Oldal: 1 / 1

„Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről

Elküldve: 2017.10.20. 18:23
Szerző: nb1.hu12
Budapest – A régi-új éjjel még csak most kezdődik el!

„Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről


Amikor nyaranta elkészíti az MLSZ az NB I-es bajnokság sorsolását, nálam a következő a sorrend a lista áttanulmányozásában. Elsőként megnézem, kit verünk meg az első fordulóban, és ha nem a Ferencváros lesz az áldozatunk, akkor addig keresek (a többi meccsen csak átfuttatom ekkor még a szemeimet), ameddig meg nem találom, mikor verjük meg az évben először a zöld-fehéreket. Utána meg másodszor, meg pár éve azt is meg kell találni, hogy mikor lesz a harmadik. És közben kiszámolom, melyik fordulóban leszünk bajnokok.



 



Aki nem a Ferencváros szurkolója, mint én, pontosan tudhatja, miért játszódik le bennünk ez a folyamat.



 



Azért, mert a Ferencváros a legtöbbszörös győztes, és mert a Fradinak van a legnagyobb és legkeményebb szurkolótábora!



 




Idén is gyűjt a gyermekklinikának a Fradi Tábor - NB1.hu



Gyermekklinikának gyűjt a Fradi Tábor




Mindig benne van a pakliban, hogy az ember nem jut be a zöldek ellen a meccsre, vagy a kórházi ügyelet érintésével jut haza, de akkor is ellenük a legjobb szurkolni. Meg gondolom játszani is, mert erre meg emlékszem azokból az időkből, amikor még azt hittem, én leszek a következő Diego Maradona, annak ellenére, hogy vagy 30-35 centivel szerintem mindig is magasabb voltam nála, és nem karmester voltam a pályán, mint ő, hanem középső védő.



 



A Fradi ellen készülni már maga az adrenalin. Olyankor már napokkal a meccs előtt nem alszik az ember, meg a lefújás után sem. Az FTC elleni győzelem íze semmi máshoz nem hasonlítható, főleg, ha tele van a stadion és egész meccsen szidnak, fenyegetnek. Ha viszont kikapunk, abba mindig kegyetlenül belehalunk…



 



És, hogy miért írom ezt? Mert körbecsekkoltam a szurkolói körökben és a médiában is, ki, hogyan reagál arra, hogy visszatér a Fradi Tábor.



 



Az nb1.hu alapítója és örökös főszerkesztője, a több, mint öt éve elhunyt Imre Mátyás azt tanította, a téma az utcán hever, ezért mindig legyek úton. Ez viszont még az 1999-es megalapításunkkor hangzott el, azóta nagyon sok víz folyta le a Dunán és nagyon sok kilobyte lett letöltve a netről, és már ez a fontosabb. Mert a téma évek óta a Facebookon hever.



 



A Zuckerberg-birodalomban szörfözve azt láttam, hogy a fradista érzelmű újságírói kollégáim közül (már persze azok, akik ezt felvállalják, de nem mindenki közülük, ami érthető, mert a visszafogottabb felfogást képviselők szerint titkolni kell, ki, melyik csapatnak szurkol vagy nem) mindenki osztogatja meg a Fradi Táborról készült képeket. Tehát ugyanúgy, mint mindenki a Fradi-családban, ők is örülnek a visszatérésüknek.



 




Így készül az Újpest Ultras a Ferencváros ellen - NB1.hu



Ennyi Újpesti lesz a Fradi ellen




Egyelőre így vannak ezzel a legtöbb esetben a rivális bandák tagjai is, mindenki örül, hogy így alakultak a dolgok, mert a félelmetes atmoszférájú meccseknél nincsen jobb a világon, hiába gondolják ezt másképpen a világ fegyelmi bizottságainak a tagjai. Megy is az osztás a zöldek irányába, hogy sokkal jobb lesz ellenük nyerni, mint amikor nem volt tele a stadion.



 



A Fradi-szurkolók nagyon boldogok, és ami még fontosabb, pláne az ő esetükben, nagyon motiváltak. Többen viszont sajnálják, hogy a Derbin még nem lesznek ott az ultrák.



 



Voltak olyanok is, akik annak adtak hangot, remélik, nem azért került sor a békekötésre, mert jövőre választások lesznek. Ezzel még szerintem kár foglalkozni, mert a felek azt jelentették be tegnap, hogy szerdán állnak elő további részletekkel.



 



A lényeg viszont a következő: Bernd Storcknak és a válogatottnak köszönhetően az a bizonyos éjjel már véget ért, de cserébe régi-új napra ébredtünk.



 



Mert a rivalizálásnak, akár nyerünk vagy vesztünk éppen, egész egyszerűen folytatódnia kell!



 



Mert mindannyian azt akarjuk, hogy a legjobbak legyünk!



 



És ez így van jól. Nagyon jól!



 



Mindenkinek jó szurkolást!



 



És mindennél jobb bandázást!




Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz? - NB1.hu



Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?




Re: „Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről

Elküldve: 2017.10.20. 19:27
Szerző: Dzsotti
Nyilván nem fradista írta ezt a cikket... :D
Amúgy mi van azzal, hogy amíg ott van Kubatov, addig kint maradnak?

Re: „Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről

Elküldve: 2017.10.20. 19:38
Szerző: Adamek
Dzsotti írta:Nyilván nem fradista írta ezt a cikket... :D
Amúgy mi van azzal, hogy amíg ott van Kubatov, addig kint maradnak?

én maradok kint, ha ez érdekel valakit

Re: „Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről

Elküldve: 2017.10.20. 19:39
Szerző: Adamek
biztos ez a pár ezer választópolgár fog dönteni ha már a hétnyolcados előny nem

Re: „Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről

Elküldve: 2017.10.20. 20:00
Szerző: SuperDepor
Az nb1.hu alapítója és örökös főszerkesztője, a több, mint öt éve elhunyt Imre Mátyás ha olvasná ezt a cikket soha többé nem engedne a gép elé.

Re: „Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről

Elküldve: 2017.10.20. 20:25
Szerző: Reginald McFreez
Én már aszittem kijárnak egy ideje. Kutyának nem hiányoznak amúgy.

Re: „Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről

Elküldve: 2017.10.20. 20:32
Szerző: John McClane
SuperDepor írta:Az nb1.hu alapítója és örökös főszerkesztője, a több, mint öt éve elhunyt Imre Mátyás ha olvasná ezt a cikket soha többé nem engedne a gép elé.

Fikakirály. :-)

Re: „Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről

Elküldve: 2017.10.20. 20:47
Szerző: Adamek
Reginald McFreez írta:Én már aszittem kijárnak egy ideje. Kutyának nem hiányoznak amúgy.

ezért nem Kövesdre járnak majd

Re: „Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről

Elküldve: 2017.10.20. 22:09
Szerző: adrenalin69
Adamek írta:
Dzsotti írta:Nyilván nem fradista írta ezt a cikket... :D
Amúgy mi van azzal, hogy amíg ott van Kubatov, addig kint maradnak?

én maradok kint, ha ez érdekel valakit

Én is!

Re: „Reméljük, nem a választások miatt” – reakciók a Fradi Tábor visszatéréséről

Elküldve: 2017.10.20. 23:41
Szerző: SAW
Legalább ügyesen hazudnátok.