Nyakon ragadta a bírót, durván eltiltották Sebők Vilmost

Az Újpest legutóbbi bajnokcsapatának a tagját, az 52-szeres válogatott Sebők Vilmost hét hónapra eltiltották az öregfiúk-bajnokságban, mert a Honvéd elleni meccsen inzultálta a játékvezetőt. A történtekről a Nemzeti Sport kérdezte a főszereplőt.
„A meccs végén valóban hatan-heten nekimentünk a bírónak, inzultáltuk. Az első félidőben nem hosszabbított, amikor szöglettel jöhettünk volna, a második félidőben viszont a Honvédnak még hagyta, hogy a rendes játékidő leteltével elvégezze a szabadrúgást huszonhat méterről, amiből gól is született. Ezt reklamáltuk, ezért fogtam meg a játékvezető nyakát. Tudom, hogy ez nem lehet indok, sajnálom, nem kellett volna. Azt csak az öltözőben tudtam meg, hogy utólag piros lapot kaptam, ezért be is mentem hozzá, megbeszéltük a történteket, elnézést kértem tőle” – mesélte az 52-szeres válogatott labdarúgó.
Sebők hangsúlyozta, hogy ütés nem volt, és úgy tudja, hogy a fegyelmi tárgyaláson a játékvezető is csak annyit mondott, hogy hozzáért, megfogta őt. Ettől függetlenül 2018. június 30-ig eltiltották a 44 éves újpestit, így ebben a szezonban már nem léphet pályára.
„Addig majd keresek másik sportágat, jövőre pedig természetesen folytatom. Azért sajnálom, hogy ebben az idényben nem szerepelhetek már, mert míg az elmúlt hét évben egymás után többször is könnyedén nyertük a bajnoki címeket az öregfiúk között, azokkal a társakkal, akikkel 1998-ban az NB I-ben is, most sokkal kiegyenlítettebb a mezőny. A Honvéd, Dragóner Attiláékkal a Ferencváros (a bajnoki címvédő – a szerző), vagy például az MTK is masszív csapatot alkot, nehezebb kiemelkedni. Tényleg érdemes öregfiúk-mérkőzésekre járni, mint a mostani példa is mutatja, parázs hangulatú találkozókat játszunk...”
Horváth Ferenc bevallotta, miben vallott kudarcot edzőként - NB1.hu
Balmazújváros - Beszélt arról is, mi a gond a fiatal magyar futballistákkal.