Oldal: 1 / 1

Agyrázkódás a Loki-Halin

Elküldve: 2017.10.21. 19:02
Szerző: nb1.hu12
Debrecen – Rájár a rúd a tehetségre.

Agyrázkódás a Loki-Halin


A Debrecen–Haladás NBI-es bajnoki mérkőzés 44. percében összefejelt a szombathelyi Kiss Tamás és a lokista Sós Bence. Az esetből utóbbi jött ki szerencsétlenebbül, ugyanis felrepedt a szemöldöke fölött a fejbőre, e miatt mintegy három percig ápolták, a vérzést elállították és egy turbánt is kapott. Ekkor még úgy tűnt, a 23 éves labdarúgó tudja folytatni a játékot, de néhány másodperccel a játék újraindulását követően jelezte, hogy szédül és inkább cserét kért. A hátralévő időt emberhátrányban fejezte be a Debrecen, Sós helyére a második félidő elején Könyves Norbert – jelezte az m4sport.hu.



 



A fiatal debreceni labdarúgóra mostanában rájár a rúd, a Mezőkövesd ellen a jobb karja sérült meg, e miatt rögzítő kötésben is lépett pályára, de a sérülés most sem kerülte el, ráadásul az ütközés olyan súlyos volt, hogy agyrázkódást eredményezett, Sóst kórházba is kellett szállítani. A meccs végül 1–1-gyel zárult.




Böde jött, végén volt kegyetlen az éllovas, Budapesten nyert a volt utolsó - NB1.hu



Cikkünk folyamatosan frissül! 13. FORDULÓ 15.30: Paksi FC-Mezőkövesd 1-1 G.: Simon A. (18.), Koszta (28.) 15.30: Ferencváros-Újpest FC 1-0 G.: Böde (82.) 15.30: Videoton FC-Puskás Akadémia FC 2-0 G.: Juhász (88.), Henty (92.) 15.30: Vasas FC-Balmazújváros 1-2 G.: Remili (59. p. 11-esből), ill. Sigér (32.), Arabuli (45.)




Re: Agyrázkódás a Loki-Halin

Elküldve: 2017.10.22. 02:24
Szerző: Reginald McFreez
Hullámvölgyben van a Loki. Két iksz közé ékelt győzelem. Jó érzés ezt leírni. :) De amúgy tényleg hullámvölgyet tapasztalok.

Re: Agyrázkódás a Loki-Halin

Elküldve: 2017.10.22. 09:09
Szerző: Cselszky
Reginald McFreez írta:Hullámvölgyben van a Loki. Két iksz közé ékelt győzelem. Jó érzés ezt leírni. :) De amúgy tényleg hullámvölgyet tapasztalok.

Öregurasan kezdtük a meccset, míg a Hali fiataljai bátran fickándoztak. Erre nem is tudtunk reagálni az első félidőben. Valami hibádzott a meccsre való felkészülésben, egy kezdetektől fogva kizárólag bekkelő ellenfélre számíthattunk, ami 0-0-lal szeretne hazamenni. Nagyon nem jött be. A második félidő pedig kevés volt az üdvösséghez, köszönhetően pl. Tabakovic elcseszett ziccerének. Némi csalódást érzek, ezúttal szvsz a stáb is rosszul mérte fel, hogy mi várható.

Re: Agyrázkódás a Loki-Halin

Elküldve: 2017.10.22. 09:43
Szerző: alehndr
Mengolo sarkazását majdnem beszopta Király, de a gólnál ugyanúgy eltették mellette.

Re: Agyrázkódás a Loki-Halin

Elküldve: 2017.10.22. 09:47
Szerző: BlancoAgilon38
alehndr írta:Mengolo sarkazását majdnem beszopta Király, de a gólnál ugyanúgy eltették mellette.

Akkor csak nem szopta be, ha ugyanúgy.

Re: Agyrázkódás a Loki-Halin

Elküldve: 2017.10.22. 09:57
Szerző: Cselszky
Herczeg meccs utáni gyors értékelését láttam, de nem igazán értek vele egyet. Méghogy az első félidőben is domináltunk, komoly helyzeteink voltak? Lószart. Más meccset néztünk. Akkor jól védekezett a Hali, alig tudtunk helyzetbe kerülni, csak gyömöszöltük a labdát, látványosan nem tudtunk mihez kezdeni. Az ellencsapásaik gondot okoztak pl. a lassú Szatmárinak, hatalmas területeket hagytunk nekik a kontrákra, jóval veszélyesebbek voltak. Közelebb álltunk a 0-2-höz, mint az 1-1-hez. Az már igaz, hogy a szünet (és főleg 1-1) után teljesen elkészültek az erejükkel a szombathelyiek, minden esély megvolt, hogy behúzzuk a meccset, de hogy a gyors vendéggól után végig a mi akaratunk érvényesült volna, nos, távol áll a valóságtól.