Oldal: 1 / 1

Ilyen sem mostanában történt a válogatottba visszatérő játékossal

Elküldve: 2017.11.15. 11:00
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Három év elteltével ölthette ismét magára a címeres mezt.

Ilyen sem mostanában történt a válogatottba visszatérő játékossal


Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány nem kevesebb, mint hét ponton változtatott a magyar válogatott legutóbbi kezdőcsapatán a Costa Rica ellen végül 1-0-ra megnyert keddi, Üllői úti barátságos mérkőzése előtt. A szakember egyik meglepő húzása a keretbe utóbb behívott Varga József szerepeltetése volt, a Videoton játékosa ugyanis 2014 októbere óta először volt kezdő a nemzeti csapatban.



 



Varga a lefújást követően elárulta, nem számított behívóra, de örömmel érkezett több mint három év után a válogatotthoz. Saját bevallása szerint különösképpen elégedetté tette, hogy bizalmat is kapott, végigjátszhatta a találkozót, amelyen győzött a csapat.



 



„Volt bennem egy kis izgalom meccs előtt, amire már rég volt példa, de a találkozón már elmúlt. Szerencsére ezúttal a válogatottban is a saját posztomon, a középpályán játszhattam, nem jobb hátvédként” – mondta a Videoton labdarúgója, aki bízik abban, hogy a belga szakvezető, a közelmúltban kinevezett Georges Leekens ismét számítani fog rá. A futballista a válogatottat illetően úgy fogalmazott, van hova fejlődni.



 




Nikolics elmondta, mi az, amint sürgősen meg kell tanulnia a válogatottnak - NB1.hu



Nikolics tanulásról, játékról és Luxemburgról is beszélt




Re: Ilyen sem mostanában történt a válogatottba visszatérő játékossal

Elküldve: 2017.11.15. 20:09
Szerző: Mrs.Dolcetti
Storck regnálásának az Eb-re jutás mellett, Varga Józsika elfelejtése volt a legnagyobb pozitívuma.

Re: Ilyen sem mostanában történt a válogatottba visszatérő játékossal

Elküldve: 2017.11.15. 20:12
Szerző: ManBat
Mrs.Dolcetti írta:Storck regnálásának az Eb-re jutás mellett, Varga Józsika elfelejtése volt a legnagyobb pozitívuma.

hiszen hemzsegnek az alternatívák

Re: Ilyen sem mostanában történt a válogatottba visszatérő játékossal

Elküldve: 2017.11.15. 21:12
Szerző: Cselszky
Mrs.Dolcetti írta:Storck regnálásának az Eb-re jutás mellett, Varga Józsika elfelejtése volt a legnagyobb pozitívuma.

A félresikerült külföldi kalandja leépítette, amin Kondás csak rontott, de a Videotonban a szerb kinevezése óta mintha összeszedte volna magát. Szerintem tegnap is jól játszott.