Oldal: 1 / 1

Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak

Elküldve: 2017.11.10. 17:46
Szerző: nb1.hu12
Magyarország - Az újonc elítélendő esetről ír a közleményében.

Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak


 


Az OTP Bank Liga előző fordulójában a Balmazújváros a Diósgyőrt tudta felülmúlni 2-1-re. A győzelem ellenére nem lehetnek teljesen elégedettek a hajdúságiak, hiszen az általuk kiadott közlemény szerint az egyik futballista feleségét diósgyőri szurkolók inzultálták.


 


Az újvárosiak közleményét változtatás nélkül közöljük:


 


"A mérkőzés lefújását követően egyik játékosunk a hazai szektor elé ment – mivel felesége abba a szektorba kapott tiszteletjegyet -, hogy megköszönje a biztatást. Ott azonban pár hazai szurkoló inzultálni kezdte a hölgyet. Több újvárosi szurkoló is abba a szektorba kapott tiszteletjegyet, és sikerült őt kimenekíteni a helyszínről. Addigra azonban szavakkal, és tettekkel is úgy bántak játékosunk feleségével, ahogy azt finoman fogalmazva sem illik.


 


Azért is állunk értetlenül a szituáció előtt, mert a mi  klubunk a legjobb helyeket biztosította Balmazújvárosban a vendégek tiszteletjegyeseinek, itt pedig a diósgyőri szurkolók közé kellett beülniük szurkolóinknak, akiket ráadásul olyan inzultus ért, ami nemhogy stadionba nem való, hanem sehova."


 


Az üggyel foglalkozott a haon.hu is, az oldal megkérdezte a DVTK-t is az esetről. A klub sajtófőnöke, Demkó Norbert a portálnak azt nyilatkozta, hogy nem szeretnének a sajtón keresztül üzengetni, a színfalak mögött kívánják rendezni a dolgokat.



Bizonyítékokat mutat be a Fradi a balhéról - élő közvetítés - NB1.hu



A Fradi balhé bizonyítékai




Re: Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak

Elküldve: 2017.11.11. 10:10
Szerző: SuperDepor
a vendégtábornak már kész a helye
Kép

Re: Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak

Elküldve: 2017.11.11. 22:24
Szerző: BlancoAgilon38
SuperDepor írta:a vendégtábornak már kész a helye
Kép

Vonalkód. Ravaszak vagytok.

Re: Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak

Elküldve: 2017.11.11. 22:44
Szerző: Savaria1919
SuperDepor írta:a vendégtábornak már kész a helye
[img]https://scontent.fvie2-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/23376116_10211153665897010_8878652938798458910_n.jpg?oh=0b45b7c1e0d0a52854e6e6edbe9d2db5&oe=5AA93330[img]

Majd márciusban megnézem a helyszínen. A régibe úgyse tudtam eljutni. Mondjuk szeretni fognak, amikor a Halmosi-mezemben végigsétálok Miskolcon :)

Re: Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak

Elküldve: 2017.11.12. 00:14
Szerző: MindigÚjpest
Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:a vendégtábornak már kész a helye
[img]https://scontent.fvie2-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/23376116_10211153665897010_8878652938798458910_n.jpg?oh=0b45b7c1e0d0a52854e6e6edbe9d2db5&oe=5AA93330[img]

Majd márciusban megnézem a helyszínen. A régibe úgyse tudtam eljutni. Mondjuk szeretni fognak, amikor a Halmosi-mezemben végigsétálok Miskolcon :)
Az a végig az nem biztos. :P

Re: Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak

Elküldve: 2017.11.12. 00:37
Szerző: Pauly D
Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:a vendégtábornak már kész a helye
[img]https://scontent.fvie2-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/23376116_10211153665897010_8878652938798458910_n.jpg?oh=0b45b7c1e0d0a52854e6e6edbe9d2db5&oe=5AA93330[img]

Majd márciusban megnézem a helyszínen. A régibe úgyse tudtam eljutni. Mondjuk szeretni fognak, amikor a Halmosi-mezemben végigsétálok Miskolcon :)

lol xd

Re: Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak

Elküldve: 2017.11.12. 02:00
Szerző: A Vaskezű
Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:a vendégtábornak már kész a helye
[img]https://scontent.fvie2-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/23376116_10211153665897010_8878652938798458910_n.jpg?oh=0b45b7c1e0d0a52854e6e6edbe9d2db5&oe=5AA93330[img]

Majd márciusban megnézem a helyszínen. A régibe úgyse tudtam eljutni. Mondjuk szeretni fognak, amikor a Halmosi-mezemben végigsétálok Miskolcon :)

Mondjuk nem csodálkoznék azon, ha már félúton valahol lerángatnák Rólad azt a mezt. :)

Re: Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak

Elküldve: 2017.11.12. 06:41
Szerző: SuperDepor
Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:a vendégtábornak már kész a helye
[img]https://scontent.fvie2-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/23376116_10211153665897010_8878652938798458910_n.jpg?oh=0b45b7c1e0d0a52854e6e6edbe9d2db5&oe=5AA93330[img]

Majd márciusban megnézem a helyszínen. A régibe úgyse tudtam eljutni. Mondjuk szeretni fognak, amikor a Halmosi-mezemben végigsétálok Miskolcon :)

Villamosra ne szállj fel, mert ott nincs menekülési útvonal :)

Re: Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak

Elküldve: 2017.11.12. 07:54
Szerző: gw
MindigÚjpest írta:
Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:a vendégtábornak már kész a helye
[img]https://scontent.fvie2-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/23376116_10211153665897010_8878652938798458910_n.jpg?oh=0b45b7c1e0d0a52854e6e6edbe9d2db5&oe=5AA93330[img]

Majd márciusban megnézem a helyszínen. A régibe úgyse tudtam eljutni. Mondjuk szeretni fognak, amikor a Halmosi-mezemben végigsétálok Miskolcon :)
Az a végig az nem biztos. :P


a seta pedig meg annyira se :)

Re: Kemény: ezzel vádolják a diósgyőri szurkolókat a balmazújvárosiak

Elküldve: 2017.11.12. 08:38
Szerző: Dzsotti
Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:a vendégtábornak már kész a helye
[img]https://scontent.fvie2-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/23376116_10211153665897010_8878652938798458910_n.jpg?oh=0b45b7c1e0d0a52854e6e6edbe9d2db5&oe=5AA93330[img]

Majd márciusban megnézem a helyszínen. A régibe úgyse tudtam eljutni. Mondjuk szeretni fognak, amikor a Halmosi-mezemben végigsétálok Miskolcon :)

A végig és a séta esélytelen. Szeretni viszont fognak, ebben biztos vagyok. Még ha ez fog is fájni neked.