Magyar Kupa: döntőben a Fradi és történelmet írhat

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Magyar Kupa: döntőben a Fradi és történelmet írhat

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.05.17. 16:55

Budafok – A harmadosztályú hazaiak is termeltek gólokat.

Magyar Kupa: döntőben a Fradi és történelmet írhat


Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó



Budafok-Ferencváros 2-4



 



Két gólt is rúgott a remek hangulatú mérkőzésen a harmadosztályú Budafok a Ferencvárosnak, és ezeket megérdemelték a hazaiak nemcsak a mai, hanem az odavágón nyújtott teljesítményük és hozzáállásuk miatt is. Az első meccsen a fél Budafok beteg volt, mégis végig becsülettel hajtottak a játékosai, még akkor is, amikor megkapták a hatodikat, a hetediket majd a nyolcadikat…



 



Ma is kiadtak magukból mindent, az első találatukkal például egyenlítettek is a volt fradista, Csizmadia révén, de a holnap a 18. születésnapját ünneplő Kundrák Norbert (képünkön), Hajnal tizenegyese után a második góljával kettőre növelte a vendégek előnyét, így Kovács találata akkor már csak a szépítést eredményezte.



 




Újabb válogatott zöld-fehérben? - NB1.hu



Priskin szívesen magára öltené a zöld-fehér mezt




A kupadöntőre készülő vendégek nem a legerősebb összeállításukban léptek pályára, de az újabb győzelem és kupafinálé mellett az is örömöt szolgáltatott a számukra, hogy Batik Bence több, mint két év után térhetett vissza a pályára.



 



A másik elődöntőben Mezőkövesd-Vasas meccs lesz este nyolctól, az első összecsapást az angyalföldiek nyerték 3-2-re. A Budafok üde és nagyon fontos résztvevője volt a sorozatnak, az FTC, esélyeshez méltóan, bejutott a döntőbe, amit egyébként ismét a Groupama Arénában rendeznek majd meg.



 



Ha a Fradi elhódítja a trófeát, történelmet ír, mert még soha nem nyerte meg háromszor egymás után a sorozatot.



 



BUDAFOK (NB III)–FERENCVÁROS 2–4 (1–3)



BUDAFOK:Abu – Patkós (Margitics, 57.), Vaszicsku, Khiesz, Huszty – Veszelinov (Nagy T., a szünetben), Csizmadia Cs. – Kovács D. (Ihrig-Farkas, 75.), Illés D., Vankó – Oláh L. Vezetőedző: Prukner László



A kispadon:Szabó B. (k), Vég B., Fekete M., Marczinka,



FTC:Holczer – Lovrencsics G. (Batik, a szünetben), Nalepa, Hüsing, Sternberg – Koch, Bognár I., Hajnal (Csonka A., a szünetben) – Varga R. (Moutari, a szünetben), Kundrák, Csernik. Vezetőedző: Thomas Doll



A kispadon:Dibusz (k), Böde



Gólszerző:Csizmadia Cs. (25.), Kovács D. (49.), ill. Kundrák (21., 33.), Hajnal (30. – 11-esből), Moutari (71.)


Avatar
just
Tartalék
Hozzászólások: 1226
Csatlakozott: 2007.03.28. 11:13

Re: Magyar Kupa: döntőben a Fradi és történelmet írhat

HozzászólásSzerző: just » 2017.05.17. 18:14

"A másik elődöntőben Mezőkövesd-Vasas meccs lesz este nyolctól, az első összecsapást az angyalföldiek nyerték 3-2-re. "
Akkor most én miről maradtam le? :O
Én 2-0ra emlékszem. Vagy sokat ittam? :D
"Úgy vélem,a mûvem csak akkor lesz befejezve ha meghaltam és eltemetnek" John Lennon
Angyalföld
http://www.youtube.com/watch?v=I-NRriHlLUk

Vénaszkenner
Serdülõ
Hozzászólások: 332
Csatlakozott: 2015.04.04. 23:51

Re: Magyar Kupa: döntőben a Fradi és történelmet írhat

HozzászólásSzerző: Vénaszkenner » 2017.05.17. 18:25

Már történelmet írt: ezzel a Ferencvárosi Torna Club 118 éves történelmének legsikeresebb elnöke lett Kubatov Gábor. Ámen.
"Ha sétálok a sporttelepen és meglátom a szemetet a földön, akkor nem felhívok valakit, hogy jöjjön oda és szedje fel, hanem lehajolok érte és kidobom." (Kubatov Gábor, 2017)

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Magyar Kupa: döntőben a Fradi és történelmet írhat

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.17. 18:37

Vénaszkenner írta:Már történelmet írt: ezzel a Ferencvárosi Torna Club 118 éves történelmének legsikeresebb elnöke lett Kubatov Gábor. Ámen.

Kép
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
Xabi
Aranylabdás
Hozzászólások: 38639
Csatlakozott: 2008.03.25. 23:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Kupa: döntőben a Fradi és történelmet írhat

HozzászólásSzerző: Xabi » 2017.05.17. 22:07

Vénaszkenner írta:Már történelmet írt: ezzel a Ferencvárosi Torna Club 118 éves történelmének legsikeresebb elnöke lett Kubatov Gábor. Ámen.

Remélem, csak irónia, Jenő. Messze van ő még attól.
Küzdeni kell, csak Ferencváros!
"Esküszünk a Nemzet magyar Istenére,Piros, fehér, zölddel írjuk fel az égre.
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,Õsi országunkat együtt vesszük vissza. "

BlancoAgilon38

Re: Magyar Kupa: döntőben a Fradi és történelmet írhat

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.05.18. 07:24

Vénaszkenner írta:Már történelmet írt: ezzel a Ferencvárosi Torna Club 118 éves történelmének legsikeresebb elnöke lett Kubatov Gábor. Ámen.

Az. Legsikeresebb. Felröhögtem.

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38319
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Magyar Kupa: döntőben a Fradi és történelmet írhat

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.05.18. 10:22

Az elődöntőben harmadosztályú ellenfél, a döntő pedig (ismét) hazai pályán. Mint egy hollywoodi történet...
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Vénaszkenner
Serdülõ
Hozzászólások: 332
Csatlakozott: 2015.04.04. 23:51

Re: Magyar Kupa: döntőben a Fradi és történelmet írhat

HozzászólásSzerző: Vénaszkenner » 2017.05.18. 20:25

BlancoAgilon38 írta:
Vénaszkenner írta:Már történelmet írt: ezzel a Ferencvárosi Torna Club 118 éves történelmének legsikeresebb elnöke lett Kubatov Gábor. Ámen.

Az. Legsikeresebb. Felröhögtem.

Remélem elvisznek este. Csak jelzem, országod 12. legbefolyásosabb személyéről beszélsz.
"Ha sétálok a sporttelepen és meglátom a szemetet a földön, akkor nem felhívok valakit, hogy jöjjön oda és szedje fel, hanem lehajolok érte és kidobom." (Kubatov Gábor, 2017)


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 34 vendég