Oldal: 1 / 1

Erik van der Meer: íme az utolsó értékelés

Elküldve: 2017.12.10. 08:32
Szerző: nb1.hu12
Budapest - Úgy érzi, kifejezetten jó munkát végzett.

Erik van der Meer: íme az utolsó értékelés


A bajnoki címvédő Budapest Honvéd győzelemmel zárta a szezont.



Erik van der Meer, csapat vezetőedzője az alábbi szavakkal értékelte a győzelmet és az egész őszt, írja a honvedfc.hu.



"Nehéz volt ez a mai mérkőzés, igazából csak egy csapat volt, aki nyerni akart. A Paks védekezett a mérkőzésen, kontra támadásokra építettek. Voltak lehetőségeink, de közben figyelni kellett az életveszélyes kontratámadásokra. Jól játszottunk, Gazdag szerencsére megszerezte a szükséges gólt, úgy néz ki, hogy egyre jobb a góllövésben. Negyedik helyezett a Honvéd, a tavalyi bajnoki cím után ez a negyedik hely kifejezetten jó helyezésnek tekinthető. Jó munkát végeztünk. Idén az ellenfelek nem a Honvéd ellen jöttek, hanem a bajnok ellen, és sokkal többet tettek a pályán. Ha viccesen közelítjük meg a szurkolóink reakcióját, akkor dalba foglalták a nevem. Megértem ezt a szituációt, de egyedül a tulajdonos dönthet. Ha összehasonlítjuk a többi csapat költségvetését, akkor ez a negyedik hely egyáltalán nem rossz."



A sajtótájékoztató után nem sokkal érkezett a hír, miszerint kirúgták a holland vezetőedzőt!



 




Bréking: kirúgták a Honvéd edzőjét, Erik van der Meert - NB1.hu



Bréking: kirúgták a Honvéd edzőjét, Erik van der Meert