Oldal: 1 / 1

Saint-Étienne: füstbombák, szurkolói pályára özönlés

Elküldve: 2017.11.06. 11:46
Szerző: nb1.hu12
Franciaország – Kétszer szakadt félbe a francia bajnoki.

Saint-Étienne: füstbombák, szurkolói pályára özönlés


Az Olympique Lyon 5-0-ra verte idegenben a Saint-Étienne csapatát a francia bajnokság hétvégi fordulójában egy feszült hangulatú mérkőzésen, melyen a bírónak kétszer is meg kellett szakítania a játékot.



 



Először mindjárt a kezdő sípszó után, amikor füstbombák miatt nem lehetett jól látni, majd a vendégek 84. percben esett ötödik gólját követően, a hazai szurkolók pályára özönlése miatt. Utóbbi Nabil Fekir sportszerűtlen produkciója nyomán következett be: az ötödik gólt szerző játékos levetette mezét és a hazai szurkolóknak mutatta fel, mire azok közül jó néhányan befutottak a pályára. A rendfenntartók közbeavatkozása után fél óra elteltével folytatódhatott a játék, de már Fekir nélkül, akit lecserélt Bruno Genesio.



 





A vezetőedző utóbb úgy nyilatkozott, játékosának szerénynek kellett volna maradnia.



 



„Kár, hogy ez történt. Semmit sem érünk el azzal, ha provokáljuk az embereket. Mi sem örülnénk, ha velünk ezt tennék" – mondta.



 



A Lyon – amely a Paris Saint-Germain és az AS Monaco mögött a harmadik helyen áll a tabellán – 2013 óta nem nyert Saint-Étienne-ben, a Geoffroy-Guichard Stadionban.




Így teljesített a Loki Tábor a Groupamában - képek - NB1.hu



Loki Tábor a Groupamában




Re: Saint-Étienne: füstbombák, szurkolói pályára özönlés

Elküldve: 2017.11.06. 11:52
Szerző: Pető
Jó nagy cigány volt Fekír...

Re: Saint-Étienne: füstbombák, szurkolói pályára özönlés

Elküldve: 2017.11.06. 12:12
Szerző: Javier Arizmendi
Pető írta:Jó nagy cigány volt Fekír...

mondjuk a meccs nem ezzel kezdődött... pl. kapott egy kb. évente egyszer látható faultot és az ápolása közben a támogatást és egyéb együttérzést.

Re: Saint-Étienne: füstbombák, szurkolói pályára özönlés

Elküldve: 2017.11.06. 14:30
Szerző: BlancoAgilon38
Franciák, vagy mik...

Re: Saint-Étienne: füstbombák, szurkolói pályára özönlés

Elküldve: 2017.11.06. 15:14
Szerző: ManBat
Pető írta:Jó nagy cigány volt Fekír...

Nehéz az eszéért szeretni

Re: Saint-Étienne: füstbombák, szurkolói pályára özönlés

Elküldve: 2017.11.06. 15:20
Szerző: Adamek
Pető írta:Jó nagy cigány volt Fekír...

nem ő bazsevált a vétekben?

Re: Saint-Étienne: füstbombák, szurkolói pályára özönlés

Elküldve: 2017.11.06. 15:32
Szerző: MindigÚjpest
BlancoAgilon38 írta:Franciák, vagy mik...
csigazabálók meg migráncsok..

Re: Saint-Étienne: füstbombák, szurkolói pályára özönlés

Elküldve: 2017.11.06. 15:34
Szerző: BlancoAgilon38
MindigÚjpest írta:
BlancoAgilon38 írta:Franciák, vagy mik...
csigazabálók meg migráncsok..

Semmiképpen sem életrevalók. :)