Oldal: 1 / 1

Megvan a Kövesd új vezetőedzője

Elküldve: 2017.10.17. 10:54
Szerző: nb1.hu12
Mezőkövesd – 560 alkalommal játszott az NB I-ben!

Megvan a Kövesd új vezetőedzője


A klub honlapjának keddi beszámolója szerint 2019. június 30-ig szóló szerződést írt alá a 47 éves szakember, aki ideiglenes trénerként már bemutatkozott a magyar élvonalban, 2015-ben a Haladást irányította egy idegenbeli, Lombard Pápa elleni mérkőzésen.



 



„Nagy megtiszteltetés ez a feladat, minden erőmmel azon leszek, hogy a csapat hamar eredményes legyen. Csak a munkában hiszek, igyekszek olyan csapatot kialakítani, amely harcos felfogásban játszik és amelynek szemmel láthatóan saját stílusa van” - nyilatkozta az új vezetőedző.



 





A 19-szeres válogatott Kuttor Attila játékosként megfordult a Diósgyőr, a Videoton, a Győr, az MTK, a Debrecen, a Siófok és a Haladás együttesénél. Mezőnyjátékosként 560 mérkőzéssel csúcstartó a magyar élvonalban. Védőként 49-szer volt eredményes az élvonalban.



 



Kuttor Attila Radványi Miklóst váltotta a Mezőkövesd kispadján, utóbbi szakember irányításával jól kezdte az idényt a gárda, de a Debrecen és a Paks elleni győzelmeket egy tízmeccses nyeretlenségi sorozat követte. Radványival hétfőn bontott szerződést a klub közös megegyezéssel.



 



A Mezőkövesd 12 forduló után 9 ponttal a 11., kieső helyen áll az NB I. tabelláján.




Friss képek a Vasas épülő stadionjáról - NB1.hu



Friss képek a Vasas épülő stadionjáról




Re: Megvan a Kövesd új vezetőedzője

Elküldve: 2017.10.17. 10:58
Szerző: BlancoAgilon38
Hol volt? Tudom, hol nem volt...

Remélem az egykori tréner egészsége nem sínylette meg nagyon a kirándulást, és ezt őszintén mondom, minden poén nélkül.

Re: Megvan a Kövesd új vezetőedzője

Elküldve: 2017.10.17. 11:23
Szerző: Savaria1919
nb1.hu12 írta:A klub honlapjának keddi beszámolója szerint 2019. június 30-ig szóló szerződést írt alá a 47 éves szakember, aki ideiglenes trénerként már bemutatkozott a magyar élvonalban, 2015-ben a Haladást irányította egy idegenbeli, Lombard Pápa elleni mérkőzésen.

Két meccsünkön ült a kispadon. Idegenben 2:2-t játszottunk az akkor már erősen agonizáló Pápa ellen (10. percben már kettővel mentek), majd egy héttel később az Artner vezette, szintén jobb napokat megélt Dunaújváros hintett egy laza 4-est a Rohoncin.
Aztán jött Mészöly, és csodával határos módon tartott benn minket. (egy jó második félidővel a Szpari ellen)