Oldal: 1 / 1

Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 16:36
Szerző: nb1.hu12
Szombathely – Megvan, mikor lehet új tréner.

Elküldte edzőjét a Haladás


Íme, a Haladás közleménye:



 



„Klubunk szerda délelőtti taggyűlésén felmentette Pacsi Bálintot a vezetőedzői teendők alól.



 



A Szombathelyi Haladás Kft mai taggyűlése úgy döntött, hogy az ideiglenesen megbízott Pacsi Bálintot a mai nappal a vezetőiedzői teendők végzése alól felmenti, helyére Vörös Csaba ül le a mai gálamérkőzésre a kispadra.



 



A tulajdonosok tárgyalnak a rövidesen kinevezendő vezetőedző személyéről.



 



- Az elmúlt nyolc mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ráadásul idén még négy fontos találkozó vár ránk – mondta Tóth Miklós, a vasiak ügyvezető igazgatója. – Pacsi Bálint megbízatása december 31-ig szólt, azzal a kitétellel, ha a tulajdonosok úgy látják jónak, felbonthatjuk a megállapodást. Bízunk abban, hogy egy új trénerrel felrázzuk a csapatot. Egyelőre senkivel sem állapodtunk meg, de minden bizonnyal a jövő szombati, balmazújvárosi bajnokin már az új tréner ül a kispadon.”




Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták - NB1.hu



Négy és fél év börtönt kaphatnak a fradisták




Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 16:39
Szerző: Cselszky
Szerencsétlen.

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 16:40
Szerző: Savaria1919
Good bye, Mr. Futballfitness!
Lehetetlent vállalt, így nem mondom azt, hogy megbukott. Nem ő az elsőszámú felelős azért, hogy kiesőhelyen állunk, hanem a főnökei. Azokat meg nem lehet leváltani.

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 16:46
Szerző: Adamek
kedves srácok ezek a Béláék

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 17:07
Szerző: RC
Remek időzítés, átgondolt koncepció, profizmus, jelesre vizsgázott a vezetőség.

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 17:24
Szerző: just
A szombathelyi vezetők fejében valami nagyon nem kerek...Vagy elmozdult,vagy megszorúlt.
Ennek a váltásnak fényében,nagy ötlet volt Mészölyt kitenni. Gézának ez egy nem kicsi önigazolás.
Fejetlenség ezerrel.Lesz egy szép stadion,a csapat meg a holdba.

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 17:27
Szerző: ManBat
just írta:A szombathelyi vezetők fejében valami nagyon nem kerek...Vagy elmozdult,vagy megszorúlt.
Ennek a váltásnak fényében,nagy ötlet volt Mészölyt kitenni. Gézának ez egy nem kicsi önigazolás.
Fejetlenség ezerrel.Lesz egy szép stadion,a csapat meg a holdba.

Az önigazolás részét nem értem. Más kudarca miért menti fel őt?

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 17:37
Szerző: just
ManBat írta:
just írta:A szombathelyi vezetők fejében valami nagyon nem kerek...Vagy elmozdult,vagy megszorúlt.
Ennek a váltásnak fényében,nagy ötlet volt Mészölyt kitenni. Gézának ez egy nem kicsi önigazolás.
Fejetlenség ezerrel.Lesz egy szép stadion,a csapat meg a holdba.

Az önigazolás részét nem értem. Más kudarca miért menti fel őt?

Mert sztem itt látszik,hogy nem edzői szinten van a hiba. Esetleg vezetőségi (játékos politika),vagy képességbeli problémák vannak.Ne feledjük,Géza összekapta azt a csapatot. Aztán h utána milyen változások voltak a játékosok terén, már nem biztos,h Géza felelőssége.

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 17:37
Szerző: banok
Kiváló időzítés. (Y)

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 17:42
Szerző: kristof98.haladas
Korrekt...
Azért remélem játékost is igazolunk, nemcsak az edzőket fogyasztjuk.

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 18:18
Szerző: Cselszky
RC írta:Remek időzítés, átgondolt koncepció, profizmus, jelesre vizsgázott a vezetőség.

Mi zajlik nálatok?

Állítólag horvát edző lesz.

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 19:01
Szerző: RC
Cselszky írta:
RC írta:Remek időzítés, átgondolt koncepció, profizmus, jelesre vizsgázott a vezetőség.

Mi zajlik nálatok?

Állítólag horvát edző lesz.

Fogalmam sincs, már nem is követem nagyon az eseményeket.
Inkább újjáalakítom a városunk ősi nevét viselő, vörös-fehér Sabariát B-)

Kép

Re: Elküldte edzőjét a Haladás

Elküldve: 2017.11.08. 20:00
Szerző: Apuka
Még mindig itt tartunk, hogy felrázni kell a csapatot?
Megfelelő játékosok kellenek!!!
Ha pedig az kell a benn maradáshoz akkor 0 fiatal és 5-6-7 légiós játsszon!!!