Maradonapoli írta:Még egy érdekesség:
Újjáalapítják a Chievót. :)
Két éve mentek csődbe, ma volt a csődbiztosnál az árverés, ahol a klub egykori gólzsákja, Pellissier tett le 330 ezer eurót a címerért.
Kíváncsi leszek, h mire mennek majd, mondjuk a Hellast jobban csíptem mindig is, de ellendrukkere se voltam a Chievonak.
Igaz ezek az olasz újraindulások eléggé gyatrán szoktak elsülni. Parmának is sok idő kellett, h talpra álljon, Vicenza, Palermo sehol se egyelőre.
Nekem a Piacenza Calcio volt az egyik kedvenc klubom még a 90-es években, hát szépen eltűntek a süllyesztőben, pedig komoly karriert befutott focisták indultak el náluk a pályafutásuk hajnalán. Ott valamikor 2022 vége felé álltak össze a helyi vállalkozók, h összerántsák a klubot (volt egy másik városi csapat is, a Pro Piacenza, nekik aztán teljes megszűnés lett a sorsuk pár éve) és egyfajta utánpótlás nevelők legyenek. Ez olyan jól sikerült, h ha nagy harcban is, de tavaly végül kiestek a Serie D-be, idén meg nem tudták megnyerni, volt, h vezettek, de elcseszték a végét, uh vmi komoly menetelés kell, h visszajuthassanak a harmadosztályba. Sajna a Serie A a távlati terveikbe sincs benne, nagyon max a B, de egyelőre az se reális.
Jó kérdés, h a Chievo meddig akar eljutni, ha valóban újrakezdik.