Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.07.14. 12:51

Nyon – Bolgár vagy litván ellenfele lehet a bajnoknak.

Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában


A Budapest Honvéd a litván Zalgiris Vilnius vagy a bolgár Ludogorec csapatával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben jövő szerdán túljut az izraeli Hapoel Beer-Seván.



 



A pénteki, nyoni sorsoláson az is kiderült, hogy az első találkozón a kispestiek lennének a pályaválasztók, a visszavágót pedig idegenben játszanák.



 



A Zalgiris Vilnius szerdán hazai pályán 2-1-re legyőzte a Ludogorecet, amely 2015-ben és tavaly a főtáblára jutott a BL-ben, míg a Honvéd szintén 2-1-es hátrányból várja a zárt kapus hazai visszavágót.



A harmadik forduló első mérkőzéseit július 25-én és 26-án rendezik, míg a visszavágókra augusztus 1-jén és 2-án kerül sor.



 



 



BAJNOKOK LIGÁJA

A 3. SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSA


BAJNOKI ÁG

Hapoel Beer-Seva (izraeli)/Honvéd (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)/Ludogorec (bolgár)

Slavia Praha (cseh)–BATE Boriszov (fehérorosz)/Alaskert (örmény)

Spartaks Jürmala (lett)/FK Asztana (kazah)–IFK Mariehamn (finn)/Legia Warszawa (lengyel)

Zrinjski Mostar (bosnyák)/NK Maribor (szlovén)–FH (izlandi)/Víkingur (feröeri)

MSK Zilina (szlovák)/FC Köbenhavn (dán)–Malmö FF (svéd)/Vardar Szkopje (macedón)

Linfield (északír)/Celtic (skót)–Dundalk FC (ír)/Rosenborg (norvég)

Viitorul (román)–APOEL (ciprusi)/Dudelange (luxemburgi)

Hibernians FC Paola (máltai)/Red Bull Salzburg (osztrák)–HNK Rijeka (horvát)/The New Saints (walesi)

Qarabag (azeri)/Szamtredia (grúz)–Sheriff Tiraspol (moldovai)/Kukësi (albán)

Partizan Beograd (szerb)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Olympiakosz (görög)



NEM BAJNOKI ÁG

FCSB (román)–Viktoria Plzen (cseh)

Nice (francia)–Ajax (holland)

Dinamo Kijev (ukrán)–Young Boys (svájci)

AEK Athén (görög)–CSZKA Moszkva (orosz)

FC Bruges (belga)–Istanbul Basaksehir (török)



A párharcok első mérkőzéseit július 25–26-án játsszák le, a visszavágókat egy héttel később, augusztus 1–2-án.



 




Íme, az első forduló bíróküldése - NB1.hu



Az első forduló bíróküldése




Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 37420
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: RC » 2017.07.14. 13:19

Az Olympiakos-Partizan ütős lesz - minden értelemben :)
Ria-ria-Sabaria
Piros-fehér-kék

ZotyeszKB
Ifista
Hozzászólások: 750
Csatlakozott: 2005.07.09. 21:00
Tartózkodási hely: Kazincbarcelona
Kapcsolat:

Re: Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: ZotyeszKB » 2017.07.14. 13:26

Qarabag (azeri)/Szamtredia (grúz)–Sheriff Tiraspol (moldovai)/Kukësi (albán)
Zrinjski Mostar (bosnyák)/NK Maribor (szlovén)–FH (izlandi)/Víkingur (feröeri)

Állítom ebből a 8 csapatból 6-ot simán ütne az aktuális magyar bajnok...mégis 2 már legalább EL főtáblás, mi meg sehol se leszünk :/
Hajrá Vegyész!!

Avatar
Snowblind
Aranylabdás
Hozzászólások: 26772
Csatlakozott: 2008.01.29. 12:37
Kapcsolat:

Re: Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Snowblind » 2017.07.14. 18:59

ZotyeszKB írta:Qarabag (azeri)/Szamtredia (grúz)–Sheriff Tiraspol (moldovai)/Kukësi (albán)
Zrinjski Mostar (bosnyák)/NK Maribor (szlovén)–FH (izlandi)/Víkingur (feröeri)

Állítom ebből a 8 csapatból 6-ot simán ütne az aktuális magyar bajnok...mégis 2 már legalább EL főtáblás, mi meg sehol se leszünk :/

Egy magyar bajnok már rég nem üt senkit simán, nemhogy ezekből 6-ot...
teljesen alkalmatlan

Westman
Tartalék
Hozzászólások: 1674
Csatlakozott: 2014.01.26. 10:19
Tartózkodási hely: Hungary

Re: Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Westman » 2017.07.14. 19:04

Rossival kicsit más lehetne az esély,szerintem a Honvédnak is hamar kapálni fognak,ne legyen így,de sajna félek ettől.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.07.14. 19:10

ZotyeszKB írta:Qarabag (azeri)/Szamtredia (grúz)–Sheriff Tiraspol (moldovai)/Kukësi (albán)
Zrinjski Mostar (bosnyák)/NK Maribor (szlovén)–FH (izlandi)/Víkingur (feröeri)

Állítom ebből a 8 csapatból 6-ot simán ütne az aktuális magyar bajnok...mégis 2 már legalább EL főtáblás, mi meg sehol se leszünk :/

Partizani Tirana, Mladost Podgorica, és a TNS óta ebben a "simán ütné"-ben nem lennék olyan biztos.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.07.14. 19:24

Ha a HBS-en túljutnák egy picit könnyebb ellenfél jöhetne. Aztán meg az Ajax,immár nézők előtt...
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

famate
Sztár
Hozzászólások: 4013
Csatlakozott: 2009.05.01. 15:28
Tartózkodási hely: adventi(!) vásár

Re: Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: famate » 2017.07.14. 21:37

Mrs.Dolcetti írta:Ha a HBS-en túljutnák egy picit könnyebb ellenfél jöhetne. Aztán meg az Ajax,immár nézők előtt...

Az Ajax max az El csoportkörben, addig viszont maradnak a gyengébb koefficiensű országok bajnokai.
szerk: vagy a BL csoportkörben - ne legyünk kishitűek
http://benfica.blog.nepsport.hu/
Fehér Miklós 1979-Para Sempre. Sosem feledünk!
Casillas-Nesta, Maldini, R. Carlos- Zidane, Rui Costa- Figo, Rivaldo, Beckham- Ronaldo, Nuno Gomes


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég