Klublegendák írtak levelet a Fradi ultráinak

A Fradi-DVSC mérkőzésen történt események kapcsán az nb1.hu minden álláspontot és megjelenő információt igyekezett és igyekszik ismertetni! Megírtuk, remek volt a hangulat, jó volt a meccs, hírt adtunk a balhéról, az arra adott reakciókról (klub, rendőrség, SZSZJN, a késelő barátnője), az MLSZ Fegyelmi Bizottság büntetéséről és a közéleti honlapokon megjelenő beszámolókról, hírekről, információkról.
Amelyik fél nyilatkozott, vagy közleményt juttatott el az nb1.hu-hoz, az kivétel nélkül, illetve a véleményezésünk hiányában kapott helyt az oldalon. Ezek, a továbbiakban is így maradnak! Mert az állásfoglalás nem a mi dolgunk, mivel nem nyomozóhatóság, hanem híreket is közlő honlap vagyunk.
Most következzék a Fradi legendáinak a levele, amit szintén változtatás és véleményezés nélkül közlünk!
„Tisztelt B-közép szurkolók, lelátói srácok!
Nem pusztán az FTC korábbi labdarúgóiként, bajnokaiként, a klub olyan alakjaiként fordulunk most hozzátok, akiknek a nevét annak idején a lelátón szeretettel emlegették, akiket esetleg még csak szüleitek kedveltek, vagy akikért talán már ti is szorítottatok a stadionokban. A Fradi elkötelezett szurkolóiként is jegyezzük ezt a nyílt levelet, abban a tudatban, hogy szeretett klubunk ügyeiben ezúttal a ti felelősségetek túlmutat a miénken.
A múlt szombati FTC-DVSC első osztályú labdarúgó bajnoki mérkőzés szünetében a lelátók alatt olyan szurkolói rendbontás történt, amelyben, sajnos, többen súlyosan megsérültek. Mélységesen elítéljük a történteket, s azt szeretnénk, hogy soha többé ne legyen olyan botrány, amely összefüggésbe hozható a Fradival.
B-közepes srácok! Semmilyen erőszakos cselekedet nem lehet része a lelátói életnek. Több mint három éve nem történt ilyen a stadionunkban, de most, körbenézve szűkebb pátriánkban, olvasva, figyelve a híreket szomorúan kell megállapítanunk, megközelítőleg ötven felelőtlen ember durvasága okán ahelyett, hogy a Fradi család egymásra találásáról, a remek atmoszféráról, a sport, a labdarúgás felemelő ünnepéről szólnának a hírek, szeretett Ferencvárosunkat igyekeznek besározni!
Ne hagyjátok! Ne engedjétek, hogy a mi közösségünk ünnepét elrontsák! Olyan atmoszféra volt tapasztalható a lelátón ezen a mérkőzésen, amelynek mindenki örült és mindenkit motivált. Mi átéltük ezt korábban a pályán, ezért is volt felemelő újra megélni a lelátón, vagy a tévé előtt. Ilyen hangulatért érdemes kijárni a mérkőzésekre, erős, összetartó közösséget alkotni, hinni a másikban, hinni egy felettünk álló értékben, amit úgy hívnak, Ferencvárosi Torna Club.
Nagyon örültünk annak, hogy ti is közleményben igyekeztetek elhatárolódni a tettesektől, hiszen ez is az összetartozás jele. De ezek még csak szavak. Tegyetek is érte! Arra kérünk benneteket, egyértelműen, határozottan, tekintet nélkül bármire és bárkire, tartsatok rendet a köreitekben, ha szükséges, zárjátok ki soraitokból a felelősöket, az erőszaktevőket, a felbujtókat, a haszonlesőket, mindenkit, azokat is, akik kést használtak és azokat is, akik verekedtek!
Ne feledjük ugyanis, fradistának lenni felelősség, de azt sem, hogy a Fradinál soha, senki sem lehet fontosabb. Legyen jó ferencvárosinak lenni, legyen jó a Fradi-családhoz tartozni. S persze legyünk mindenkor felelősek egymásért és a Ferencvárosért!
Budapest-Ferencváros, 2017. november 9.
Az FTC korábbi labdarúgói:
Géczi István, Juhász István, Szűcs Lajos, Szőke István, Branikovits László, Rákosi Gyula, Fenyvesi Máté, Karába János, Friedmanszky Zoltán, Horváth László, Rátkai László, Németh Miklós, Martos Győző, Bálint László, Rab Tibor, Takács László, Ebedli Zoltán, Mucha József, Szokolai László, Vépi Péter, Pogány László, Keller József, Bánki József, Kincses Sándor, Fischer Pál, Dzurják József, Dukon Béla, Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Dejan Milovanovics, Szkukalek Igor, Lisztes Krisztián, Nyilas Elek, Páling Zsolt, Szeiler József, Szenes Sándor, Deszatnik Péter, Balog Zoltán, Albert Flórián, Telek András, Horváth Péter, Szűcs Mihály, Koch Róbert, Máté János, Szántó Gábor, Bojan Lazics, Szergej Kuznyecov, Mátyus János, Strausz László, Pinte Attila””
Meg akarták ölni a Fradi-Loki meccs késelőjét? - NB1.hu
Meg akarták ölni a Fradi-Loki meccs késelőjét?