„Tisztelnünk kell az ellenfelet” – Így reagált a Videoton edzője a sorsolásra

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

„Tisztelnünk kell az ellenfelet” – Így reagált a Videoton edzője a sorsolásra

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.19. 14:44

Székesfehérvár – A koncentráció lehet a kulcs.

„Tisztelnünk kell az ellenfelet” – Így reagált a Videoton edzője a sorsolásra


Mint ismert, a magyar ezüstérmes Videoton máltai ellenféllel, az FC Balzan csapatával mérkőzik az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. A hétfői sorsolás után Marko Nikolic, a csapat szerb trénere értékelt a klub honlapjának.



 



"Egy-két napon belül minden fontos információ rendelkezésünkre áll majd a Balzanról, komolyan kell vennünk az első ellenfelünk feltérképezését is. Meccseltem már máltai csapat ellen egy korábbi selejtezősorozatban, akkor sikerrel járt a csapatom, de el kell mondani, hogy a máltal labdarúgás is évről-évre fejlődik. Tisztelnünk kell az ellenfelet, koncentráltan kell játszanunk mindkét mérkőzésen az első perctől az utolsóig, akkor meglesz a továbbjutás” – közölte Nikolic. – Komolyan, legjobb tudásunk szerint készülünk a párharcra, a saját játékunkra kell figyelnünk és akkor ott leszünk a második körben. Az első tétmérkőzések egyébként mindig nehezek a szezon elején, nálunk ráadásul most az a helyzet, hogy nem is a bajnokságban kezdünk, így nagyon gyorsan formába kell kerülnünk – tette hozzá.



 



Az első mérkőzésre a Videoton otthonában június 29-én, a visszavágóra július 6-án külföldön kerül sor.



 




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: „Tisztelnünk kell az ellenfelet” – Így reagált a Videoton edzője a sorsolásra

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.06.19. 15:20

Magyar csapat senkit nem vehet könnyen tényleg, de ezt a csapatot minimum 3 góllal le kell győzni itthon is, idegenben is.
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: „Tisztelnünk kell az ellenfelet” – Így reagált a Videoton edzője a sorsolásra

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.06.19. 17:55

Gunners írta:Magyar csapat senkit nem vehet könnyen tényleg, de ezt a csapatot minimum 3 góllal le kell győzni itthon is, idegenben is.

Kötelező győzelem kategória. Még a Podgoricánál is gyöngébb ellenfél.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Westman
Tartalék
Hozzászólások: 1674
Csatlakozott: 2014.01.26. 10:19
Tartózkodási hely: Hungary

Re: „Tisztelnünk kell az ellenfelet” – Így reagált a Videoton edzője a sorsolásra

HozzászólásSzerző: Westman » 2017.06.19. 18:00

Ha ezt komolyan is gondolja,és mindent alátesz ennek a nézetnek (ha fentről hagyják is) akkor bizony ésszel indul neki a témának,meglátjuk mit tud átadni a játékosoknak ebből.Nagyon remélem sikerre viszi a témát.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: „Tisztelnünk kell az ellenfelet” – Így reagált a Videoton edzője a sorsolásra

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.06.19. 18:35

Az már baj, ha ezt külön ki kell emelni... amikor az erősebbtől magunk alá fosunk, a gyengébbet meg szarba se nézzük...
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég