Oldal: 1 / 1

Derbi: A Fradi azt kapta a végén az Újpesttől, amit várt

Elküldve: 2017.10.22. 08:47
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Eleinte még Bödét is hatástalanították.

Derbi: A Fradi azt kapta a végén az Újpesttől, amit várt


Az eltiltását töltő Thomas Doll nélkül nyerte meg a Ferencváros tegnap 1-0-ra a Derbit. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón helyettese, Máté Csaba így értékelt az nso.hu jelentése szerint.



 



„Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Az Újpest az első félidőben nagyon megnehezítette a dolgunkat, jól támadták le a védőinket, a középpályások nem kaptak labdát, így támadásokat sem tudtunk építeni. Sok hosszú indításunk volt, ívelgettünk Böde Dániel felé, de ezt a magas védőik rendre hatástalanították."



 



A második félidőre ezért hoztak be labdabiztos játékost Leandro személyében, így  többször kerültek a lilák védelme és középpályássora közé, onnan pedig meglódulva jobb támadásokat tudtak vezetni.  Az ígéretes lehetőségek után érett a gól, az újpestiek egyre inkább beszorultak a kapujuk elé, a korábban diktált tempótól elfáradtak a meccs végére. Máté Csaba elmondta, erre számítottak is. 



 




Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik - NB1.hu



Elküldik Vignjevicset?