Megverte az Újpest a Vasast, mégis az angyalföldiek örülhettek

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Megverte az Újpest a Vasast, mégis az angyalföldiek örülhettek

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.04.05. 22:30

Budapest – Igazi kupacsata volt, remekül harcolt mindkét gárda.

Megverte az Újpest a Vasast, mégis az angyalföldiek örülhettek


Magyar Kupa, negyeddöntő



Vasas-Újpest 0-1



Továbbjutott a Vasas, 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.



 



Sem a Vasas, sem az Újpest nem úgy szerepel eddig 2017-ben, ahogyan azt a fanatikusai elvárnák. Mindkét gárda szerezhetett volna több pontot a bajnoki mérkőzéseken, így a Magyar Kupa - és mert egy presztízsrangadóról volt szó -, felértékelődött, ráadásul a szurkolói körökben is.



 




NB III-as csapat jutott a kupában a legjobb négy közé - NB1.hu



Legjobb négy között a Budafok!




A Vasas a bajnokságot is vezette, most egy kicsit messzebb van az éllovas Videotontól (és a második Honvédtól), úgy, hogy az FTC-t még tartja, a liláknak meg már csak az MK maradt arra, hogy kiharcolhassák a nemzetközi kupában való indulás jogát.



 



Igazi kupameccs volt a mai, érződött a játékosokon, hogy pontosan tisztában vannak azzal, mekkora a tét. A vendégek támadólag léptek fel, ami érthető is, hiszen az odavágón 2-1-re kikaptak. Andric, lélektanilag remek pillanatban, az első félidő hosszabbításában szerezte meg a vezetést a lila-fehéreknek, ami lendületet is adott a társainak is a folytatásra.



 



Igaz, hogy fordulás után Gaál eltalálta a kapufát, de az Újpest volt végig a kezdeményezőbb, több helyzete is volt. Ám újabb gólt nem sikerült szereznie, így az angyalföldiek jutottak a legjobb négy közé.



 



Mai játéka, és elsősorban a hozzáállása miatt, az Újpest is megérdemelte volna a továbbjutást, míg a Vasas az első mérkőzésen látványosabban, ma meg önfeláldozóbban futballozott.


Avatar
A Fröccsös
Légiós
Hozzászólások: 5249
Csatlakozott: 2014.01.03. 19:33

Re: Megverte az Újpest a Vasast, mégis az angyalföldiek örülhettek

HozzászólásSzerző: A Fröccsös » 2017.04.06. 00:14

Maximum a továbbjutásnak örülhetünk, a játéknak....
Vasas FC - Gyõri ETO FC

Nem ülnénk most a gép előtt, ha nem lett volna eléggé körültekintő 1983-ban Sztanyiszlav Petrov....

Deep Purple
Aranylabdás
Hozzászólások: 36505
Csatlakozott: 2007.01.30. 16:10
Kapcsolat:

Re: Megverte az Újpest a Vasast, mégis az angyalföldiek örülhettek

HozzászólásSzerző: Deep Purple » 2017.04.06. 01:00

Jó kis kupapárharc volt, az ilyenek miatt lehet kedvelni ezt a sorozatot. Sajnos most nem jöttünk ki jól, erősen benne volt a pakliban.

Erre a szezonra így maradt a bennmaradás bebiztosítása, és esetleg a szezonzáró derbi.

Avatar
just
Tartalék
Hozzászólások: 1226
Csatlakozott: 2007.03.28. 11:13

Re: Megverte az Újpest a Vasast, mégis az angyalföldiek örülhettek

HozzászólásSzerző: just » 2017.04.06. 05:03

Grat az Újpestnek! Két pozitívum volt ezen a meccsen,az Újpestiek hozzáállása,vesztes helyzetben is sportszerűek maradtak,nem rugdosódtak,a labdával foglalkoztak. A másik,Vida visszatérése. Öröm volt nézni hogy milyen labdákat adott, hiányzott nagyon középről. Remili végre azt csinálta amit elvárható tőle,nem qrválkodott,nem dobálta magát. Remélem így marad. Kleisz ma nem találta magát, rengeteg hibával játszott.Burmeister továbbra sem való a védelembe, Ristevski lassan Sirinbekovi magasságban játszik. Az első 35 percben játszottuk azt amit kell,az Újpestnek momentuma sem akadt. A középpálya nagyon megfogta őket. Ahogy teret engedtünk,azonnal szétfutottak bennünket.Messze vagyunk az őszi játékunktól,ez kevés lesz a következő 3 bajnokin.
"Úgy vélem,a mûvem csak akkor lesz befejezve ha meghaltam és eltemetnek" John Lennon
Angyalföld
http://www.youtube.com/watch?v=I-NRriHlLUk

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Megverte az Újpest a Vasast, mégis az angyalföldiek örülhettek

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.04.06. 07:28

A Fröccsös írta:Maximum a továbbjutásnak örülhetünk, a játéknak....

Nagyon be vagy fordulva, egy kis szelektív szerotoninvisszavétel-gátló kúra rádférne...
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38319
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Megverte az Újpest a Vasast, mégis az angyalföldiek örülhettek

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.04.06. 21:50

Ilyen szériában vagyunk, nyerni sikerült, de továbbjutni nem, pedig mekkora helyzetek maradtak ki a végén...
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
A Fröccsös
Légiós
Hozzászólások: 5249
Csatlakozott: 2014.01.03. 19:33

Re: Megverte az Újpest a Vasast, mégis az angyalföldiek örülhettek

HozzászólásSzerző: A Fröccsös » 2017.04.07. 09:13

Reginald McFreez írta:
A Fröccsös írta:Maximum a továbbjutásnak örülhetünk, a játéknak....

Nagyon be vagy fordulva, egy kis szelektív szerotoninvisszavétel-gátló kúra rádférne...



Dehogy, én rendben vagyok, csak próbálok kritikus lenni a csapattal szemben, ami nem megalapozatlan.
Vasas FC - Gyõri ETO FC

Nem ülnénk most a gép előtt, ha nem lett volna eléggé körültekintő 1983-ban Sztanyiszlav Petrov....

Avatar
A Fröccsös
Légiós
Hozzászólások: 5249
Csatlakozott: 2014.01.03. 19:33

Re: Megverte az Újpest a Vasast, mégis az angyalföldiek örülhettek

HozzászólásSzerző: A Fröccsös » 2017.04.07. 09:15

SAW írta:Ilyen szériában vagyunk, nyerni sikerült, de továbbjutni nem, pedig mekkora helyzetek maradtak ki a végén...



Ja, lábon kihordtam pár infarktust, ismét...
Vasas FC - Gyõri ETO FC

Nem ülnénk most a gép előtt, ha nem lett volna eléggé körültekintő 1983-ban Sztanyiszlav Petrov....


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 34 vendég