Oldal: 1 / 1

Elzárták a pénzcsapot, bajban a PMFC!

Elküldve: 2017.10.06. 18:53
Szerző: nb1.hu12
Pécs - A jelentős bevételkiesés bedöntheti a csapatot.

Elzárták a pénzcsapot, bajban a PMFC!


Szeptember elején veszélybe került a pécsi labdarúgás, ugyanis olyan hírek láttak napvilágot, amelyek alapján a pécsi önkormányzat megszüntette volna a helyi labdarúgás támogatását, ami mintegy 200 millió forintos kiesést eredményezett volna. Akkor a klub sikeresen megállapodott több támogatóval is, de már akkor jelezték, a jelentős bevételkiesést nem lehet pótolni ilyen formában.



Az NB III. Közép-csoportjában szereplő PMFC pénteken hivatalos internetes oldalán közölte, Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója megbeszélést tartott a játékosoknak és a szakmai stábnak, és „értelmezte” az önkormányzat ismert, szeptember 7-i döntését, amelyben a PMFC támogatásáról volt szó.



A sportvezető mindenkit megnyugtatott, hogy a város és a PSN Zrt. nem hagyja magára a PMFC-t, és nem arról van szó, hogy nem üzemelteti, főként nem, hogy megszünteti az NB III-as együttest, hanem arról, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a jövőben nem közpénzekből, hanem a piaci szféra, azaz szponzorok bevonásával teremtik elő a működéshez szükséges összeget – írja a pmfc.hu.



A PMFC célja továbbra is az NB II-be való feljutás. A csapat nyolc fordulót követően öt győzelemmel és három vereséggel az NB III. Közép-csoportjában az ötödik helyen áll, mindössze négy pont a hátránya az egy mérkőzéssel többet játszott, élen álló Dunaújváros előtt. A Pécs vasárnap 15 órai kezdéssel a Hódmezővásárhelyt fogadja.




Rossz hírt közölt Szalai Ádámmal az orvos - NB1.hu



Sok türelemre van szüksége.




Re: Elzárták a pénzcsapot, bajban a PMFC!

Elküldve: 2017.10.06. 20:11
Szerző: zaggar
A milyen szféra? Merthogy a piaci az az elmútnyócévben meg az azt megelőző elmútnyócévben sem igen jött össze Pécsett.(Úgy zusammen az egész városra értve. ) Komolynak tekinthető vállakozó itt csak egyszer állt a csapat mögé, lett is belőle pár év alatt egy megye egyes csapat..

Miért nem lehet kiállni és elmondani, h a női kosarasok után a futballcsapatot is végleg elengedik a süllyesztőbe? Legalább gerincetek lenne, ha agyatok nincs is egy város vezetéséhez, amivel piaci szereplőket tudnátok idevarázsolni..

Re: Elzárták a pénzcsapot, bajban a PMFC!

Elküldve: 2017.10.06. 20:48
Szerző: ManBat
zaggar írta:A milyen szféra? Merthogy a piaci az az elmútnyócévben meg az azt megelőző elmútnyócévben sem igen jött össze Pécsett.(Úgy zusammen az egész városra értve. ) Komolynak tekinthető vállakozó itt csak egyszer állt a csapat mögé, lett is belőle pár év alatt egy megye egyes csapat..

Miért nem lehet kiállni és elmondani, h a női kosarasok után a futballcsapatot is végleg elengedik a süllyesztőbe? Legalább gerincetek lenne, ha agyatok nincs is egy város vezetéséhez, amivel piaci szereplőket tudnátok idevarázsolni..

Nincs párja a pécsi városvezetésnek az országban a sportpolitikához való fogalmatlanság tekintetében.

Re: Elzárták a pénzcsapot, bajban a PMFC!

Elküldve: 2017.10.07. 09:49
Szerző: SuperDepor
nekem úgy tűnt, h már évekkel korábban

Re: Elzárták a pénzcsapot, bajban a PMFC!

Elküldve: 2017.10.07. 09:54
Szerző: Adamek
SuperDepor írta:nekem úgy tűnt, h már évekkel korábban

én már azt hittem rég elcsatolták a jugók a várost annyira nem jöttek hírek onnan

Re: Elzárták a pénzcsapot, bajban a PMFC!

Elküldve: 2017.10.07. 09:55
Szerző: nick2005
zaggar írta:A milyen szféra? Merthogy a piaci az az elmútnyócévben meg az azt megelőző elmútnyócévben sem igen jött össze Pécsett.(Úgy zusammen az egész városra értve. ) Komolynak tekinthető vállakozó itt csak egyszer állt a csapat mögé, lett is belőle pár év alatt egy megye egyes csapat..

Miért nem lehet kiállni és elmondani, h a női kosarasok után a futballcsapatot is végleg elengedik a süllyesztőbe? Legalább gerincetek lenne, ha agyatok nincs is egy város vezetéséhez, amivel piaci szereplőket tudnátok idevarázsolni..


Sok más melyen is történt már hasonló, de ez a gyakorlatban legtöbbször nem okozott változást, csak a "papírmunkában". Legtöbb esetben ilyenkor egy olyan cég adja a pénzt, amelyik az önkormányzat tulajdonában van és akkor - papíron - máris nem közpénzről van szó. Pl Szombathelyen a kosárcsapat egy időben Falco - SZOVA KC néven futott. A SZOVA a Szombathelyi Vagyonhasznosító Kft. volt, aminek tulajdonosa az önkormányzat. Hozzájuk tartozott a szemétszállítás, parkolás, önkormányzati bérlakások. Na most egy ilyen cég miért szponzorál egy csapatot? Mással nem tudod elszállíttatni a szemetet, ha parkolsz nem választhatod meg kinek fizetsz, stb. Szóval egy valóban piaci alapú támogatás :) Számos példa van arra is, hogy egy cég nyer valamilyen munkát egy várostól, de "cserébe" a bevétel egy részét vissza kell forgatnia a helyi sportba.