Oldal: 1 / 1

Így értékelt az „Andorrában” kiállított Fradi-játékos

Elküldve: 2017.11.10. 07:37
Szerző: nb1.hu12
Luxemburg – Neki legalább volt vér a pucájában, igaz, későn.

Így értékelt az „Andorrában” kiállított Fradi-játékos


A tegnapi, arcpirító zakó után, a kiállított Lovrencsics Gergő is nyilatkozott. Becsületére legyen mondva, legalább nem bújt el a sajtó, és így értelemszerűen a magyar szurkolók elől sem, pedig a magyar fociban bevett szokás, hogy nem vagy alig nyilatkoznak a vereségek után az illetékesek.



 




Adorráztunk Luxemburgban! - NB1.hu



Pedig vártunk rá, mint a tél szerelmesei szoktak az első fagyos éjszakára, majd a szintén első, de inkább még csak kósza, magányos hópelyhekre, miközben arra is kellett figyelnünk, nehogy mi kapjunk még egyet.




 



Ami hiba, mert ők járnának jól, ha elmondanák az ő verzióikat, nem pedig rábíznák a sajtóra és a szurkolókra a találgatásokat, amikre cserébe megsértődnek.



 



Szóval, Lovrencsicsnek legalább volt vér a pucájában (mondjuk, sokkal jobb lett volna ha, ő és a társai is inkább a meccsen vitézkednek) és a következőket mondta a Nemzeti Sportnak:



 



„Szégyellem magam! El sem tudom mondani, mennyire rosszul érzem magam. Kiszúrtam a  társaimmal, és mindenkivel, aki azért dolgozik, hogy ez a csapat sikeres legyen. Tudom, hogy nehéz helyzetbe hoztam a csapatot, a srácoknak majdnem egy félidőt emberhátrányban kellett játszaniuk miattam.”

 



„A szurkolók most is sokan eljöttek buzdítani minket, miattuk is sajnálom. Az első félidei sárga is bántott, nem volt szándékos mozdulat, de eltaláltam az ellenfél fejét, és mivel a Magyar Kupa-döntőben fejsérülést szenvedtem, ez az eset különösen rosszul esett” – tette hozzá, majd kitért a második sárgájára is:

 



„Abban a pillanatban nem tudatosult bennem, hogy volt már egy sárgám. Hülyeséget csináltam, nagyon sajnálom.”



 




Csányi a kapitányváltásról beszélt az értékelésében - NB1.hu



Csányi értékelése