Oldal: 1 / 1

Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 08:40
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Így értékelte a Derbin elszenvedett vereséget!

Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik


Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője, azt emelte ki az FTC-től elszenvedett, 1-0-s vereséget követő sajtótájékoztatón, hogy az első félidőben rendkívül jól játszott a csapata: kontrollálta a mérkőzést, a Ferencvárosnak nem nagyon voltak helyzetei, ellenben Windecker József előtt komoly lehetőség adódott – jelentette az nso.hu.



 



„A második félidőben agresszívebben futballozott az ellenfél, sokkal több helyzetet azonban nem sikerült kialakítaniuk. Azonban míg mi nem éltünk a lehetőségeinkkel, ők Böde Dániel révén gólt szereztek, és ez döntőnek bizonyult. A játékosok mindent kiadtak magukból, ám ez ma sajnos nem jelentett pontszerzést. Próbáltunk kilencven percen keresztül támadófutballt játszani, de a végére Zsótér Donát és Nagy Dániel is elfáradt, ez pedig korlátozta a lehetőségeket."



 



A sajtótájékoztatón azt a kérdést is feltették Vignjevicsnek, miszerint arról lehetett hallani a meccs előtt, hogy ha nem nyer az Újpest, vagy nem szerez pontot, akkor az az állásába is kerülhet. A vezetőedző azonban erről nem hallott.




Élő közvetítés és az összes gól története a 13. fordulóból - NB1.hu



Élő közvetítés az NB I 13. fordulójának a meccseiről




Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 10:04
Szerző: Király György
Mehetnének a balgával együtt ,ezt a fos teljesítményt akármilyen magyar edzővel tudnák hozni.

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 10:11
Szerző: Cselszky
Elszürkült, "belejelentéktelenedett" az nb1-be, az a benyomásom. Sajnálatos.

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 10:12
Szerző: BlancoAgilon38
Cselszky írta:Elszürkült, "belejelentéktelenedett" az nb1-be, az a benyomásom. Sajnálatos.

Én is ezt érzem.

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 10:30
Szerző: nyúl
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:Elszürkült, "belejelentéktelenedett" az nb1-be, az a benyomásom. Sajnálatos.

Én is ezt érzem.

Futballmagyar lett. Aki itt ragad, az elsüllyed.

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 10:36
Szerző: BlancoAgilon38
nyúl írta:
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:Elszürkült, "belejelentéktelenedett" az nb1-be, az a benyomásom. Sajnálatos.

Én is ezt érzem.

Futballmagyar lett. Aki itt ragad, az elsüllyed.

Talán Kuusela volt, aki nem.

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 10:55
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:
nyúl írta:
BlancoAgilon38 írta:Én is ezt érzem.

Futballmagyar lett. Aki itt ragad, az elsüllyed.

Talán Kuusela volt, aki nem.

persze, hogy nem, őt időben kirúgták 5 zakó (győri ötös Máguséktól) és 5 iksz után, aztán Davidovics papa repítette őket fel a dobogóra

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 10:57
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:
nyúl írta:Futballmagyar lett. Aki itt ragad, az elsüllyed.

Talán Kuusela volt, aki nem.

persze, hogy nem, őt időben kirúgták 5 zakó (győri ötös Máguséktól) és 5 iksz után, aztán Davidovics papa repítette őket fel a dobogóra

Hopp, erre nem is emlékeztem. Csak arra, hogy a jelszava a Munka, munka, munka.

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 10:58
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Talán Kuusela volt, aki nem.

persze, hogy nem, őt időben kirúgták 5 zakó (győri ötös Máguséktól) és 5 iksz után, aztán Davidovics papa repítette őket fel a dobogóra

Hopp, erre nem is emlékeztem. Csak arra, hogy a jelszava a Munka, munka, munka.

neki is voltak fura rögeszméi, mint például Mátyus Jani centerként való szerepeltetése

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 11:00
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:persze, hogy nem, őt időben kirúgták 5 zakó (győri ötös Máguséktól) és 5 iksz után, aztán Davidovics papa repítette őket fel a dobogóra

Hopp, erre nem is emlékeztem. Csak arra, hogy a jelszava a Munka, munka, munka.

neki is voltak fura rögeszméi, mint például Mátyus Jani centerként való szerepeltetése

Nem mondod...Mátyus, mint center?

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 11:04
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Hopp, erre nem is emlékeztem. Csak arra, hogy a jelszava a Munka, munka, munka.

neki is voltak fura rögeszméi, mint például Mátyus Jani centerként való szerepeltetése

Nem mondod...Mátyus, mint center?

ja
ez csak két embernek jutott eszébe, Kusinak és Torgyán Józsinak

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 11:05
Szerző: John McClane
Szerintem ő úgy van vele,hogy már az is kész csoda,hogy eddig kihúzta,kevesen tudják ilyen jól eladni a semmit.

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 11:08
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:neki is voltak fura rögeszméi, mint például Mátyus Jani centerként való szerepeltetése

Nem mondod...Mátyus, mint center?

ja
ez csak két embernek jutott eszébe, Kusinak és Torgyán Józsinak

Józsi bácsi elnökként diktált?

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 11:09
Szerző: BlancoAgilon38
John McClane írta:Szerintem ő úgy van vele,hogy már az is kész csoda,hogy eddig kihúzta,kevesen tudják ilyen jól eladni a semmit.

Kezdetben nem volt azért semmi.

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 11:42
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Nem mondod...Mátyus, mint center?

ja
ez csak két embernek jutott eszébe, Kusinak és Torgyán Józsinak

Józsi bácsi elnökként diktált?


ez most olyan szatyorban éltem pár évtizedet vagy egy szimpla kamunaív párbeszédfelpörgető kérdés?

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 11:52
Szerző: Deep Purple
Cselszky írta:Elszürkült, "belejelentéktelenedett" az nb1-be, az a benyomásom. Sajnálatos.

Számomra sokkal inkább úgy tűnik, hogy tökéletesen ugyanazt hozza, mint eddig, és egyre inkább látszanak benne az ő korlátai is.

Re: Megkérdezték Vingjevictől, tudja-e, hogy elküldik

Elküldve: 2017.10.22. 12:47
Szerző: Mantequilla
John McClane írta:Szerintem ő úgy van vele,hogy már az is kész csoda,hogy eddig kihúzta,kevesen tudják ilyen jól eladni a semmit.

Idén is kitalálnak valamit, amire fogni lehet a gyenge szereplést.