Oldal: 1 / 1
Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 11:12
Szerző: nb1.hu12
Szombathely – Fontos edzésekről is döntés született.

Mint szombaton jeleztük, nem indult meg a jegyárusítás a Haladás-FTC mérkőzésre, nem született még meg a megállapodás a stadion használatáról, így a jegyértékesítés sem indult még el a találkozóra. Tóth Miklós, a szombathelyiek ügyvezetője az nso.hu-nak mondta el a részleteket.
„Szombaton megegyeztünk az üzemeltető Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.-vel a stadion használatáról, így a Ferencváros elleni mérkőzésünket már az új stadionban rendezhetjük, meg, illetve ha az időjárás engedi, akkor egy edzést is tarthatunk a stadionban a mérkőzés előtt. Most, a megegyezést követően hivatalosan is kérjük a Magyar Labdarúgó-szövetséget, hogy Szombathelyen rendezhessük meg a mérkőzést. Mivel a pályabejárás korábban már megvolt, úgy gondolom, ennek nem lesz akadálya, már csak az adminisztráció van hátra” – nyilatkozta a sportvezető.
A szurkolókat persze az egyik leginkább foglalkoztató kérdés, hogy mikor kezdhetik el megvásárolni a meccsre szóló belépőjegyeket.
„Ez is az adminisztrációtól függ, illetve a jegyárusítás nem a klub, hanem az üzemeltető feladata, de bízunk benne, hogy akár már a mai nap folyamán elkezdődik” – fogalmazott a sportvezető.
Tóth Miklóstól megtudtuk, hogy az üzemeltetővel kötött egyezség két mérkőzésre szól, vagyis a Ferencváros elleni találkozón kívül az idei másik hazai meccset, a Haladás–Videoton találkozót is az új stadionban rendezhetik meg december 9-én, és ugyanúgy a meccs előtt egy edzést is tarthatnak a létesítményben, ha az időjárás ezt lehetővé teszi.
Az agydaganattal küzdő focista vallomása
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 14:32
Szerző: MindigÚjpest
Aztán csak óvatosan,nehogy tönkremenjen a gyep. Nem azért épült ez a stadion,hogy csak úgy ukk-mukk-fukk agyonbasszák.
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 14:34
Szerző: G_Gergely
Ha ezt a cikket cím-helyszín és a résztvevők nevei nélkül közlik le akkor is ki lehetne találni hogy ez a sztori egy elsőosztályú magyar bajnokiról szól!!! Magyarország! Én így szeretlek!!!
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 14:48
Szerző: Savaria1919
Gondok így is vannak, bőven. A jegyértékesítést az üzemeltető végzi majd, vélhetően csak a helyszínen lehet majd megvásárolni. Az árakról sincs infó.
Illetve ez csak egy ideiglenes egyezmény, tavasztól újat kell kötni egy új (?) üzemeltetővel. És persze a háttérben csak folyik a harc Illésék a Homlok-Mészáros família között.
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 15:02
Szerző: Savaria1919
Amúgy nagyon rendes az üzemeltető. Megengedte, hogy a meccsek előtt 1-1 edzést tarthasson a csapat az új stadionban.
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 15:13
Szerző: Savaria1919
Na. Itt vannak a jegyárak, keddtől indul az értékesítés:

A kapu mögötti helyre szólók korrektek, olcsóbbak mint a régi Rohonciban. Ugyanez igaz a vendégre, a Groupamába 2300 Ft mindez, de Felcsúton is 2000.
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 16:37
Szerző: ManBat
Savaria1919 írta:Na. Itt vannak a jegyárak, keddtől indul az értékesítés:

A kapu mögötti helyre szólók korrektek, olcsóbbak mint a régi Rohonciban. Ugyanez igaz a vendégre, a Groupamába 2300 Ft mindez, de Felcsúton is 2000.
Teljesen korrekt árképzés. Remélem itt is valami hasonló lesz.
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 16:44
Szerző: MindigÚjpest
Savaria1919 írta:Amúgy nagyon rendes az üzemeltető. Megengedte, hogy a meccsek előtt 1-1 edzést tarthasson a csapat az új stadionban.
Nem csak gecik vannak ebben az országban.
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 19:04
Szerző: Apuka
Savaria1919 írta:Gondok így is vannak, bőven. A jegyértékesítést az üzemeltető végzi majd, vélhetően csak a helyszínen lehet majd megvásárolni. Az árakról sincs infó.
Illetve ez csak egy ideiglenes egyezmény, tavasztól újat kell kötni egy új (?) üzemeltetővel. És persze a háttérben csak folyik a harc Illésék a Homlok-Mészáros família között.
Lehet, hogy csak a Rohoncin lehet jegyet venni, de lesz elővétel, nem kell parkolójegyet sem venni hozzá.
Amúgy jól látod, ez a megállapodás csak a Fradi meccsre szól. Állítólag februárban lesz végleges üzemeltető. A harc meg csak-csak eldől.
Az a gáz, hogy addigra lehet 8 pont hátrányunk a 10. helyezettől.
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 19:15
Szerző: Apuka
Savaria1919 írta:Amúgy nagyon rendes az üzemeltető. Megengedte, hogy a meccsek előtt 1-1 edzést tarthasson a csapat az új stadionban.
Ez nem jóság kérdése, hanem fizetni kell minden használatért!
Lehet, hogy ez eddig senkiben sem tudatosult?
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 19:43
Szerző: BlancoAgilon38
Vicces, bár nem tudok röhögni, ahogyan az új stadion alakulgat. Van egyáltalán fenntartó?
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 19:56
Szerző: Apuka
BlancoAgilon38 írta:Vicces, bár nem tudok röhögni, ahogyan az új stadion alakulgat. Van egyáltalán fenntartó?
Egyelőre az üzemeltető a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. Vagyis a kivitelező. Egyelőre (első körben) nem találtak megfeleló üzeletetőt. Februárra ígérik, de mi arra a garancia?
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 20:02
Szerző: BlancoAgilon38
Apuka írta:BlancoAgilon38 írta:Vicces, bár nem tudok röhögni, ahogyan az új stadion alakulgat. Van egyáltalán fenntartó?
Egyelőre az üzemeltető a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. Vagyis a kivitelező. Egyelőre (első körben) nem találtak megfeleló üzeletetőt. Februárra ígérik, de mi arra a garancia?
Azért ez rettenetes, nem? Felépül egy stadion és máris lehet körbefutni a dolgot.
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 20:16
Szerző: Apuka
BlancoAgilon38 írta:Apuka írta:BlancoAgilon38 írta:Vicces, bár nem tudok röhögni, ahogyan az új stadion alakulgat. Van egyáltalán fenntartó?
Egyelőre az üzemeltető a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. Vagyis a kivitelező. Egyelőre (első körben) nem találtak megfeleló üzeletetőt. Februárra ígérik, de mi arra a garancia?
Azért ez rettenetes, nem? Felépül egy stadion és máris lehet körbefutni a dolgot.
Rettenetes, de legalább annyira előre tudható volt, mint a késelés a Fradi meccsen...
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 20:25
Szerző: BlancoAgilon38
Apuka írta:BlancoAgilon38 írta:Apuka írta:Egyelőre az üzemeltető a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. Vagyis a kivitelező. Egyelőre (első körben) nem találtak megfeleló üzeletetőt. Februárra ígérik, de mi arra a garancia?
Azért ez rettenetes, nem? Felépül egy stadion és máris lehet körbefutni a dolgot.
Rettenetes, de legalább annyira előre tudható volt, mint a késelés a Fradi meccsen...
Hát, a késelést nem láttam előre. Belőtt dolog volt, nem is kérdés, de tényleg: ki láthatta ezt előre?
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 20:30
Szerző: Apuka
BlancoAgilon38 írta:Apuka írta:BlancoAgilon38 írta:Azért ez rettenetes, nem? Felépül egy stadion és máris lehet körbefutni a dolgot.
Rettenetes, de legalább annyira előre tudható volt, mint a késelés a Fradi meccsen...
Hát, a késelést nem láttam előre. Belőtt dolog volt, nem is kérdés, de tényleg: ki láthatta ezt előre?
Hát, a nem a késre mint az elkövetés tárgyára gondoltam, de a botrány és a "régiek-újak" balhé tuti volt előre.
Re: Eldőlt, hol lesz a Hali-Fradi
Elküldve: 2017.11.20. 20:31
Szerző: BlancoAgilon38
Apuka írta:BlancoAgilon38 írta:Apuka írta:Rettenetes, de legalább annyira előre tudható volt, mint a késelés a Fradi meccsen...
Hát, a késelést nem láttam előre. Belőtt dolog volt, nem is kérdés, de tényleg: ki láthatta ezt előre?
Hát, a nem a késre mint az elkövetés tárgyára gondoltam, de a botrány és a "régiek-újak" balhé tuti volt előre.
Valószínűleg megrendezték.