Xavi elmondta, mikor fejezheti be a pályafutását

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Xavi elmondta, mikor fejezheti be a pályafutását

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.10.10. 07:43

Katar – Meg azt is, melyik vb-n lenne szövetségi kapitány.

Xavi elmondta, mikor fejezheti be a pályafutását


A 133-szoros spanyol válogatott középpályás azt mondta, kilencven százalék, hogy az idény végén befejezi pályafutását A korábbi spanyol klasszis vezethetné a katari válogatottat a 2022-es hazai rendezésű vb-n, ami az első világbajnoki szereplése lenne az országnak. A 2015 óta a helyi al-Szaddban játszó középpályás úgy fogalmazott, nagyszerű lenne, ha ő vezethetné a katari csapatot a számukra hazai rendezésű vb-n.



 



"Ehhez még szükségem van tapasztalatra, egy megfelelő stábra, de az az előnyöm már most megvan, hogy ismerem az itteni játékosokat, a környezetet és az infrastruktúrát" - tette hozzá a 37 éves, világ- és kétszeres Európa-bajnok játékos.



 



A 133-szoros spanyol válogatott középpályás azt mondta, kilencven százalék, hogy az idény végén befejezi pályafutását, ezt követően pedig edző szeretne lenni, s álma, hogy egyszer a Barcelonát irányítsa.



 



Katar még soha nem szerepelt világbajnokságon, ám a 2022-es viadalon házigazdaként mindenképpen ott lesz a résztvevők között.




Így áll majd föl a magyar válogatott a közmédia szerint Feröer-szigetek ellen - NB1.hu



A magyar válogatott tervezett kezdőcsapata




Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Xavi elmondta, mikor fejezheti be a pályafutását

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.10.10. 13:46

Ez a kérdés két éve megválaszolásra került, de udvarias dolog, hogy így számon tartják utólag is.
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Xavi elmondta, mikor fejezheti be a pályafutását

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.10.10. 14:01

süni
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég