SuperDepor írta:Savaria1919 írta:Ez a "közepes futballista" kijelentés megkövetelne némi alátámasztást. Valóban, Göröcsék Újpestje estében még a kispadra sem fért volna. Az is igaz, hogy nem hozta ki magából a maximumot, és hiba volt Oroszországba igazolnia, valamint bulváréletet élnie (összetörd Lambó, Zimány Linda stb). Viszont nem véletlenül mondta Dárdai róla 2014-es székfoglaló beszédében, hogy számára ő a "sztár" a válogatottból. Mert képességeit tekintve bőven ott van az utóbbi évek top3 magyar játékosában.
25 éves korától egy orosz kis csapat játékosa, majd következik ugyanabban az országban egy nagy múltú, de Balázzsal komoly sikert el nem érő - egy kupadöntő és EL nyolcaddöntő a legnagyobb siker, már ha ez siker- klub. Ezután egy jelentéktelen török csapat kerékkötője, most pedig azt sem tudom, h melyik arab országban játszik. Mi ez, ha nem egy közepes futballista pedigréje. Hogy a képességei alapján több volt benne ? Lehet, de ez senkit nem érdekel.
De amikor ezt leírod, az elejéről miért marad ki, hogy alig huszonévesen magasan kiemelkedik a magyar bajnokságból, majd pár évre rá topjátékos a holland bajnokságban. Amit te leírtál, az a karrierje minőségét írja le, nem a futballistát, a kettő közé nem tehetünk egyenlőségjelet. A karrierje szerintem nem közepes, nem is gyenge, hanem konkrétan elkúrt.
Ami a játékost illeti, nos szerintem aki olyan karrierindítást képes produkálni, mint ő, majd éveken át a válogatott csapatkapitánya, meghatározó ember, az nem definiálható közepes játékosként. Még nemzetközi mércével sem. Példaként Détárit lehetne hozni, nyilván nem egy kategória a kettő, de a te megközelítésed alapján Détári pl. egy közepes játékos. Valóban az?
Persze az is megér egy misét, hogyan definiáljuk a közepest. Ha a jegyekhez hasonlóan (1-5), akkor ő egy klasszikus jó (4) játékos, nem közepes. Ha amolyan hattrickesen, ahol 1-20 skálán a középszerű három vagy négy, na az meg egyenesen sértő.