
Mint ismeretes, egy nyiltkozata miatt kikerült a Haladás első csaptának a keretéből Halmosi Péter, az ügyvezető Tóth Miklós a klub honlapján számolt be a fejleményekről.
„Amikor a nyáron két évvel meghosszabbítottuk Halmosi Péter szerződését, jeleztük neki, hogy a klub stratégiája szerint próbálunk minél több fiatalt beépíteni a csapatba – idézi a haladas.hu Tóth Miklóst, a Haladás ügyvezetőjét. – Élünk az MLSZ ajánlásával, betartjuk a fiatalszabályt, Kiss Bence és Tóth Máté rendre lehetőséget kap, így a klub jelentős bevételre tesz szert. De Peti posztján nem olyan játékosok játszottak, akik megfelelnek a fiatalszabálynak. A döntést, hogy Peti nem tagja a keretnek két hétig, együtt hoztuk meg a vezetőedzővel, Mészöly Gézával, aki nyugalmat szeretne a csapat körül. Peti tett olyan nyilatkozatot, amely indulatokat gerjesztett az öltözőben, s erre nincs szükség.”
Guzmics Richárd kábé világválogatottba került - NB1.hu
Guzmics Richárd világválogatottba került