Oldal: 1 / 1

Bernd Storck így nyilatkozott a magyar válogatottról

Elküldve: 2017.11.02. 11:41
Szerző: nb1.hu12
Németország - Nemzeti együttesünk exkapitánya a céljairól is beszélt.

Bernd Storck így nyilatkozott a magyar válogatottról


Bernd Storck interjút adott a német Westdeutsche Allgemeine Zeitungnak. A szakember először szólalt meg azt követően, hogy távozott a magyar válogatott éléről. 


 


"Sajnos az elvárások nem egyeztek a realitással. A harmadik helyen végeztünk a világbajnoki selejtezőben az Európa-bajnok Portugália és Svájc mögött. Ezzel a céljainkat elértük, ennek ellenére azzal vádoltak minket, hogy stagnálunk. A végén akkora nyomás volt rajtunk, hogy inkább az elválás mellett döntöttünk” - idézi Storckot a Nemzeti Sport. 


 


A szakember természetesen kitért a tavalyi Európa-bajnokságra is.


 


"Az emberek elfelejtik, hogy negyvennégy év után jutottunk ki ismét az Európa-bajnokságra. Magyarországnak jól cseng a neve a labdarúgásban, de a jelen az más tészta. Az én válogatottamban csak öten játszottak klubcsapatukban az európai porondon, magyar csapat pedig nem jutott be a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe. Márpedig a nemzetközi tapasztalatot semmi nem pótolhatja, ezért nem volt több ebben. Mindenesetre az Eb elképesztő élmény volt, nekem és az edzői stábomnak is, akárcsak az egész országnak" - nyilatkozta a mester, aki elárulta, szeretne Bundesligában szereplő alakulatot trenírozni.



Bíróküldés: eldőlt ki vezeti a Fradi-Loki csúcsrangadót - NB1.hu



Kiderült, Kassai Viktor a hétvégén vezet-e meccset.




Re: Bernd Storck így nyilatkozott a magyar válogatottról

Elküldve: 2017.11.02. 12:19
Szerző: Gunners
Még mindig nem igazán fogja fel hogy nem a 3. hellyel van a probléma ,hanem a kilátástalan játékkal, a Pék FC és a bálnavadászok elleni szégyennel. Azt aláírom hogy csak 2-3 normális játékosunk van és így nehéz alkotni.

Re: Bernd Storck így nyilatkozott a magyar válogatottról

Elküldve: 2017.11.02. 12:26
Szerző: Adamek
hozta az elvárható végeredményt egy a saját szintünkön is szar játékkal és eredménysorral
tuképpen egy volt a sok balfasz közül, se több se kevesebb, volt egy szerencsés éve amiért még vagy 30 évig hálás köszönet részemről felé

Re: Bernd Storck így nyilatkozott a magyar válogatottról

Elküldve: 2017.11.02. 12:44
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:hozta az elvárható végeredményt egy a saját szintünkön is szar játékkal és eredménysorral
tuképpen egy volt a sok balfasz közül, se több se kevesebb, volt egy szerencsés éve amiért még vagy 30 évig hálás köszönet részemről felé

https://www.youtube.com/watch?v=0dcbw4IEY5w :cool:

Re: Bernd Storck így nyilatkozott a magyar válogatottról

Elküldve: 2017.11.02. 12:56
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:
Adamek írta:hozta az elvárható végeredményt egy a saját szintünkön is szar játékkal és eredménysorral
tuképpen egy volt a sok balfasz közül, se több se kevesebb, volt egy szerencsés éve amiért még vagy 30 évig hálás köszönet részemről felé

https://www.youtube.com/watch?v=0dcbw4IEY5w :cool:

https://www.youtube.com/watch?v=ru-wvqo1SFY

Re: Bernd Storck így nyilatkozott a magyar válogatottról

Elküldve: 2017.11.02. 13:09
Szerző: Szarka
Gunners írta:Még mindig nem igazán fogja fel hogy nem a 3. hellyel van a probléma ,hanem a kilátástalan játékkal, a Pék FC és a bálnavadászok elleni szégyennel. Azt aláírom hogy csak 2-3 normális játékosunk van és így nehéz alkotni.

Szerintem tudja, de az már rossz színben tüntetné fel , így ezt a részt kihagyta. Csak azokat a problémákat sorolja, amik rajta kívül álltak.

Re: Bernd Storck így nyilatkozott a magyar válogatottról

Elküldve: 2017.11.02. 13:55
Szerző: Mrs.Dolcetti
Ez tényleg ilyen hülye? A gond a mutatott játékkal, illetve azzal volt,hogy Andorrától kikaptunk.Feröerrel egyszer ikszeltünk,illetve egyszer kínkeservesen megvertük. És közben csapatot sem sikerült építeni,sőt inkább visszafelé fejlődtünk. Az csak hab a tortán,hogy mindezért egy rakat pénzt fizettünk neki.

Re: Bernd Storck így nyilatkozott a magyar válogatottról

Elküldve: 2017.11.02. 14:35
Szerző: Reginald McFreez
Szarka írta:
Gunners írta:Még mindig nem igazán fogja fel hogy nem a 3. hellyel van a probléma ,hanem a kilátástalan játékkal, a Pék FC és a bálnavadászok elleni szégyennel. Azt aláírom hogy csak 2-3 normális játékosunk van és így nehéz alkotni.

Szerintem tudja, de az már rossz színben tüntetné fel , így ezt a részt kihagyta. Csak azokat a problémákat sorolja, amik rajta kívül álltak.

Szerintem is. Szeretne még dolgozni a szakmájában.