbi munkásságát, nem lepne meg, ha tennék egy jó nagy lépést a másodosztály felé ezzel a húzással. Bár Béláéknak ideális lesz, könnyen irányítható, szívesen vállalja, nem kér sok pénzt.

Nem bízom benne különösen,félek,hogy továbbra sem változik semmi a szereplésünkben.
HAJRÁ HALI!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég