Ő törheti meg Messi és Ronaldo aranylabda-uralmát

A francia válogatottal 1998-ban világbajnok, majd a 2000-es belga-holland közös rendezésű Eb döntőjének győztes aranygólját szerző David Trezeguet már tudja is, hogy ki lehet a befutó.
„Dybala nyerheti majd az Aranylabdát, hiszen nagyon jó hozzáállása van” – fogalmazott a ItaSportPress.it-nek a Juventus korábbi gólvágója, aki szerint az argentin már saját útját járja, de előnyére válhat, hogy folyton Lionel Messihez hasonlítgatják.
„Gyakran hallom, hogy összehasonlítják Messivel, de szerintem ez fontos neki. Ez csak a fejlődését segíti” – vélekedik Trezeguet, akinek persze nagy kedvence a 23 éves támadó.
Dybala kétség kívül sikeres szezont zárt az előző idényben: bajnoki címig, kupagyőzelemig és Bajnokok Ligája-döntőig vezette a Zebrákat, és idén is nagyon jól kezdte az évet, hiszen tíz meccsen tizenkét gólt szorgoskodott össze.
Nem csoda, hogy szinte naponta boronálják össze a legnagyobb klubokkal, leginkább persze a Barcelonával, amelynél nem is titkolják, hogy szívesen látnák gránátvörös-kékben. Az Aranylabda-szavazás kapcsán is sokat emlegetik Dybala nevét, de mi azért nem vennénk rá mérget, hogy már idén odaérhet az Ékszer becenevű argentin.
Kiderült, milyen súlyos Bese Barnabás sérülése - NB1.hu
Budapest - A védőt hordágyon kellett levinni Svájc ellen a pályáról.