Oldal: 1 / 1

Így kért elnézést Gulácsi a szurkolóktól

Elküldve: 2017.10.08. 04:46
Szerző: nb1.hu12
Bázel – Nem az a kapus, aki hibázni szokott.

Így kért elnézést Gulácsi a szurkolóktól

Gulácsi Péter bakijai is kellettek ahhoz, hogy Svájc tegnap 5-2-re megverje a magyar válogatottat a világbajnoki selejtezőn. A kapus a következőket mondta meccs után az MLSZ jelentése szerint.

„„Nem az a kapus vagyok, aki sokat vagy nagyokat hibázik, de most kétszer is nagy hibát követtem el. Az első gólnál rosszul vettem át a labdát, majd gyorsan akartam korrigálni, de elcsúsztam, a negyediknél pedig egyszerűen melléütöttem a labdának, ezen nincs mit szépíteni. A lefújás után elnézést kértem az öltözőben a csapattársaktól, és most elnézést kérek a szurkolóktól is. A kapus hibája legtöbbször gólhoz vezet, most ez kétszer is megtörtént velem, ráadásul mindkét alkalommal lélektanilag rossz pillanatban hibáztam, és ez a két hiba gyökeresen befolyásolta a meccset. Az első kapott gól átírta a tervezett forgatókönyvet, nyíltabbá vált a játékunk, több területet adtunk a svájciaknak, akik kihasználták ezt, és további gólokat értek el. Próbáljuk mielőbb rendbe tenni a fejeket, a legjobban felkészülni keddre, és megnyerni a feröeriek elleni hazai meccset. Amilyen hangulatot ma is teremtettek a szurkolóink 30 ezer svájcival szemben, az hihetetlen. Végig mögöttünk álltak most is, ahogy a selejtezősorozat összes nehéz pillanatában. Az a minimum, hogy kedden kitesszük a szívünket a pályára, és legyőzzük Feröert.”

Storck: ennyit tudunk! - NB1.hu

Storck értékelése

Re: Így kért elnézést Gulácsi a szurkolóktól

Elküldve: 2017.10.08. 06:15
Szerző: nyúl
"Próbáljuk rendbe tenni a fejeket" - 30 éve fülemben csengő közhely.
Péter, nincs mit rendbe tenni, ez a kuszaság és éjsötétség a normálállapot a magyar futballista fejekben! S látva a lájkokat, sokadjára kell megállapítanom, hogy a közvélemény sem késztet benneteket változásra. Téged így szeretnek, ezzel a 2 potyával. Feröer ellen majd fogsz egyet, s minden szép lesz, ahogy Andorra után is maradt bőven lelkiszegénység, hogy ünnepeljék a lettek elleni győzelmet. Ha negyedikek lesztek, amit az egész alja közegnek szívből kívánok, akkor is teltház lesz a következő tétmeccsen, s a "szakma" görgeti a bűzös galacsint tovább a guppimemóriájú drukkerekkel vállvetve.

Re: Így kért elnézést Gulácsi a szurkolóktól

Elküldve: 2017.10.08. 09:28
Szerző: dingo
nyúl írta:"Próbáljuk rendbe tenni a fejeket" - 30 éve fülemben csengő közhely.

Ez azért kissé csalóka, mert egy 22000-es stadionban rendezik a válogatott meccseket, ha kész lesz az új Puskás akkor a stadionban is érzékelhető lesz a hangulatváltozás. Sajnos.Sajnos mert normális esetben akkor is megtelik a stadion, ha a harmadik helyért megy a csapat.

Re: Így kért elnézést Gulácsi a szurkolóktól

Elküldve: 2017.10.08. 09:35
Szerző: Maradonapoli
nyúl írta:"Próbáljuk rendbe tenni a fejeket" - 30 éve fülemben csengő közhely.
Péter, nincs mit rendbe tenni, ez a kuszaság és éjsötétség a normálállapot a magyar futballista fejekben! S látva a lájkokat, sokadjára kell megállapítanom, hogy a közvélemény sem késztet benneteket változásra. Téged így szeretnek, ezzel a 2 potyával. Feröer ellen majd fogsz egyet, s minden szép lesz, ahogy Andorra után is maradt bőven lelkiszegénység, hogy ünnepeljék a lettek elleni győzelmet. Ha negyedikek lesztek, amit az egész alja közegnek szívből kívánok, akkor is teltház lesz a következő tétmeccsen, s a "szakma" görgeti a bűzös galacsint tovább a guppimemóriájú drukkerekkel vállvetve.

lehet úgy értette vágatnak egy új sérót :cool:

Re: Így kért elnézést Gulácsi a szurkolóktól

Elküldve: 2017.10.08. 09:54
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:

te láttad már Gulácsi fejét?
azon maximum egy cnc esztergagép segítene

Re: Így kért elnézést Gulácsi a szurkolóktól

Elküldve: 2017.10.08. 10:00
Szerző: SuperDepor
Adamek írta:

Kép

Re: Így kért elnézést Gulácsi a szurkolóktól

Elküldve: 2017.10.08. 14:19
Szerző: Török

Hehh, hozzaszolas a javabol.

Felfoghatatlan, hogy viszonylag jo kapusaink vannak/voltak, de a valogatottban mindegyik ossze-vissza potyazik.

Re: Így kért elnézést Gulácsi a szurkolóktól

Elküldve: 2017.10.08. 15:11
Szerző: Mrs.Dolcetti
"„Nem az a kapus vagyok, aki sokat vagy nagyokat hibázik, de most kétszer is nagy hibát követtem el. "

Mennyivel jobb lenne,ha az ilyen "egyszeri" hibákat nem mindenki pont a válogatottban követné el.

Re: Így kért elnézést Gulácsi a szurkolóktól

Elküldve: 2017.10.08. 15:29
Szerző: HONVÉDKA 4EVER
nyúl írta:"Próbáljuk rendbe tenni a fejeket" - 30 éve fülemben csengő közhely.
Péter, nincs mit rendbe tenni, ez a kuszaság és éjsötétség a normálállapot a magyar futballista fejekben! S látva a lájkokat, sokadjára kell megállapítanom, hogy a közvélemény sem késztet benneteket változásra. Téged így szeretnek, ezzel a 2 potyával. Feröer ellen majd fogsz egyet, s minden szép lesz, ahogy Andorra után is maradt bőven lelkiszegénység, hogy ünnepeljék a lettek elleni győzelmet. Ha negyedikek lesztek, amit az egész alja közegnek szívből kívánok, akkor is teltház lesz a következő tétmeccsen, s a "szakma" görgeti a bűzös galacsint tovább a guppimemóriájú drukkerekkel vállvetve.

Túl sokat vársz el. Ennyit tudunk, ezt kell szeretni. Az EB csak véletlen volt, vak tyúk. Nem szabad alapul venni.