Oldal: 1 / 3

Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 16:19
Szerző: nb1.hu12
Magyarország – Honvéd-Puskás Akadémia is lesz!

Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella


Telt ház, több mint húszezer néző előtt rendezik meg szombaton a fővárosban a Ferencváros-Debrecen rangadót a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.



 



Ennek az oka, hogy három és fél év után megállapodtak egymással a Ferencváros vezetői, illetve a korábbi vénaszkenneres regisztráció miatt sztrájkoló keménymag tagjai, akik most először léphetnek be a 2014 nyarán átadott létesítménybe.



 



Az egymásra találáshoz tökéletes a körítés, ugyanis az élvonal két legjobb formájában lévő csapata mérkőzik meg az Üllői úton. A Ferencváros legutóbbi hét mérkőzéséből hatot megnyert és egy döntetlent játszott, így a tabella élére állt, míg a Debrecen kilenc forduló óta nem talált legyőzőre és a harmadik helyről, az FTC-től és a második Videotontól is egyaránt négy ponttal lemaradva várja a rangadót.



 



Legutóbb az előző szezon zárófordulójában, a Honvéd-Videoton "bajnoki döntőn" rendeztek telt ház előtt magyar bajnokit, ugyanakkor a Bozsik Stadion befogadóképessége miatt csak 8516-an szurkolták végig az összecsapást, amely a kispestiek történetének 14. bajnoki címét eredményezte.



 



A második Videoton ezúttal a sereghajtó Mezőkövesdet látja vendégül, míg a címvédő Budapest Honvéd a Puskás Akadémiát fogadja majd a forduló zárómérkőzésén.



 



A forduló programja és a tabella a linkre kattintva érhető el



 




Ott voltak a Fradi Tábor tagjai a Derbin? És a Fidesz? És a Jobbik? - NB1.hu



Interjú a Fradi Tábor vezetőjével




Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 16:32
Szerző: BlancoAgilon38
Ezt meg is nézem. Utána West Ham-Liverpool. Jó kis délután lesz.

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 17:00
Szerző: Savaria1919
Hali - Paks. Még az is lehet, hogy utolsó soproni bajnokinkat a helyszínen tekintem meg.

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 17:24
Szerző: MindigÚjpest
Savaria1919 írta:Hali - Paks. Még az is lehet, hogy utolsó soproni bajnokinkat a helyszínen tekintem meg.
Alap.

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 17:51
Szerző: Savaria1919
Kép
Cucu először a kezdőben :cool:
Viszont így is meg fog tréfálni minket Csertői mester, vagyunk olyan szerencsések, hogy az idényt nálunk kezdő, majd augusztus végén Paksra igazoló Simon Ádám góljával kapunk ki.

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 18:12
Szerző: BlancoAgilon38
Savaria1919 írta:Kép
Cucu először a kezdőben :cool:
Viszont így is meg fog tréfálni minket Csertői mester, vagyunk olyan szerencsések, hogy az idényt nálunk kezdő, majd augusztus végén Paksra igazoló Simon Ádám góljával kapunk ki.

Fasza, hogy ennyit foglalkozol vele. :)

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 18:37
Szerző: Savaria1919
BlancoAgilon38 írta:
Savaria1919 írta:Kép
Cucu először a kezdőben :cool:
Viszont így is meg fog tréfálni minket Csertői mester, vagyunk olyan szerencsések, hogy az idényt nálunk kezdő, majd augusztus végén Paksra igazoló Simon Ádám góljával kapunk ki.
Fasza, hogy ennyit foglalkozol vele. :)

A Halival? Örök szerelem :)

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 18:38
Szerző: BlancoAgilon38
Savaria1919 írta:
BlancoAgilon38 írta:
Savaria1919 írta:Kép
Cucu először a kezdőben :cool:
Viszont így is meg fog tréfálni minket Csertői mester, vagyunk olyan szerencsések, hogy az idényt nálunk kezdő, majd augusztus végén Paksra igazoló Simon Ádám góljával kapunk ki.

A Halival? Örök szerelem :)

Photoshoppal. :)

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 18:42
Szerző: Savaria1919
BlancoAgilon38 írta:
Savaria1919 írta:
BlancoAgilon38 írta:

A Halival? Örök szerelem :)

Photoshoppal. :)

Igyekeztem új szintre emelni az oldalt.
Mondjuk erős a konkurencia a hivatalos részről:
Kép
Kép

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 18:43
Szerző: BlancoAgilon38
Savaria1919 írta:
BlancoAgilon38 írta:
Savaria1919 írta:A Halival? Örök szerelem :)

Photoshoppal. :)

Igyekeztem új szintre emelni az oldalt.
Mondjuk erős a konkurencia a hivatalos részről:
Kép
Kép

Saját oldalad? Vagy a Halinak dolgozol?

Egyébként egyre faszábbak, csak még mindig a margók betartása kéne, hogy minek szólok bele... :DDD

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 18:45
Szerző: Savaria1919
BlancoAgilon38 írta:
Savaria1919 írta:
BlancoAgilon38 írta:Photoshoppal. :)

Igyekeztem új szintre emelni az oldalt.
Mondjuk erős a konkurencia a hivatalos részről:
[img]https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22815251_1521055797962834_6816067330496054562_n.jpg?oh=45baf520d514823f4dbaf24061b0323d&oe=5A67E19E[img]
[img]https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/23031202_1185891054874364_2099207631072023571_n.jpg?oh=081d45fd31f3046ef83df202ec8376e6&oe=5A66040C[img]

Saját oldalad? Vagy a Halinak dolgozol?

Egyébként egyre faszábbak, csak még mindig a margók betartása kéne, hogy minek szólok bele... :DDD

Saját: https://www.facebook.com/Halad%C3%A1s-A ... page_panel

(De amennyi ötletemet átvették, mondhatjuk, hogy nekik dolgozom :D )

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 18:49
Szerző: BlancoAgilon38
Savaria1919 írta:
BlancoAgilon38 írta:
Savaria1919 írta:Igyekeztem új szintre emelni az oldalt.
Mondjuk erős a konkurencia a hivatalos részről:
[img]https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22815251_1521055797962834_6816067330496054562_n.jpg?oh=45baf520d514823f4dbaf24061b0323d&oe=5A67E19E[img]
[img]https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/23031202_1185891054874364_2099207631072023571_n.jpg?oh=081d45fd31f3046ef83df202ec8376e6&oe=5A66040C[img]

Saját oldalad? Vagy a Halinak dolgozol?

Egyébként egyre faszábbak, csak még mindig a margók betartása kéne, hogy minek szólok bele... :DDD

Saját: https://www.facebook.com/Halad%C3%A1s-A ... page_panel

(De amennyi ötletemet átvették, mondhatjuk, hogy nekik dolgozom :D )


Fasza. Levédhetnéd az oldalad, csak az a baj, hogy olyan 250.000 Ft. 10 év után újítandó. A margók miatt ne haragudj, sok dolgot én is felrúgok, de a falig érő grafika, felirat zavaró lehet.

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 19:09
Szerző: Savaria1919
BlancoAgilon38 írta:
Savaria1919 írta:
BlancoAgilon38 írta:Saját oldalad? Vagy a Halinak dolgozol?

Egyébként egyre faszábbak, csak még mindig a margók betartása kéne, hogy minek szólok bele... :DDD

Saját: https://www.facebook.com/Halad%C3%A1s-A ... page_panel

(De amennyi ötletemet átvették, mondhatjuk, hogy nekik dolgozom :D )


Fasza. Levédhetnéd az oldalad, csak az a baj, hogy olyan 250.000 Ft. 10 év után újítandó. A margók miatt ne haragudj, sok dolgot én is felrúgok, de a falig érő grafika, felirat zavaró lehet.

Annyi pénzem egyelőre nincs :)
A margókban igazad van, arrébb húzom :)

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 19:28
Szerző: SAW
Ez az elementáris mértékű felszopás annyira visszataszító, hogy normális értékrendű ember alapból a Lokinak drukkol.

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 21:01
Szerző: Reginald McFreez
Ha annyian kimennek, a tévé minek adja?

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 21:03
Szerző: BlancoAgilon38
Reginald McFreez írta:Ha annyian kimennek, a tévé minek adja?

Mert én nem megyek, de nézném, és szurkolnék.

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.03. 21:23
Szerző: Adamek
Reginald McFreez írta:Ha annyian kimennek, a tévé minek adja?

adhatnának helyette zenés ajándékkosarat az ndk-ból

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.04. 00:41
Szerző: Ferencváros // Man Utd
SAW írta:Ez az elementáris mértékű felszopás annyira visszataszító, hogy normális értékrendű ember alapból a Lokinak drukkol.

Persze :)

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.04. 07:03
Szerző: Reginald McFreez
Ferencváros // Man Utd írta:
SAW írta:Ez az elementáris mértékű felszopás annyira visszataszító, hogy normális értékrendű ember alapból a Lokinak drukkol.

Persze :)

Nyilván kivéve a Fradi drukkereket.

Re: Több, mint húszezren lesznek a Fradi-Lokin – program, tabella

Elküldve: 2017.11.04. 08:18
Szerző: SAW
Reginald McFreez írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
SAW írta:Ez az elementáris mértékű felszopás annyira visszataszító, hogy normális értékrendű ember alapból a Lokinak drukkol.

Persze :)

Nyilván kivéve a Fradi drukkereket.

"normális értékrendű"