Oldal: 1 / 1

Dárdai mától ezredes Berlinben

Elküldve: 2017.11.01. 12:19
Szerző: nb1.hu12
Németország – Mérföldkő a magyar tréner pályafutásában.

Dárdai mától ezredes Berlinben


Szerdán mérföldkőhöz érkezett edzői pályafutásában Dárdai Pál, a Hertha korábbi játékosa, jelenlegi trénere ugyanis éppen ma látja el ezredik napja a vezetőedzői teendőket.



 



A 2015 telén először ideiglenes megoldásként „beugró”, majd a pozícióban azon év májusában véglegesített Dárdai 1997 és 2011 között 297 mérkőzést játszott a berliniek kék-fehér mezében. Később utánpótlásedzőként dolgozott, majd jött a nagy feladat, amelyet sikerrel megoldott: a 2014/2015-ös évad végeztével benntartotta a Bundesligában a csapatot.



 



A következő idényben végül hetedikként zárt a Hertha, amely sokáig harmadikként is állt, amellett, hogy a német kupasorozatban az elődöntőig menetelt. A 2016/2017-es szezonban hatodikként végeztek Dárdaiék, ennek következtében pedig – és a Dortmund kupagyőzelme miatt – az új szezonban már az Európa-liga főtábláján bizonyíthat a gárda, holnap éppen az ukrán Zorja ellen, hazai pályán.



 



Dárdai jubileumának fényét emeli, ha megjegyezzük: napjainkban csak a Freiburgot irányító Christian Streich és a Kölnt trenírozó Peter Ströger dolgozik hosszabb ideje Bundesliga-csapatánál (előbbit 2011 decemberében, utóbbit 2013 nyarán nevezték ki – a szerk.), a Hertha történetében pedig korábban négy szakembernek adatott meg, hogy legalább ilyen hosszú ideig irányíthassa a klubot. 



 




Újpest-Vidi balhé: a lila polgármester újra beszólt az MLSZ-nek - NB1.hu



Wintermantel Zsolt ezúttal sem fogta vissza magát




Re: Dárdai mától ezredes Berlinben

Elküldve: 2017.11.01. 13:47
Szerző: daneee
Kiss furcsállom, hogy néhány fórumon elkezdték most kritizálni az eredmények miatt. Elfelejtették, hogy mindkét évben kvázi kiesőjelöltből csinált felsőházas csapatot? Lehet, hogy most csak 10.-ek lesznek, de amíg nincs pénz csapatot építeni, ennek is örülni kell.