Oldal: 1 / 2
Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 13:43
Szerző: nb1.hu12
Magyarország - Skandináv ikonnal tárgyal az MLSZ?

A Rangado.hu internetes oldal értesülése szerint a dán Morten Olsen lehet a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. A 68 éves szakember 2000-2015 között irányította a dán labdarúgó-válogatottat - számolt be róla az Origo.
A portál arra emlékeztet, hogy az újság biztos forrásból úgy értesült, hogy az MLSZ először a debreceni Herczeg Andrást szerette volna megnyerni kapitánynak, de a DVSC jelenlegi edzője nem vállalta el a feladatot. A szövetség így felgyorsítja a tárgyalásokat a korábbi egyeztetések során a feladatra nyitott Morten Olsennel.
A most 68 esztendős szakember korábban másfél évtizedig hazája válogatottját irányította, 2000 és 2015 között volt dán szövetségi kapitány, a 2002-es és a 2010-es világbajnokság mellett a 2004-es és a 2012-es Európa-bajnokságon is irányíthatta a dán válogatottat. Morten Olsen játékosként is szerzett nemzetközi tapasztalatokat, hiszen az 1984-es és 1988-as Európa-bajnokságon és az 1986-os világbajnokságon is részt vett.
Mint ismert, a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztja Bernd Storck távozásával üresedett meg, a nemzeti együttest átmenetileg Storck egyik segítője, Szélesi Zoltán irányítja.
Még több hely kiadó a legjobb 32 között
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 14:04
Szerző: Szarka
Na végre egy megfelelő jelölt.
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 14:57
Szerző: Gunners
Ő jó szakember, kíváncsi leszek.
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 15:38
Szerző: SAW
Tényleg jó név, de csak akkor van értelme ha szabad kezet kap. És akkor lenne nagy sipítozás...
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 16:46
Szerző: SuperDepor
Az utolsó igazán jó sepregetők egyike, itt a helye.
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 16:50
Szerző: Adamek
SuperDepor írta:Az utolsó igazán jó sepregetők egyike, itt a helye.
de melyik beállós legyen a segédje?
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 16:55
Szerző: SuperDepor
Adamek írta:SuperDepor írta:Az utolsó igazán jó sepregetők egyike, itt a helye.
de melyik beállós legyen a segédje?
Garaba ?
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 17:04
Szerző: Adamek
SuperDepor írta:Adamek írta:SuperDepor írta:Az utolsó igazán jó sepregetők egyike, itt a helye.
de melyik beállós legyen a segédje?
Garaba ?
Limperger
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 17:45
Szerző: nyúl
Adamek írta:SuperDepor írta:Adamek írta:de melyik beállós legyen a segédje?
Garaba ?
Limperger
Rab Tibi vagy a fia, mert akkor hidegben se kell hősugárzó.
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 19:46
Szerző: Cselszky
Tartok tőle, fogalma nincs róla, hogy mit vállal, milyen közegbe érkezne.
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 19:52
Szerző: Mrs.Dolcetti
Na ő jó is lenne. És nem olyan öreg,mint Trapp.
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 20:30
Szerző: BlancoAgilon38
nyúl írta:Adamek írta:SuperDepor írta:Garaba ?
Limperger
Rab Tibi vagy a fia, mert akkor hidegben se kell hősugárzó.
:DDD
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 20:32
Szerző: BlancoAgilon38
Hét éve lófaszt se csinált. Ne legyünk már hülyék!
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 20:43
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:Hét éve lófaszt se csinált. Ne legyünk már hülyék!
a válogatott meg 30 éve, mi nyertünk
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.25. 20:44
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:BlancoAgilon38 írta:Hét éve lófaszt se csinált. Ne legyünk már hülyék!
a válogatott meg 30 éve, mi nyertünk
Tavaly csinált. Agyonverlek a hülyeség miatt fiam!
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.26. 06:46
Szerző: Reginald McFreez
BlancoAgilon38 írta:Hét éve lófaszt se csinált. Ne legyünk már hülyék!
Projektmenedzseri pozíciót hirdetnek a Kifogásgyárba, ha megunod a szakmád, szerintem add be a jelentkezésed.
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.26. 07:13
Szerző: Adamek
Reginald McFreez írta:BlancoAgilon38 írta:Hét éve lófaszt se csinált. Ne legyünk már hülyék!
Projektmenedzseri pozíciót hirdetnek a Kifogásgyárba, ha megunod a szakmád, szerintem add be a jelentkezésed.
Blankó az igazira vár, nem alkuszik meg félmegoldásokkal
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.26. 08:25
Szerző: Szarka
BlancoAgilon38 írta:Hét éve lófaszt se csinált. Ne legyünk már hülyék!
Ne keverd Trappal, 2015 azért nem olyan rég volt. Az eddigi jelöltjeinket meg magasan veri.
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.26. 08:32
Szerző: Gunners
BlancoAgilon38 írta:Hét éve lófaszt se csinált. Ne legyünk már hülyék!
2000-től 2015-ig volt dán kapitány, és egy jó 10 évvel fiatalabb mint Trap. Az eddigi legjobb név akiről hallani lehet, le kell mellé ültetni Szélesit, Szabicsot vagy Lőwöt akik még fiatal edzők és nincsenek elbaszva magyar módra.
Re: Négy nagy világversenyen járt hazája válogatottjával, most magyar kapitány lehet
Elküldve: 2017.10.26. 11:27
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:Reginald McFreez írta:BlancoAgilon38 írta:Hét éve lófaszt se csinált. Ne legyünk már hülyék!
Projektmenedzseri pozíciót hirdetnek a Kifogásgyárba, ha megunod a szakmád, szerintem add be a jelentkezésed.
Blankó az igazira vár, nem alkuszik meg félmegoldásokkal
Most kerestek meg a NASA-tól, az vonzóbb.