Oldal: 1 / 1

Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 11:50
Szerző: nb1.hu12
Európa – Vb-résztvevő riválisok jöhetnek.

Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában


A jövő nyári világbajnokság európai selejtezőcsoportjainak keddi zárását követően kiderült, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a harmadik vonal első csoportjának tagjaként várhatja az új sorozat, a Nemezetek Ligája január 24-i sorsolását.



 



A magyarok az európai szövetség (UEFA) együtthatói (UEFA-koefficiens) alapján a 25. helyet foglalják el a rangsorban, így éppen a harmadik osztályba kerültek, a 24. törökök már a második vonalba kaptak besorolást.



 



A Nemzetek Ligájában Európa 55 országának válogatottja négy külön osztályban (A, B, C, D) méri majd össze tudását, s mindegyikből egy csapat indulási jogot szerez a 2020-as Európa-bajnokságra. Az A-ban a kontinens 12 legerősebb csapata kap helyet, a B-ben a 13-24. pozícióban található együttesek, míg a C (25-39.) és a D (40-55) ligák ennél bővebb létszámmal indulnak.



 




Ezek a csapatok jutottak ki a vb-re - NB1.hu



Harminckettőből 23 hely már elkelt.




Minden osztályban négy csoportra osztják a válogatottakat, amelyek 2018 szeptemberében, októberében és novemberében oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért. Az eredmények alapján a B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. De ami fontosabb, hogy minden osztály négy-négy csoportgyőztese 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben megmérkőzik a fennmaradó négy Eb-helyért. Mindegyik kategóriában az a legelőkelőbb helyen záró válogatott jut indulási joghoz, amely a 2019 őszén záruló normál Eb-selejtezők során lemaradt a részvételt garantáló első és második helyekről.



 



A Nemzetek Ligájának osztályai az UEFA honlapja alapján:



 



A



Németország, Portugália, Belgium, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Svájc, Olaszország, Lengyelország, Izland, Horvátország, Hollandia



 



B



Ausztria, Wales, Oroszország, Szlovákia, Svédország, Ukrajna, Írország, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország, Dánia, Csehország, Törökország



 



C



1. kalap: Magyarország, Románia, Skócia, Szlovénia



2. kalap: Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia



3. kalap: Montenegró, Izrael, Bulgária, Finnország



4. kalap: Ciprus, Észtország, Litvánia



 



D



Azerbajdzsán, Macedónia, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Lettország, Feröer-szigetek, Luxemburg, Kazahsztán, Moldova, Liechtenstein, Málta, Andorra, Koszovó, San Marino, Gibraltár



 


Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 11:55
Szerző: Gunners
Minden divízióból kijut egy csapat az EB-re ? Ki kellett volna esni a D-be. :lol:

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 12:07
Szerző: krisztian
Asszem megint évtizedekig nem leszünk a közelében sem EB-nek :D

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 12:21
Szerző: Adamek
krisztian írta:Asszem megint évtizedekig nem leszünk a közelében sem EB-nek :D

fax tudja, ha a finnekkel egy csoportba kerülnénk az mindig jó jel

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 12:26
Szerző: Adamek
Gunners írta:Minden divízióból kijut egy csapat az EB-re ? Ki kellett volna esni a D-be. :lol:

ez lett volna a legjobb taktika
rossz belegondolni, hogy azokból valaki tuti az EB-n lesz
remélem a közönségszórakoztató azeriek lesznek azok és az új Puskásban játszanak majd csoportmeccset nem velünk, tuti kimennék

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 13:15
Szerző: Kegyetlen
kapásból feladtuk az EB-selejtezőt, és a mentőövvel szarakodunk? hátbravó.

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 13:29
Szerző: BEARGRYLLS
Ennek az egésznek mi értelme?

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 15:22
Szerző: Mantequilla
Ez meg mi a tök? Akkor, aki innen kijut, annak nem kell részt vennie a rendes selejtezőkön? Miért jó, ha a C meg D csoportból is tutira lesz kint valaki?

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 15:37
Szerző: cain
BEARGRYLLS írta:Ennek az egésznek mi értelme?

a nemzetek tornájának? topcsapatoknál az, hogy a klubok tudjanak miért pampogni a túlhajszolás és a sérülések miatt. kiscsapatoknál, akiknek esélyül sincs kijutni egy eb-re, vagy egy vb-re, pedig az, hogy kicsivel több meccset játszhatnak.

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 15:42
Szerző: Adamek
BEARGRYLLS írta:Ennek az egésznek mi értelme?

tuképpen a barimeccsek helyett lesznek, mivel ezek fix szövetségi meccsnapok kötelező elengedni rájuk a spílereket
igazából Egervári miatt vezették be, pontokat lehet szerezni érdektelen kamumeccseken

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 15:48
Szerző: Norby
cain írta:
BEARGRYLLS írta:Ennek az egésznek mi értelme?

a nemzetek tornájának? topcsapatoknál az, hogy a klubok tudjanak miért pampogni a túlhajszolás és a sérülések miatt. kiscsapatoknál, akiknek esélyül sincs kijutni egy eb-re, vagy egy vb-re, pedig az, hogy kicsivel több meccset játszhatnak.


Több meccs nem igazán lesz. Szeptemberben, októberben, novemberben és márciusban lesz 2-2 meccs. Ez eddig is így volt. Csak most barátságos helyett "tétmeccs" lesz. Egyedül júniusban van egy "kis kavarás".

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 15:52
Szerző: cain
Gunners írta:Minden divízióból kijut egy csapat az EB-re ? Ki kellett volna esni a D-be. :lol:

nem. lesz rendes selejtezője az eb-nek, onnan egyenes ágon kijut 20 csapat, először ezeket a helyeket osztják ki. a maradék 4 helyről döntenek a nemzetek ligájában. ha egy divízióban az egyenes kijutás után nem marad 4 csapatra való, akkor őket a következő divizió maradékából döntik fel a rájátszásra, és úgy dől el a divízió kijutó helye.
tehát ha a 16 csapatos alilgából kijut a selejtezőkön 15, akkor azt a béliga 3 legjobb, egyenes ágon nem kijutó, ÉS a béliga elődöntőjébe be nem kerülő csapat megy át az aligába elődöntőt+döntőt játszani. de csak arra, mert ez nem jelent feljutást az aligába, csak az eb-kijutásért meccselhet ott.

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 16:00
Szerző: Norby
Mantequilla írta:Ez meg mi a tök? Akkor, aki innen kijut, annak nem kell részt vennie a rendes selejtezőkön? Miért jó, ha a C meg D csoportból is tutira lesz kint valaki?


Annyira nem egyszerű. Van 4 csoport (nevezzük kalapnak). A, B, C, D. Minden kalap 4 csoportra lesz osztva. Itt lesz 4 győztes kalaponként. Ez 2019 tavaszán meglesz, de még nincs kijutó. Ekkor lezajlik a rendes selejtező 20 továbbjutóval. Majd mind a 4 kalap 4 legjobb ki nem jutója játszik egy mini-tornát a kijutásért 2020 tavaszán. Elvileg minden kalapból a 4 csoportelső játszhat. De amelyik csoportelső kijutott annak a helyére egy abból a kalapból ki nem jutott kerül. Tehát ha a C kalap 1. csoportjának a győztese a selejtezőben indulási jogot szerzett, akkor a mini-tornán a másik 3 csoportgyőztes mellett egy C kalapos csapat lesz a már kijutó helyett. Hogy ki, meg hogyan az jó kérdés. Meg az is érdekes lesz, hogy az A kalapból hogy lesz 4 a selejtezőben ki nem jutó csapat. De még a B kalapból is kérdéses.

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 18:10
Szerző: ManBat
Csehország és Bosznia meg mi a tosz alapján lettek B divíziósok? Tótoknál még táncsak megértem, EB-nyolcaddöntő, második hely a csoportjukban, de a bosnyákoknak volt egy kifutott VB-szereplésük, a csehek meg évek óta nem mutatnak semmit.

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 18:10
Szerző: dingo
A listát nézve benne van a pakliban, hogy a következőt a d-ben kezdjük

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 21:10
Szerző: cain
Norby írta:
cain írta:
BEARGRYLLS írta:Ennek az egésznek mi értelme?

a nemzetek tornájának? topcsapatoknál az, hogy a klubok tudjanak miért pampogni a túlhajszolás és a sérülések miatt. kiscsapatoknál, akiknek esélyül sincs kijutni egy eb-re, vagy egy vb-re, pedig az, hogy kicsivel több meccset játszhatnak.


Több meccs nem igazán lesz. Szeptemberben, októberben, novemberben és márciusban lesz 2-2 meccs. Ez eddig is így volt. Csak most barátságos helyett "tétmeccs" lesz. Egyedül júniusban van egy "kis kavarás".

+6 tétmeccs, nem rossz az. fél-háromnegyed selejtezősorozat.

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 21:42
Szerző: Adamek
ManBat írta:Csehország és Bosznia meg mi a tosz alapján lettek B divíziósok? Tótoknál még táncsak megértem, EB-nyolcaddöntő, második hely a csoportjukban, de a bosnyákoknak volt egy kifutott VB-szereplésük, a csehek meg évek óta nem mutatnak semmit.

Ausztria, Ukrajna, Törökország szintén egy zsák fos, de ha mindenkit kiveszünk akkor nincs B csoport
mellesleg már az A-ban is simán vannak osztálynyi difik

Re: Ezek az ellenfelek várnak a magyar válogatottra a Nemzetek Ligájában

Elküldve: 2017.10.11. 22:04
Szerző: Mantequilla
Norby írta:
Mantequilla írta:Ez meg mi a tök? Akkor, aki innen kijut, annak nem kell részt vennie a rendes selejtezőkön? Miért jó, ha a C meg D csoportból is tutira lesz kint valaki?


Annyira nem egyszerű. Van 4 csoport (nevezzük kalapnak). A, B, C, D. Minden kalap 4 csoportra lesz osztva. Itt lesz 4 győztes kalaponként. Ez 2019 tavaszán meglesz, de még nincs kijutó. Ekkor lezajlik a rendes selejtező 20 továbbjutóval. Majd mind a 4 kalap 4 legjobb ki nem jutója játszik egy mini-tornát a kijutásért 2020 tavaszán. Elvileg minden kalapból a 4 csoportelső játszhat. De amelyik csoportelső kijutott annak a helyére egy abból a kalapból ki nem jutott kerül. Tehát ha a C kalap 1. csoportjának a győztese a selejtezőben indulási jogot szerzett, akkor a mini-tornán a másik 3 csoportgyőztes mellett egy C kalapos csapat lesz a már kijutó helyett. Hogy ki, meg hogyan az jó kérdés. Meg az is érdekes lesz, hogy az A kalapból hogy lesz 4 a selejtezőben ki nem jutó csapat. De még a B kalapból is kérdéses.

Nem mondom, hogy teljesen értem, de már többet tudok róla. Köszi szépen.