Oldal: 1 / 1

Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!

Elküldve: 2017.10.25. 12:40
Szerző: nb1.hu12
Magyarország - A 2016/2017-es idényben a rekorder a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány.

Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!


A Kúria jogerősen is kimondta, hogy nyilvánosak azok a pénzek, amelyekkel a vállalkozások támogatják a sportegyesületeket, elsősorban az Orbán Viktor számára kedves labdarúgást jelentette a HVG honlapja.


 


"Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója a hvg.hu-nak az ítélet után csak annyit mondott, „nyertünk, nyilvánosak a tao-adatok”. Ugyanis a Kúria szerdai döntésében helyben hagyta a másodfokú ítéletet. A pert a Transparency International indította a tao-támogatások nyilvánosságáért, az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a Nemzetgazdasági Minisztériumot perelték az adatok nyilvánosságáért, ebben döntött most a Kúria. Korábban másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a TI-nek adott igazat az ügyben, arra hivatkozva, hogy a tao-támogatásokat osztó cégek az államtól olyan kedvezményben részesülnek a támogatásért cserébe, mely „közpénzjelleggel bír”, így ki kell adni, hogy milyen szervezetek részesültek támogatásban.


 


Egy másik, még folyó perben a látványsportok – labdarúgás, vízilabda, kosárlabda, kézilabda, jégkorong – szövetségeit akarják arra kötelezni, hogy adják ki az egyesületeiknél a társaságiadó-kedvezmény terhére nyújtott támogatások után keletkezett, 2011 és 2016 közötti támogatási igazolásokat, ebben is hamarosan várható döntés. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta, a tao-pénz nem közpénz, kommunista beidegződésnek nevezte, hogy egyesek így tekintenek ezekre a forintokra. A 2016/2017-es idényben a tao-rekorder a fociklubbok közül a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány volt, 2,92 milliárd forintos támogatással. A Tállai András NAV-elnök igazgatta Mezőkövesd Zsóry FC 779 milliót, a Seszták Miklós miniszterhez kötődő Kisvárda 581 milliót kapott a taóból."


 



Visszatér a Fradi Tábor: élő közvetítés a bejelentésről - NB1.hu



Visszatér a Fradi Tábor: élő közvetítés a bejelentésről




Re: Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!

Elküldve: 2017.10.25. 15:34
Szerző: SAW
Majd eldugják gyorsan egy törvénnyel, így megy ez nálunk.

Re: Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!

Elküldve: 2017.10.25. 19:38
Szerző: Cselszky
SAW írta:Majd eldugják gyorsan egy törvénnyel, így megy ez nálunk.

Vagy egyszerűen nem hajtják végre a jogerős bírói döntést, erre is volt példa.

Re: Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!

Elküldve: 2017.10.25. 19:40
Szerző: Mantequilla
Ezekből jó kis cikkek lesznek. Volt anno egy blog, ami megkarcolta a TAO-pénzek a felszínét, már az is szédülést okozhatott a naivabbaknak.

Re: Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!

Elküldve: 2017.10.25. 21:16
Szerző: Johnnie Walker
Nem csak az a kérdés, hogy ki mennyit kapott, hanem leginkább az, hogy a támogatást milyen módon használta fel...
Mi is csinálunk ilyeneket, azt nem értem egyedül, hogy pl. kórházaknak miért nem tehető ilyen felajánlás? Rengeteg tartalék van még a TAO pénzekben, ha ilyen irányba bővítenék a kört, minden ügyfelünknek kötelezővé tenném a felajánlást, hiszen ő is jól jár vele. Így meg csak annak csináljuk meg aki külön kéri.

Re: Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!

Elküldve: 2017.10.25. 22:06
Szerző: adrenalin69
SAW írta:Majd eldugják gyorsan egy törvénnyel, így megy ez nálunk.

A kúria döntèse után visszamenőleg, nem lehet!

Re: Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!

Elküldve: 2017.10.26. 09:34
Szerző: SAW
adrenalin69 írta:
SAW írta:Majd eldugják gyorsan egy törvénnyel, így megy ez nálunk.

A kúria döntèse után visszamenőleg, nem lehet!

Várjuk ki a végét.

http://index.hu/gazdasag/2017/09/05/ado ... sztes_tao/

Visszamenőleges hatályú törvények alkotására is volt már példa.

Re: Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!

Elküldve: 2017.10.26. 10:17
Szerző: Javier Arizmendi
adrenalin69 írta:
SAW írta:Majd eldugják gyorsan egy törvénnyel, így megy ez nálunk.

A kúria döntèse után visszamenőleg, nem lehet!

ugyanmár. mindent lehet.

Re: Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!

Elküldve: 2017.10.26. 11:58
Szerző: adrenalin69
Javier Arizmendi írta:
adrenalin69 írta:
SAW írta:Majd eldugják gyorsan egy törvénnyel, így megy ez nálunk.

A kúria döntèse után visszamenőleg, nem lehet!

ugyanmár. mindent lehet.

Az eldugós törv. 2018-ban lép életbe. Addig meg kell mutassák, mint cukros bácsi a himbilimbijét!

Re: Döntött a Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek!

Elküldve: 2017.10.26. 12:03
Szerző: BlancoAgilon38
Nem volt már egy ilyen döntés korábban? Komolyan úgy rémlik, de pl. a Felcsút szart rá.