A Vasas edzője akaratlanul világított rá az NB I egyik nagy hibájára

Ötöt kapott tegnap a Vasas a Diósgyőr edzőjeként Debrecenben, a lefújás után így értékelt Michael Oenning, az angyalföldiek trénere.
Michael Oenning: „Amikor egy csapat ötgólos vereséget szenved, akkor fontos, hogy csapaton belül, nyugodt körülmények között megbeszéljük a történteket. Az első félidőben nem követtünk el sok hibát, támadtunk, helyzeteket alakítottunk ki. Sajnos kaptunk egy gólt, amit majd meg kell néznem, mert elég átláthatatlan helyzet előzte meg. A második félidő elején talán túlságosan gyorsan akartuk megszerezni az egyenlítő gólt. Sajnos elvesztettük a rendezettségünket és beleszaladtunk két kontrába, ami egy az egy elleni szituációból alakult ki. Ezeknél nem védekeztünk jól. Mivel kemény mérkőzés volt, ekkorra lehoztam a pályáról több játékost, önmaguktól is védve őket. Nem volt szükségünk arra, hogy kiállításokat is összeszedjünk. Külön balszerencse, hogy Kire Ristevski sérülése miatt emberhátrányban kellett befejeznünk a meccset. Vannak olyan napok, amikor minden összejön, amit nem szeretnénk. Ez is egy ilyen volt. Ezt magamra vállalom. Kedden itt a következő alkalom, hogy megmutassuk, tudjuk ezt jobban is csinálni. Bosszantó, súlyos, elkeserítő vereség ez, de nem mondanám teljesen szétesettnek a csapatot.”
Oenning mondandójában az az érdekes, hogy úgy ment be a meccs utáni sajtótájékoztatóra, hogy még nem látta vissza az első gól előtti szituációt, ezt ugye ő maga mondta. Pedig, már Magyarországon is évek óta vannak videóelemzők, akik egyből meg tudnak mutatni mindent, arról nem beszélve, hogy minden meccs közvetítve van, egyből nézhető és visszakereshető a közmédia internetes felületein (szünetben is és az elemző anyagai is), de az is szokás, hogy az adott klubtól valaki a közvetítést magát nézi, hogy egyből képben lehessenek az érdekes szituációkkal kapcsolatban.
Sajnos, Magyarországon még nem tart minden klub itt, pedig ezek a dolgok nem a jövőben, hanem a jelenben vannak már régóta…
A fejlettebb focikultúrákban meg pláne!
Volt egy fószer, aki tönkre akarta tenni az Atlético-Barcelonát - videó - NB1.hu
Atlético-Barcelona 1-1