Centiken múlt a futballcsoda, büszke csapatára a nehézsorsú válogatott trénere

Ajman Hakim, Szíria labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya büszkén értékelte csapata teljesítményét azok után, hogy az Ausztrália ellen a rendes játékidőben 1-1-re végződő, majd a kétszer 15 perces ráadásban 2-1-es ausztrál győzelmet hozó keddi pótselejtezős párharcot majdnem – tulajdonképpen öt centiméter híján – megnyerték a tanítványai.
Az együttes ugyanis a pályaválasztóként (Malajziában – a szerk.) játszott 1–1-es első meccset követően a tegnapi, sydneyi visszavágón hosszabbítás után kapott ki 2–1-re úgy, hogy Omar al-Szomah – már emberhátrányban játszva – a 120. percben szabadrúgásból a kapufát találta telibe. Pedig ha a játékos egy kicsit pontosabb, idegenben lőtt több góllal a szírek készülhetnének a Honduras elleni párharcra…
„Büszke vagyok a csapatomra, s az voltam már a sorozat első percétől” – mondta a szakvezető. – Őszintén szólva, szerintem egyetlen csapatnak sem volt olyan nehéz dolga, mint a miénknek. Szenvedtünk, a hazai meccseinket külföldön játszottuk, így pedig az, hogy Ausztráliától hosszabbításban, ott már emberhátrányban játszva 2–1-re kaptunk csak ki, az maga a csoda – nyilatkozta a szakember.
A kapitány – aki játékosa kiállítása miatt a bírót kritizálta – ezzel többek között arra utalt, hogy a szíriai konfliktus miatt biztonsági okokból pályaválasztóként minden összecsapásukon Malajziában kellett szerepelniük, ráadásul az ausztrálok elleni visszavágón öt alapember hiányzott a válogatottból.
Az Ázsiai zóna csoportköréből Irán, Dél-Korea, Japán és Szaúd-Arábia vívta ki a vb-szereplés jogát, Ausztrália pedig interkontinentális pótselejtezőn játszhat Hondurassal.
Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában - NB1.hu
Vb-résztvevő riválisok jöhetnek