Oldal: 1 / 1

Kispesti győzelmet aratott a DAC a Slovan ellen

Elküldve: 2017.11.03. 20:09
Szerző: nb1.hu12
Dunaszerdahely – Szakmai elemzés: csodálatos volt a hangulat!

Kispesti győzelmet aratott a DAC a Slovan ellen


DAC-Slovan 2-1



 



Eszméletlen jó meccset játszott a DAC a Slovan ellen!



 



Amikor elragadtatjuk magunkat, azt soha nem úgy kellett érteni az 1999-es megalapításunk óta (és ezután sem), hogy csak attól voltunk elájulva, hogy a pályán tökéletesen működött a labdacentrikus átlós-tolódás, megvolt a rombusz a pálya közepén, a mélységi tagozódásról, a csapatrészek közötti távolságok megtartásáról, a kis játékok kialakításáról vagy a terület leszűkítéséről ne is beszéljünk.



 



Az nb1.hu-nak a foci nemcsak szakma, hanem életérzés, az életérzés meg szenvedély, a szenvedély meg a szurkolás a fociban. És a dunaszerdahelyi közönség egész meccsen hangosan és jól buzdította a csapatát. És ami a legfontosabb: végig sportszerűen.



 





A DAC már a meccs elején próbált nyomni, de végül a megszokott, Rossi-győzelmét aratta.



 



Ennek a „taktikai felfogásnak” az a lényege, hogy a Honvéddal is gyakran került hátrányba az első félidőben a tréner, majd fordulás után fokozatosan felőröltette és a földbe döngöltette az ellenfeleit a játékosaival. Úgy látszik, ennek a szokásának a Duna sem szabhatott határt, mert a másik oldalán is sikeresen alkalmazza.



 



Holman Dávid a Slovan legjobbja volt, egyéni sikerének örültünk a gólpasszánál (a vendégek szerezték meg a vezetést), másnak nem.



 



A hazaiaknál meg Kalmár parádézott, az első találat szerzőjével, a házi gólkirály Pacindával egyetemben. A Dunaszerdahely teljesen megérdemelt győzelmet aratott!



 



És ezt véletlenül sem az elfogultság, hanem, mint a cikk elején utaltunk már rá: a taktikai hadrendek árgus szemekkel és állandó jelleggel történt elemzése mondatja velük.



 



De azt az atmoszférát, ami az egész meccset jellemezte, tényleg soha nem felejtjük el! És ez nem vicc, hanem ígéret!



 



A Dunaszerdahely, sikerének köszönhetően, feljött a második helyre a szlovák bajnokságban, a Slovan visszacsúszott a negyedik helyre!




Élő közvetítés és a gólok története a DAC-Slovan mérkőzésről - NB1.hu



Élő közvetítés a DAC-Slovanról




Re: Kispesti győzelmet aratott a DAC a Slovan ellen

Elküldve: 2017.11.03. 20:56
Szerző: Gunners
Megérdemelte a DAC, a hangulat ismét kiváló volt, grat a szurkolóknak és persze a csapatnak !

Re: Kispesti győzelmet aratott a DAC a Slovan ellen

Elküldve: 2017.11.04. 08:29
Szerző: Rapp
Egyáltalán nem "Kispesti" győzelem volt ez! Végig támadó focit nyomott a DAC.

Re: Kispesti győzelmet aratott a DAC a Slovan ellen

Elküldve: 2017.11.04. 08:48
Szerző: SAW
Összefoglaló: https://m.youtube.com/watch?v=D7WFvkSbPuw

Nagyon jó lehetett a hangulat.
Milyen jópofa név egy szurkolói csoportnak, hogy "Vidéki urak".

Re: Kispesti győzelmet aratott a DAC a Slovan ellen

Elküldve: 2017.11.04. 10:47
Szerző: Mrs.Dolcetti
Rapp írta:Egyáltalán nem "Kispesti" győzelem volt ez! Végig támadó focit nyomott a DAC.

Láttad a tavaszi meccseinket? Akkor már mi is eléggé támadófocit nyomtunk.Persze ettől még előfordult,hogy hátrányba került és fordítani kellett.