Oldal: 1 / 1

Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 11:12
Szerző: nb1.hu12
Dortmund - Hihetetlen ügy.

Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Hihetetlen ügy járja át a világsajtót. A Borussia Dortmund U17-es csapatának van egy klasszis támadója, Youssoufa Moukoko, aki kameruni születésűként már a német korosztályos válogatottakban is bemutatkozhatott. Idén az U17-es bajnokságban 7 mérkőzés alatt 16 gólt szerzett, így nem véletlenül tartják őstehetségnek.

Sokan felfigyeltek Moukokóra, aki mindössze 12 éves - épp ez a gond. Többen úgy vélik ugyanis, hogy ez nem a valós kora, hisz kinézete és tudása alapján sokkal inkább tűnik 15 évesnek, mint 12-nek. Többek között a Dortmund U23-as csapatának edzője, Timo Preus is elárulta: azt gondolja, Moukoko legalább egy-két évvel idősebb a "mondottnál". Minderre rácáfol a klub egykori kiváló játékosának, most utánpótlásért felelős szakemberének, Lars Rickennek, illetőleg Moukoko édesapjának nyilatkozata, akik egyértelműsítették: Youssoufa valóban 12 éves, német anyakönyvi kivonattal is rendelkezik. Az ügy több, mint érdekes...

Bunda: óriási bajba kerülhet a PSG elnöke! - NB1.hu

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 11:25
Szerző: Adamek
megmondom, 43 leszek tavasszal

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 13:45
Szerző: Reginald McFreez
Kicsit kockázatos, de... ketté kell vágni, és az évgyűrűk mindent elárulnak.

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 15:05
Szerző: John McClane
Egyik nap még szupertehetség másik nap meg kiégett veterán.

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 20:17
Szerző: PTi
vagy 12 vagy 27..."ezek a négerek, mindig háborúznak"

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 20:19
Szerző: BlancoAgilon38
Ránézésre 32.

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 21:01
Szerző: alehndr
Martins már Moukoko néven fut?

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 21:30
Szerző: Szpari4Life
Ezek a címek baszki... :D Már rájöttem miért volt nyugalmasabb az elmúlt pár hónapom.
Egyébként fogalmam sincs, hogy hány éves, de a negrókra jellemző, hogy nehéz belőni a korukat. Követem a srácot és az egyik képen 35-nek néz ki, a másikon rá lehet fogni a papírjain szereplő kort is. Viszont sanszos, hogy elkallódik. Nem nagyon tudok olyanról, akit hasonlóan felkaptak 16 éves kor előtt és be is futott.
Kép

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 21:39
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:Ránézésre 32.

mondjuk a harminckettőről jut eszembe, egy egyszerű fogorvosi röntgen kidobja mennyi csontfoga van, egy 12 évesnek bőven kellene még tejfognak lenni, de csontból tuti nem lehet még mind kint bármennyire is koravén
ádámcsumája se nagyon van még a legdurvább 12 éves cigó nagypapáknak sem

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 22:09
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:

Ja. De azért 12 nagyon durva. Néger egy szokás.

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 22:19
Szerző: ryanmckane
BlancoAgilon38 írta:Ránézésre 32.

hja, nekem is kb. ennyi ugrott be

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 22:21
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Ránézésre 32.

mondjuk a harminckettőről jut eszembe, egy egyszerű fogorvosi röntgen kidobja mennyi csontfoga van, egy 12 évesnek bőven kellene még tejfognak lenni, de csontból tuti nem lehet még mind kint bármennyire is koravén
ádámcsumája se nagyon van még a legdurvább 12 éves cigó nagypapáknak sem

Ja. De azért 12 nagyon durva. Néger egy szokás.

én azt nem értem mekkora seggfejnek kell ehhez lenni a másik oldalnak, aki elhiszi

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 22:51
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:mondjuk a harminckettőről jut eszembe, egy egyszerű fogorvosi röntgen kidobja mennyi csontfoga van, egy 12 évesnek bőven kellene még tejfognak lenni, de csontból tuti nem lehet még mind kint bármennyire is koravén
ádámcsumája se nagyon van még a legdurvább 12 éves cigó nagypapáknak sem

Ja. De azért 12 nagyon durva. Néger egy szokás.

én azt nem értem mekkora seggfejnek kell ehhez lenni a másik oldalnak, aki elhiszi

Bemondásra elhiszik nekik. Idióták. Pedig ahogy utaltál rá, van azért arra mód, hogy megállapítsák. Főleg, mert egy ekkora klubnál van is lehetőség erre, meg zseton is.
Remélem kiderül, és szarrá büntetik a klubot.

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 23:38
Szerző: ryanmckane
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Ja. De azért 12 nagyon durva. Néger egy szokás.

én azt nem értem mekkora seggfejnek kell ehhez lenni a másik oldalnak, aki elhiszi

Bemondásra elhiszik nekik. Idióták. Pedig ahogy utaltál rá, van azért arra mód, hogy megállapítsák. Főleg, mert egy ekkora klubnál van is lehetőség erre, meg zseton is.
Remélem kiderül, és szarrá büntetik a klubot.

a vicc az, hogy ezeket Európa-szerte benyelik a klubok...a Lazionál is van egy csoki "gyerek", aki okádja a gólokat az U-ban, és vagy 40-nek ki is néz...

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.13. 23:50
Szerző: Maradonapoli
ryanmckane írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:én azt nem értem mekkora seggfejnek kell ehhez lenni a másik oldalnak, aki elhiszi

Bemondásra elhiszik nekik. Idióták. Pedig ahogy utaltál rá, van azért arra mód, hogy megállapítsák. Főleg, mert egy ekkora klubnál van is lehetőség erre, meg zseton is.
Remélem kiderül, és szarrá büntetik a klubot.

a vicc az, hogy ezeket Európa-szerte benyelik a klubok...a Lazionál is van egy csoki "gyerek", aki okádja a gólokat az U-ban, és vagy 40-nek ki is néz...

elvileg most 21 és Salernóban van kölcsönben
Kép

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.14. 00:43
Szerző: BlancoAgilon38
ryanmckane írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:én azt nem értem mekkora seggfejnek kell ehhez lenni a másik oldalnak, aki elhiszi

Bemondásra elhiszik nekik. Idióták. Pedig ahogy utaltál rá, van azért arra mód, hogy megállapítsák. Főleg, mert egy ekkora klubnál van is lehetőség erre, meg zseton is.
Remélem kiderül, és szarrá büntetik a klubot.

a vicc az, hogy ezeket Európa-szerte benyelik a klubok...a Lazionál is van egy csoki "gyerek", aki okádja a gólokat az U-ban, és vagy 40-nek ki is néz...

Koravének. A sok napsütés lehet az oka.

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.14. 00:50
Szerző: dingo
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Ja. De azért 12 nagyon durva. Néger egy szokás.

én azt nem értem mekkora seggfejnek kell ehhez lenni a másik oldalnak, aki elhiszi

Bemondásra elhiszik nekik. Idióták. Pedig ahogy utaltál rá, van azért arra mód, hogy megállapítsák. Főleg, mert egy ekkora klubnál van is lehetőség erre, meg zseton is.
Remélem kiderül, és szarrá büntetik a klubot.

Ha kamuzik a koráról akkor egy köcsög. Ebben az esetben viszont alkalmazható rajta a termolumineszcencia alapú kormeghatározás ami +- 10 % pontosságú végeredményt ad. Épp csak egy kicsit kellene felhevíteni hozzá.

Re: Óriási botrány: nem tudják, hány éves a szupertehetség!

Elküldve: 2017.10.14. 00:55
Szerző: BlancoAgilon38
dingo írta:

:DDDDDDD