Guardiola keményeket ígért be jövőre

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.05.12. 21:05

Manchester – Érdekes kijelentést tett a BL esélyeikről.

Guardiola keményeket ígért be jövőre

Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője szerint a következő idényben a Bajnokok Ligájában is jobban teljesít majd az idén a legjobb tizenhat között búcsúzott együttese.

 "A BL-ben még nem álltunk készen arra, hogy Európa legjobb csapataival felvegyük a versenyt, de biztos vagyok abban, hogy a következő szezonban jobbak leszünk abban a sorozatban is" - nyilatkozta a katalán szakember, akinek csapatát a nyolcaddöntőben a Monaco ejtette ki a legrangosabb európai kupasorozatból.

Guardiola hozzátette, remekül érzi magát az angol bajnokságban, melyben harcban állnak a dobogóért: hátrányuk egy pont a harmadik Liverpool mögött, amely egy meccsel többet játszott. "Intenzív volt a szezon, arra számítottam, hogy az idény végéig küzdenünk kell majd. Optimista vagyok az utolsó három mérkőzésünk előtt, melyeken ki fogjuk vívni az újabb BL-szereplést" - mondta a manchesteriek vezetőedzője.

Ramos így akarta kiállíttatni az Atlético játékosát Ronaldóval - NB1.hu

Ramos ki akarta állíttatni az Atléticós Ronaldóval

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.12. 22:45

Egyre keményebb vagy Frisco!
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.05.13. 07:21

Szerintem nem kocáztatott nagyot,mikor ráígért az idei BL szereplésre.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

BlancoAgilon38

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.05.13. 07:29

Pöcs, szamárlétra nélkül.

Avatar
ryanmckane
Aranylabdás
Hozzászólások: 96106
Csatlakozott: 2008.01.16. 14:26
Kapcsolat:

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: ryanmckane » 2017.05.13. 10:34

Maradonapoli írta:Egyre keményebb vagy Frisco!

:D

Avatar
Pető
Aranylabdás
Hozzászólások: 33587
Csatlakozott: 2008.05.08. 19:19
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: Pető » 2017.05.13. 11:15

MindigÚjpest írta:Szerintem nem kocáztatott nagyot,mikor ráígért az idei BL szereplésre.

Hát ha be se jutnak, akkor viszont igen.... :D :D Azért Bayern szurkolóként bízom benne, hogy inkább az EL-ben folytatják, s a Liverpool jut a BL-be :D
Bayern München
DVTK
Depower

BlancoAgilon38

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.05.13. 11:24

Pető írta:
MindigÚjpest írta:Szerintem nem kocáztatott nagyot,mikor ráígért az idei BL szereplésre.

Hát ha be se jutnak, akkor viszont igen.... :D :D Azért Bayern szurkolóként bízom benne, hogy inkább az EL-ben folytatják, s a Liverpool jut a BL-be :D

Te egy rendes gyerek vagy Pisti.

Sose felejtem el, mikor a Balaton partján megmentettél Csecskó Árpival, mikor meg akartam verni a vonatot. Gyakorta eszembe jut. A szemüvegem nem lett meg, de legalább nem döglöttem ott a töltésen. :D

Avatar
Pető
Aranylabdás
Hozzászólások: 33587
Csatlakozott: 2008.05.08. 19:19
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: Pető » 2017.05.13. 11:34

BlancoAgilon38 írta:

Áhhh... Kurva jó volt az a hétvége! Meg a nyársalás is. Depower :cool:
Bayern München
DVTK
Depower

BlancoAgilon38

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.05.13. 12:34

Pető írta:
BlancoAgilon38 írta:
Pető írta:
Hát ha be se jutnak, akkor viszont igen.... :D :D Azért Bayern szurkolóként bízom benne, hogy inkább az EL-ben folytatják, s a Liverpool jut a BL-be :D

Te egy rendes gyerek vagy Pisti.

Sose felejtem el, mikor a Balaton partján megmentettél Csecskó Árpival, mikor meg akartam verni a vonatot. Gyakorta eszembe jut. A szemüvegem nem lett meg, de legalább nem döglöttem ott a töltésen. :D

Áhhh... Kurva jó volt az a hétvége! Meg a nyársalás is. Depower :cool:

:D Bazzeg, már hét éve...

csecsko5
Aranylabdás
Hozzászólások: 16761
Csatlakozott: 2010.04.11. 12:36

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: csecsko5 » 2017.05.13. 13:52

BlancoAgilon38 írta:
Pető írta:
MindigÚjpest írta:Szerintem nem kocáztatott nagyot,mikor ráígért az idei BL szereplésre.

Hát ha be se jutnak, akkor viszont igen.... :D :D Azért Bayern szurkolóként bízom benne, hogy inkább az EL-ben folytatják, s a Liverpool jut a BL-be :D

Te egy rendes gyerek vagy Pisti.

Sose felejtem el, mikor a Balaton partján megmentettél Csecskó Árpival, mikor meg akartam verni a vonatot. Gyakorta eszembe jut. A szemüvegem nem lett meg, de legalább nem döglöttem ott a töltésen. :D

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
azt nekem is csak másnap mesélted, hogy mekkora hősök voltunk, sokra nem emlékeztem :D nagyon komoly hétvége volt az.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.05.13. 14:09

Nagy lenne,ha nem jutnának BL-be és kibasznák. :D
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
Pető
Aranylabdás
Hozzászólások: 33587
Csatlakozott: 2008.05.08. 19:19
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: Pető » 2017.05.13. 14:50

John McClane írta:Nagy lenne,ha nem jutnának BL-be és kibasznák. :D

Kibaszni akkor se fogják. Ez valósággal kizárt.
Bayern München
DVTK
Depower

Avatar
Libritor
Aranylabdás
Hozzászólások: 61573
Csatlakozott: 2007.01.31. 20:36
Tartózkodási hely: Mátészalka

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: Libritor » 2017.05.13. 15:06

B+, Mahrez, duplán ér bele 11-esnél, ezzel bassza el az egyenlítést...

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.13. 15:12

Libritor írta:B+, Mahrez, duplán ér bele 11-esnél, ezzel bassza el az egyenlítést...

milyen máhr ez
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 37420
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: RC » 2017.05.13. 15:19

BlancoAgilon38 írta:
Pető írta:
MindigÚjpest írta:Szerintem nem kocáztatott nagyot,mikor ráígért az idei BL szereplésre.

Hát ha be se jutnak, akkor viszont igen.... :D :D Azért Bayern szurkolóként bízom benne, hogy inkább az EL-ben folytatják, s a Liverpool jut a BL-be :D

Te egy rendes gyerek vagy Pisti.

Sose felejtem el, mikor a Balaton partján megmentettél Csecskó Árpival, mikor meg akartam verni a vonatot. Gyakorta eszembe jut. A szemüvegem nem lett meg, de legalább nem döglöttem ott a töltésen. :D

Észrevettél rajta egy rakat mencseszterit?
Ria-ria-Sabaria
Piros-fehér-kék

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.05.13. 15:27

Pető írta:
MindigÚjpest írta:Szerintem nem kocáztatott nagyot,mikor ráígért az idei BL szereplésre.

Hát ha be se jutnak, akkor viszont igen.... :D :D Azért Bayern szurkolóként bízom benne, hogy inkább az EL-ben folytatják, s a Liverpool jut a BL-be :D
Mind a kettő bejuthat.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

BlancoAgilon38

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.05.13. 15:44

csecsko5 írta:
BlancoAgilon38 írta:
Pető írta:
Hát ha be se jutnak, akkor viszont igen.... :D :D Azért Bayern szurkolóként bízom benne, hogy inkább az EL-ben folytatják, s a Liverpool jut a BL-be :D

Te egy rendes gyerek vagy Pisti.

Sose felejtem el, mikor a Balaton partján megmentettél Csecskó Árpival, mikor meg akartam verni a vonatot. Gyakorta eszembe jut. A szemüvegem nem lett meg, de legalább nem döglöttem ott a töltésen. :D

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
azt nekem is csak másnap mesélted, hogy mekkora hősök voltunk, sokra nem emlékeztem :D nagyon komoly hétvége volt az.

Iszonyat volt hétvége, de nem kellett emberkednem egy kurva balatoni vonattal. :D

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34797
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: cain » 2017.05.13. 22:08

Libritor írta:B+, Mahrez, duplán ér bele 11-esnél, ezzel bassza el az egyenlítést...

ilyet se látni túl sokszor.

pep mondott még egyebeket is. pl. az ifiknek, hogy jobban teszik, ha a tarcsi helyett inkább elmennek kölcsönbe.
http://www.telegraph.co.uk/football/201 ... play-much/
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Avatar
Libritor
Aranylabdás
Hozzászólások: 61573
Csatlakozott: 2007.01.31. 20:36
Tartózkodási hely: Mátészalka

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: Libritor » 2017.05.13. 23:08

cain írta:
Libritor írta:B+, Mahrez, duplán ér bele 11-esnél, ezzel bassza el az egyenlítést...

ilyet se látni túl sokszor.

pep mondott még egyebeket is. pl. az ifiknek, hogy jobban teszik, ha a tarcsi helyett inkább elmennek kölcsönbe.
http://www.telegraph.co.uk/football/201 ... play-much/

Nem sokszor, viszont a héten másodszor, Griezmann után, ugye... :) Mondjuk ha elcsúszásból következik ez, akkor talán korrektebb ítélet lenne az, ha újra kéne rúgni a 11-est. Főleg hogy általában a kapusok sem tartják be a maguk szabályát, hogy ne jöjjenek előre.

Az angol utánpótlásnak meg egyértelmű, hogy gondjai vannak, hogy ennyire egyszerű e a megoldás, hogy játszanak valamelyik alsóbb osztályban a 2. csapatok, nem tudom. A City szerintem most nyáron nagyobb bevásárlást fog csinálni, így tényleg nem lesz helye a fiataloknak.
Mondjuk pl. Iheanacho nem rossz játékos, ha olcsón kiárusítják, aki megszerzi nem jár rosszul.

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34797
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Guardiola keményeket ígért be jövőre

HozzászólásSzerző: cain » 2017.05.14. 08:53

Libritor írta:
cain írta:
Libritor írta:B+, Mahrez, duplán ér bele 11-esnél, ezzel bassza el az egyenlítést...

ilyet se látni túl sokszor.

pep mondott még egyebeket is. pl. az ifiknek, hogy jobban teszik, ha a tarcsi helyett inkább elmennek kölcsönbe.
http://www.telegraph.co.uk/football/201 ... play-much/

Nem sokszor, viszont a héten másodszor, Griezmann után, ugye... :) Mondjuk ha elcsúszásból következik ez, akkor talán korrektebb ítélet lenne az, ha újra kéne rúgni a 11-est. Főleg hogy általában a kapusok sem tartják be a maguk szabályát, hogy ne jöjjenek előre.

Az angol utánpótlásnak meg egyértelmű, hogy gondjai vannak, hogy ennyire egyszerű e a megoldás, hogy játszanak valamelyik alsóbb osztályban a 2. csapatok, nem tudom. A City szerintem most nyáron nagyobb bevásárlást fog csinálni, így tényleg nem lesz helye a fiataloknak.
Mondjuk pl. Iheanacho nem rossz játékos, ha olcsón kiárusítják, aki megszerzi nem jár rosszul.

az ítélet helyes volt, itt nincs mérlegelési lehetőség. ha a szabályt akarod megváltoztatni, akkor azzal mérlegelési lehetőséget biztosítasz a játékvezetőknek, és mostanában nagyon nem jöttek ki jól a saját hatáskörben meghozott döntéseket illetően.
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 40 vendég