nyúl írta:Nordahl és Liedholm emléke a múlt ködébe vész, de mindketten jelentettek annyit a svéd futballnak, mint Zlatan. Kétségtelen, hogy a mai kor sztárkultuszához nem lehet hasonlítani az akkori közismertséget. De az olimpiai arany és Liedholm esetében mellette a világbajnoki ezüst megsüvegelendő. Nordahl ötször volt olasz gólkirály.
Egyébként Adamekkel egyetértésben úgy látom, hogy mindössze két lélekszámban kis nemzetnek volt számos klasszisból álló válogatottja - nekünk az 50-es évek elején és a hollandoknak a 70-es években. Mindkét jelenség a labdarúgást megújító paradigmához kapcsolódik. A miénk a WM-rendszer meghaladása a hátravont középcsatárral, a hollandoké a totális futball.
A "csehszlovákok" (érdekes módon többségük szlovák volt) 76-ban klasszisok nélkül nyertek az Európa bajnokságon. Az EB-döntős jugoszlávoknál egy világklasszis volt, Dragan Dzajic. 1992-ben a dánoknak az egyéniségek terén gyengébb volt az állományuk, mint 1984-ben és 1986-ban. Nem volt Michael Laudruphoz és Preben Elkjaerhoz fogható klasszisuk. Még a "kis" Laudrup sem (bár ő saját jogán is klasszisnak nevezhető). A belgák 1980-as Eb-döntős és 1986-os vb 4. csapatában sem volt 2-3 klasszisnál több (Ceulemans, Gerets és 86-ból Scifo). A görögök 2004-es csapata a németes Mannschaft-erényeket vitte tökélyre egy holt fáradt sztármezőnyben. A horvátok vb bronzcsapata még az egységes jugoszláv iskolában nevelkedett, többen közülük (pl. Suker, Boban, Prosinecki) ifjúsági világbajnokok voltak Jugoszláviával, Prosinecki BEK-győztes a Zvezdával. De 2-3 világklasszisnál nem volt több abban a csapatban sem. A bolgárok legjobb csapatában sem akadt több.
Emlékeim szerint az utolsó csapat, amelyikben szinte minden poszton világklasszis játszott, az a 82-es brazil válogatott. Nem is nyert, belehalt a szépségbe a daráló célfutball ellen.
A világklasszis besorolást lehet másképp értjük, de nálam belefér a 2002-es brazil és a 2010-es spanyol válogatott kezdője is.
Azzal viszont egyetértek, hogy kis lélekszámú országoknak aligha akad egy csapatra való világklasszisa, és abban is, hogy 3-4 világklasszis elég a sikerhez, ha a többi jó iparosként teszi a dolgát. Sőt inkább az a jobb, mint a túl sok karmester.
Nordahl és Liedholm nvét nem értem minek hoztad fel. A cikkben a 90-es évek svédjeit mérik össze a mostaniakkal, és a leendőekkel, mivel akkor is volt már egy sikeres válogatottjuk. Ők sajna nem szorulnak rá, hogy majd 70 évet menjenek vissza, hogy sikeres játékosokat találjanak, és amúgy is a közelmúlt sikereihez érdemes mérni egy válogatott sikerét, nem generációkkal ezelőttel szvsz. Azt pedig a cikk se írja, hogy Zlatan a legnagyobb, csak hogy az egyik legnagyobb.
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"
Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében