Oldal: 1 / 2

Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 08:11
Szerző: nb1.hu12
Milánó – Az összes olaszhoz szólt.

Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára


Botrányos meccsen érte el Svédország, hogy a hazai, 1-0-s győzelme után a visszavágón megakadályozza Olaszországot abban, hogy kijusson a világbajnokságra. A taljánok 58 év után nem lesznek ott a vb-n, evidens, illő és férfias tett lett volna, ha a szövetségi kapitány, Gian Piero Ventura, lemond a tisztségéről a találkozó után. Viszont nem tette meg.



 



A meccs után előbb eltűnt egy órára, csak utána jelent meg a sajtó előtt, majd azt mondta, azért került elő csak éjfélkor, mert köszöntötte a játékosait. Mint mondta, a svéd elleni pótselejtezőkig rendben mentek a dolgok, ám ezen a két meccsen nem tudtak a kapuba találni, így nem érdemes azzal foglalkozni, hogy megérdemelték-e volna a kijutást. Hozzátette, köszöni a szurkolók támogatását, felemelő érzés az olasz válogatottat irányítani. De mint kijelentette, nem mond le, mert még nem találkozott a szövetség elnökével, de a vezetőséggel egyeztet majd, a döntésüket elfogadja.



 



Nem tudjuk, Ventura kegyet akar-e azzal gyakorolni, hogy majd elfogadja a döntést, mert arról persze ügyesen nem beszélt, hogy a labdarúgásban bevett szokás (gyakorlatilag majdnem mindenhol így van), ha edzőt elküldenek, fájdalomíjat kell fizetni neki, akármilyen eredményt ért el a csapatával.



 



Nem biztos, hogy jó módszer…




Videók a meg nem adott tizenegyesekről - borzalmas volt az olasz-svéd - NB1.hu



Nem jutottak ki az olaszok a vb-re




Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 08:29
Szerző: sznot
Biztos rajta múlt..?

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 09:05
Szerző: Adamek
egy órán át dolgoztak rajta a svéd csöcsös masszörkurvák

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 09:07
Szerző: Pető
sznot írta:Biztos rajta múlt..?


Nagy mértékben benne van az ő keze is... Insignét padoztatni.. :DDD

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 09:47
Szerző: alehndr
Pető írta:
sznot írta:Biztos rajta múlt..?


Nagy mértékben benne van az ő keze is... Insignét padoztatni.. :DDD

De Rossis jelenet is árulkodó :D

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 10:52
Szerző: sznot
Pető írta:
sznot írta:Biztos rajta múlt..?


Nagy mértékben benne van az ő keze is... Insignét padoztatni.. :DDD


Hát nem tudom, néztem a meccset, nyomtak az olaszok mint állat, svédeknél alig volt a labda, vagy ha hozzájuk került előre bikázták. Szerintem nem ezen múlt, utólag meg kár azon filózni, hogy mi lett volna ha.

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 12:33
Szerző: Lobanovszkij
Én nem követem az olasz foci minden rezdülését, de hogy a tegnapi 23-as olasz keretből jó ha 5 játékosnak van előttem az arca, meg hogy sacc/kb hol játszik, azért az számomra döbbenet. Hová lettek a Maldinik, Baggiók, Vierik, Pirlók?
Mondjuk ha azt veszem, hogy az elmúlt 10 év kb 2 játékosról szólt, akkor nincs min csodálkozni.

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 13:04
Szerző: ManBat
sznot írta:
Pető írta:
sznot írta:Biztos rajta múlt..?


Nagy mértékben benne van az ő keze is... Insignét padoztatni.. :DDD


Hát nem tudom, néztem a meccset, nyomtak az olaszok mint állat, svédeknél alig volt a labda, vagy ha hozzájuk került előre bikázták. Szerintem nem ezen múlt, utólag meg kár azon filózni, hogy mi lett volna ha.

Ívelgető foci a két méteres svéd védők ellen? Ordas nagy taktikai baklövés.

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 13:14
Szerző: Adamek
Lobanovszkij írta:Én nem követem az olasz foci minden rezdülését, de hogy a tegnapi 23-as olasz keretből jó ha 5 játékosnak van előttem az arca, meg hogy sacc/kb hol játszik, azért az számomra döbbenet. Hová lettek a Maldinik, Baggiók, Vierik, Pirlók?
Mondjuk ha azt veszem, hogy az elmúlt 10 év kb 2 játékosról szólt, akkor nincs min csodálkozni.

Maldiniből az egyik sajnos meghalt tavaly a másik 8 éve vonult vissza
Baggioék 9 illetve 13 éve inaktívak
Vieriből csak Bobo azaz Christian választotta az olasz nemzeti csapatot, Massimiliáno "Max" az auszikat választotta de pár éve ő is abbahagyta
Pirlo csak egy van (volt) ő egyedi és utánozhatatlan

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 14:39
Szerző: sznot
ManBat írta:
sznot írta:
Pető írta:
Nagy mértékben benne van az ő keze is... Insignét padoztatni.. :DDD


Hát nem tudom, néztem a meccset, nyomtak az olaszok mint állat, svédeknél alig volt a labda, vagy ha hozzájuk került előre bikázták. Szerintem nem ezen múlt, utólag meg kár azon filózni, hogy mi lett volna ha.

Ívelgető foci a két méteres svéd védők ellen? Ordas nagy taktikai baklövés.


Ívelgetés csak az utolsó 10-15 percben ment, de akkor már kötelező.

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 15:16
Szerző: alehndr
ManBat írta:
sznot írta:
Pető írta:
Nagy mértékben benne van az ő keze is... Insignét padoztatni.. :DDD


Hát nem tudom, néztem a meccset, nyomtak az olaszok mint állat, svédeknél alig volt a labda, vagy ha hozzájuk került előre bikázták. Szerintem nem ezen múlt, utólag meg kár azon filózni, hogy mi lett volna ha.

Ívelgető foci a két méteres svéd védők ellen? Ordas nagy taktikai baklövés.

Pláne ha Candrevatol várják a labdát. Ha még egy svédet eltalált volna, kapott volna egy IKEA bútort.

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 19:06
Szerző: Slash777
alehndr írta:
ManBat írta:
sznot írta:
Hát nem tudom, néztem a meccset, nyomtak az olaszok mint állat, svédeknél alig volt a labda, vagy ha hozzájuk került előre bikázták. Szerintem nem ezen múlt, utólag meg kár azon filózni, hogy mi lett volna ha.

Ívelgető foci a két méteres svéd védők ellen? Ordas nagy taktikai baklövés.

Pláne ha Candrevatol várják a labdát. Ha még egy svédet eltalált volna, kapott volna egy IKEA bútort.

Azt a svedek rendesen lebontottak a palya mellett. :D

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 19:25
Szerző: ryanmckane
katasztrofális...és az még nagyobb baj, hogy megfelelő utód sincs

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 21:02
Szerző: sznot
ryanmckane írta:katasztrofális...és az még nagyobb baj, hogy megfelelő utód sincs


Kinek nagy baj ez? Nekem kifejezetten tetszik. :-)

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.14. 21:03
Szerző: ryanmckane
sznot írta:
ryanmckane írta:katasztrofális...és az még nagyobb baj, hogy megfelelő utód sincs


Kinek nagy baj ez? Nekem kifejezetten tetszik. :-)


számomra, mint olasz focit szeretőnek, eléggé az...

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.15. 00:30
Szerző: Pauly D
ryanmckane írta:katasztrofális...és az még nagyobb baj, hogy megfelelő utód sincs

Ancelotti

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.15. 00:44
Szerző: BlancoAgilon38
Pauly D írta:
ryanmckane írta:katasztrofális...és az még nagyobb baj, hogy megfelelő utód sincs

Ancelotti

Coppola.

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.15. 01:02
Szerző: Pauly D
BlancoAgilon38 írta:
Pauly D írta:
ryanmckane írta:katasztrofális...és az még nagyobb baj, hogy megfelelő utód sincs

Ancelotti

Coppola.

Piedone

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.15. 05:50
Szerző: nyúl
Ugyan általánosságban nem állhatom a focijukat, hiányozni fognak a világbajnokságról. Megjegyzem, már az elmúlt két mundiálon is leszerepeltek. De ezek a viking robotok bosszantanak. 10-ből 9-szer jellegtelen töltelékek a tornákon.

Re: Várták a lemondását, de az olasz kapitány eltűnt egy órára

Elküldve: 2017.11.15. 05:52
Szerző: nyúl
Pauly D írta:
BlancoAgilon38 írta:
Pauly D írta:Ancelotti

Coppola.

Piedone

Geppetto