Felavatták, majd lezárták a Haladás sportkomplexumát?

A hvsefoci.hu oldalon szombat este megjelent a Haladás VSE Labdarúgó Szakosztályának közleménye, amely szerint hiába került átadásra Szombathely új sportkomplexuma, azt november 20-ig felújítási munkálatok miatt nem lehet használatba venni.
"A Haladás vezetősége 2017. november 10-én egyeztetést folytatott a Haladás Sportkomplexumot üzemeltető cég ügyvezető igazgatójával a hétfőre tervezett beköltözés részleteiről.
Azt a tájékoztatást kaptuk azonban, hogy a kivitelező cég a területet 2017. november 20-ig garanciális javítások végett munkaterületté nyilvánította. Edzéseket így csak a fent írt időpont után tudunk tartani munkacsarnokunkban. Kérjük megértéseteket és türelmeteket!
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy mind a Sportkomplexum mind a Kenderes utca pályáit mihamarabb el tudjuk foglalni, melyek méltó helyei lesznek minőségi utánpótlás bázisunk fejlődésének.
Nagyon sajnáljuk, hogy mintegy 300 sportolónk immár második hete nem tud edzéseket végezni. Bízunk benne, hogy záros határidőn belül megoldódik a helyzet, addig ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a lehetőségeihez mérten sportoljon minél többet!"
A Fradi Tábor együttműködik a hatóságokkal, de... - NB1.hu
Budapest - A társaikat azonban nem adják fel.