Oldal: 1 / 1

Megvan a Serie A első edzőváltása

Elküldve: 2017.10.17. 14:03
Szerző: nb1.hu12
Olaszország – Nyolcból hatszor kikaptak.

Megvan a Serie A első edzőváltása


Elsőként a Cagliarinál történt edzőváltás az olasz labdarúgó-bajnokság mostani idényében: a szardíniai klub irányítói kedden bocsátották el Massimo Rastellit. A csapat vezetősége azok után köszönte meg a munkát a szakembernek, hogy a gárda az első nyolc fordulóban hatszor is kikapott - legutóbb múlt hétvégén 3-2-re a Genoától.



 



Az egyesület keddi közleményében ugyanakkor kiemelték, sokat köszönhetnek az olasz trénernek, ugyanis az ő vezetésével nyerték meg 2016-ban a másodosztályt, s vele végeztek az elmúlt szezonban a 11. helyen a Serie A-ban.



 



Érdekesség, hogy 1998 óta nem fordult elő olyan az olasz bajnokságban, hogy az első nyolc forduló alatt egyetlen edzőt sem menesztettek - akkor erre a 11. körig kellett várni, amikor az Internazionale kirúgta Luigi Simonit.



 



A Cagliari hat pontjával jelenleg a 14. helyen áll a tabellán. Rastelli utódját később nevezik meg.



 




Vignjevics elmondta a véleményét a Fradi jó formájáról - NB1.hu



Vignjevics elmondta a véleményét a Fradi jó formájáról




Re: Megvan a Serie A első edzőváltása

Elküldve: 2017.10.17. 18:42
Szerző: MindigÚjpest
Azt hittem Donadoni az,mert nem játszatta Ádit.

Re: Megvan a Serie A első edzőváltása

Elküldve: 2017.10.17. 19:08
Szerző: EB
MindigÚjpest írta:Azt hittem Donadoni az,mert nem játszatta Ádit.

En Montellát tippeltem volna.