Elárulta az MLSZ, mennyi magyar szurkol majd Svájcban

A magyar labdarúgó-válogatottra még két világbajnoki selejtező vár, szombaton Svájcban, kedden pedig itthon, Feröer ellen lépünk pályára. Számunkra azonban mindkettő tét nélküli, hiszen már korábban eldőlt, hogy nem leszünk ott a 2018-as oroszországi világbajnokságon.
„A legjobb meccse volt a válogatottnak a Svájc elleni hazai összecsapás. Aki emlékszik, erre, az tudja, milyen helyzetek, lehetőségek voltak előttünk. Erre lehet építeni idegenben is, elszántak a srácok és nem feltartott kézzel mennek Svájcba” – mondta a találkozóval kapcsolatban az M1 Ma este című műsorában Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője.
Kiemelte, az utána következő, Feröer elleni találkozó is ugyanolyan fontosnak számít, hiszen nem mindegy, hogy hányadik helyen végez a csapat a csoportjában.
Sipos elmondta, információi szerint mintegy 1400 magyar szurkoló lesz Bázelban, őket igyekeznek kellően tájékoztatni a kinti körülményekről és a meccsre való bejutásról.
„A magyar válogatott legnagyobb erőssége a csapategység, ha együtt küzd a csapat, csak úgy lehetünk eredményesek. A kapitány feltérképezte az ellenfelet, de együtt kell jó teljesítményt nyújtani, majd szombat este kiderül, ki lehet a vezéregyéniség” – mondta arra a felvetésre, ki veheti kezébe a gyeplőt Dzsudzsák és Gera hiányában.
Bízik benne, olyan eredményt sikerül elérnie Bernd Storck csapatának, ami után önbizalommal telve fogadhatjuk kedden Feröert. Úgy érzi, a svájciak minél hamarabb gólt akarnak majd szerezni és ezáltal számos kontratámadás adódhat a magyar együttes előtt.
Elképesztően gyönyörű a kivilágított Hali-stadion - fotó - NB1.hu
Elképesztően gyönyörű a kivilágított Hali-stadion - fotó