Oldal: 1 / 2

Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 15:14
Szerző: nb1.hu12
Spanyolország – A jelek szerint, befellegzett a katalánnak.

Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Már több napja, több hírben számolunk be arról, hogy a Katalóniában zajló függetlenedési törekvések milyen hatást gyakorolnak a labdarúgás világára. Finoman fogalmazva sem jót.

Már jeleztük, hogy ma tüntet a Barcelona és a többi katalán klub is, akárcsak a helyi szakszervezetek, de az is kiderült, ha Katalónia valóban független lesz, akkor melyik csúcsbajnokságban folytathatja a Barca.

Ebben a csúcsbajnokságban folytathatja a Barcelona, ha független lesz Katalónia - NB1.hu

Döbbenetes váltás lenne

Arról is be kellett számolnunk, hogy az Albánia és Izrael ellen készülő válogatott edzése is félbe szakadt, a hispán szurkolók Piqué ellen lázadtak föl, aki nyíltan kiáll a katalán függetlenedési törekvések mellett.

Ez viszont már nem csak a drukkereknek, hanem a válogatottbeli társaknak sem tetszik nagyon. Az köztudott volt már eddig is, hogy a Barcelona és a Real Madrid játékosai között nem egyszer volt már feszültség a nemzeti csapatnál is, politikai okok miatt is, és ez éleződött ki ismét.

A Marca és az AS azt harsogja, hogy az évek óta zajló Piqué-Ramos vita már odáig fajult, hogy a Real védőjével már a többiek is egyetértenek, így a Barcelona bekkje, a spanyol sajtó szerint, bármelyik pillanatban elhagyhatja a válogatottat.

És ugye nem szakmai okok miatt…

Honvéd-Vasas: így oldódik meg Remili labdájának az ügye - NB1.hu

Hemingway és Vancsa már hétfőn beszéltek.

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 19:34
Szerző: inreallife
tavol alljon tolem, hogy palcat torjek a jatekos felett, de valojaban egy 5 millios nemzet egy lathatoan egy feles tamogatottsaggal megis mire gondolt a 40 millios spanyolorszagban? holnaptol kilepnek azt csao?

a barca az utobbi evekben sokat kozelitett a madridhoz vilagszinten, de ha ok is beleallnak ebbe a politikai nemistudom minek nevezzem, kalandorsagba, akkor a botrany szepen visszabontja az utobbi evek felfele ivelo tendenciait. nem ketlem, hogy a "demokraciat" gumibotokkal fogjak megvedeni, szerintem eselytelen a kilepes...

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 19:40
Szerző: Sub Pop
inreallife írta:tavol alljon tolem, hogy palcat torjek a jatekos felett, de valojaban egy 5 millios nemzet egy lathatoan egy feles tamogatottsaggal megis mire gondolt a 40 millios spanyolorszagban? holnaptol kilepnek azt csao?

a barca az utobbi evekben sokat kozelitett a madridhoz vilagszinten, de ha ok is beleallnak ebbe a politikai nemistudom minek nevezzem, kalandorsagba, akkor a botrany szepen visszabontja az utobbi evek felfele ivelo tendenciait. nem ketlem, hogy a "demokraciat" gumibotokkal fogjak megvedeni, szerintem eselytelen a kilepes...

Valójában igen. Ezt gondolják. Mint ahogy függetlenedett már nem egy nemzet. Hát, ilyen ez.

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 19:42
Szerző: ManBat

a Barca sokkal régebb óta a katalán nemzeti identitás jelképe, mint egy világszintű brand

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 19:51
Szerző: inreallife
ManBat írta:

naja, amig a ketto egymas el, esetleg egymast erositi, akkor nincs baj. de most az egyik epp lerombolja a masikat...
ez a mostani lathatoan nem jott ossze, mindket fel sulyos sebeket kapott, de a status quo nem valtozott. a kivalaspartiak tovabb akarnak kuzdeni, de ennek nem lesz jo vege, kivalas meg plane. nem latom a "B" tervet, ha a kivalas nem sikerul, akkor pontosan mit is nyernek?

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 19:56
Szerző: ManBat
inreallife írta:

nemzeti kérdésekhez nem lehet üzletiesen hozzáállni, a függetlenség a céljuk, amiért összefogott a nemzet, nem is igazán értem, mit akarsz most mondani

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 19:57
Szerző: ManBat
ManBat írta:
inreallife írta:
ManBat írta:a Barca sokkal régebb óta a katalán nemzeti identitás jelképe, mint egy világszintű brand

vö. "més que un club"

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 20:11
Szerző: dingo
Sub Pop írta:
inreallife írta:tavol alljon tolem, hogy palcat torjek a jatekos felett, de valojaban egy 5 millios nemzet egy lathatoan egy feles tamogatottsaggal megis mire gondolt a 40 millios spanyolorszagban? holnaptol kilepnek azt csao?

a barca az utobbi evekben sokat kozelitett a madridhoz vilagszinten, de ha ok is beleallnak ebbe a politikai nemistudom minek nevezzem, kalandorsagba, akkor a botrany szepen visszabontja az utobbi evek felfele ivelo tendenciait. nem ketlem, hogy a "demokraciat" gumibotokkal fogjak megvedeni, szerintem eselytelen a kilepes...

Valójában igen. Ezt gondolják. Mint ahogy függetlenedett már nem egy nemzet. Hát, ilyen ez.

Az elmúlt 30 évben csak Európában 16 új ország jött létre, további 2 Afrikában 6 Ázsiában,4 Ausztráliában az annyi mint 28, és ebben nincsenek benne a de facto független államok. Úgyhogy megesik az ilyen nagyritkán

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 20:36
Szerző: SuperDepor
ManBat írta:
inreallife írta:
ManBat írta:a Barca sokkal régebb óta a katalán nemzeti identitás jelképe, mint egy világszintű brand

naja, amig a ketto egymas el, esetleg egymast erositi, akkor nincs baj. de most az egyik epp lerombolja a masikat...
ez a mostani lathatoan nem jott ossze, mindket fel sulyos sebeket kapott, de a status quo nem valtozott. a kivalaspartiak tovabb akarnak kuzdeni, de ennek nem lesz jo vege, kivalas meg plane. nem latom a "B" tervet, ha a kivalas nem sikerul, akkor pontosan mit is nyernek?

nemzeti kérdésekhez nem lehet üzletiesen hozzáállni, a függetlenség a céljuk, amiért összefogott a nemzet, nem is igazán értem, mit akarsz most mondani

abban kétségtelenül igaza van, h mindkét fél súlyos sebeket kapott, és abban is, h nem lesz ennek jó vége

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 20:46
Szerző: John McClane
Érthető,azt sem értem eddig minek játszott a spanyol válogatottban.

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 20:51
Szerző: inreallife
dingo írta:
Sub Pop írta:
inreallife írta:tavol alljon tolem, hogy palcat torjek a jatekos felett, de valojaban egy 5 millios nemzet egy lathatoan egy feles tamogatottsaggal megis mire gondolt a 40 millios spanyolorszagban? holnaptol kilepnek azt csao?

a barca az utobbi evekben sokat kozelitett a madridhoz vilagszinten, de ha ok is beleallnak ebbe a politikai nemistudom minek nevezzem, kalandorsagba, akkor a botrany szepen visszabontja az utobbi evek felfele ivelo tendenciait. nem ketlem, hogy a "demokraciat" gumibotokkal fogjak megvedeni, szerintem eselytelen a kilepes...

Valójában igen. Ezt gondolják. Mint ahogy függetlenedett már nem egy nemzet. Hát, ilyen ez.

Az elmúlt 30 évben csak Európában 16 új ország jött létre, további 2 Afrikában 6 Ázsiában,4 Ausztráliában az annyi mint 28, és ebben nincsenek benne a de facto független államok. Úgyhogy megesik az ilyen nagyritkán

europaban a kommunista krealmanyok borultak meg. anglia allamformajaban is benne van a lehetoseg a civilizalt szetvalasra. mashol viszont erre nem latok eselyt. a baszkoknak sem jott be. itt meg kemenyen belevittek a sportot is, angol meg francia bajnoksag? zartkapus meccsek? nem tunik egy atgondolt tervnek...

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 21:04
Szerző: ManBat
inreallife írta:
dingo írta:
Sub Pop írta:Valójában igen. Ezt gondolják. Mint ahogy függetlenedett már nem egy nemzet. Hát, ilyen ez.

az első világháború utáni határok bebetonozásába és erőszakkal egyben tartásába bele van kódolva, hogy egyszer ki fog robbanni
a sportszakmai kérdések pedig ezredrangúak a nemzeti kérdésben, azért ezt te is beláthatod, nem fognak csak azért a gyűlölt nagy testvérnél maradni, hogy lehessen El Clásicót játszani

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 21:18

Ne haragudj, de sem Csehszlovákia, sem pedig Jugoszlávia nem kommunista kreálmány volt.A szovjetekről levált részeknek a kétharmada is még a cári időkben került oda, úgyhogy szintén nem egészen komcsi kreálmány.

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.03. 22:21
Szerző: Adamek
Balkán

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.04. 00:55
Szerző: cain
ManBat írta:
inreallife írta:
dingo írta:Az elmúlt 30 évben csak Európában 16 új ország jött létre, további 2 Afrikában 6 Ázsiában,4 Ausztráliában az annyi mint 28, és ebben nincsenek benne a de facto független államok. Úgyhogy megesik az ilyen nagyritkán

europaban a kommunista krealmanyok borultak meg. anglia allamformajaban is benne van a lehetoseg a civilizalt szetvalasra. mashol viszont erre nem latok eselyt. a baszkoknak sem jott be. itt meg kemenyen belevittek a sportot is, angol meg francia bajnoksag? zartkapus meccsek? nem tunik egy atgondolt tervnek...

az első világháború utáni határok bebetonozásába és erőszakkal egyben tartásába bele van kódolva, hogy egyszer ki fog robbanni
a sportszakmai kérdések pedig ezredrangúak a nemzeti kérdésben, azért ezt te is beláthatod, nem fognak csak azért a gyűlölt nagy testvérnél maradni, hogy lehessen El Clásicót játszani

márpedig egy kétcsapatos házibajnokságra nem sokan maradnának.

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.04. 01:55
Szerző: dingo
cain írta:
ManBat írta:
inreallife írta:europaban a kommunista krealmanyok borultak meg. anglia allamformajaban is benne van a lehetoseg a civilizalt szetvalasra. mashol viszont erre nem latok eselyt. a baszkoknak sem jott be. itt meg kemenyen belevittek a sportot is, angol meg francia bajnoksag? zartkapus meccsek? nem tunik egy atgondolt tervnek...

az első világháború utáni határok bebetonozásába és erőszakkal egyben tartásába bele van kódolva, hogy egyszer ki fog robbanni
a sportszakmai kérdések pedig ezredrangúak a nemzeti kérdésben, azért ezt te is beláthatod, nem fognak csak azért a gyűlölt nagy testvérnél maradni, hogy lehessen El Clásicót játszani

márpedig egy kétcsapatos házibajnokságra nem sokan maradnának.

A horvát, szerb fehérorosz,moldáv,grúz bajnokságban is mindig más a bajnok, de idesorolhatnánk a skót vagy portugál bajnokságot is ahol egyszerű megszámolni a jelentősebb csapatokat, mégis van saját bajnokságuk.

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.04. 07:31
Szerző: cain
dingo írta:
cain írta:
ManBat írta:az első világháború utáni határok bebetonozásába és erőszakkal egyben tartásába bele van kódolva, hogy egyszer ki fog robbanni
a sportszakmai kérdések pedig ezredrangúak a nemzeti kérdésben, azért ezt te is beláthatod, nem fognak csak azért a gyűlölt nagy testvérnél maradni, hogy lehessen El Clásicót játszani

márpedig egy kétcsapatos házibajnokságra nem sokan maradnának.

A horvát, szerb fehérorosz,moldáv,grúz bajnokságban is mindig más a bajnok, de idesorolhatnánk a skót vagy portugál bajnokságot is ahol egyszerű megszámolni a jelentősebb csapatokat, mégis van saját bajnokságuk.

oké, csak egy barca+espanyol+resztli bajnokságnak nincs marketingértéke. nem véletlenül nem azt eröltetik, hanem mennek a pénz után.

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.04. 07:36
Szerző: Adamek
cain írta:
ManBat írta:
inreallife írta:europaban a kommunista krealmanyok borultak meg. anglia allamformajaban is benne van a lehetoseg a civilizalt szetvalasra. mashol viszont erre nem latok eselyt. a baszkoknak sem jott be. itt meg kemenyen belevittek a sportot is, angol meg francia bajnoksag? zartkapus meccsek? nem tunik egy atgondolt tervnek...

az első világháború utáni határok bebetonozásába és erőszakkal egyben tartásába bele van kódolva, hogy egyszer ki fog robbanni
a sportszakmai kérdések pedig ezredrangúak a nemzeti kérdésben, azért ezt te is beláthatod, nem fognak csak azért a gyűlölt nagy testvérnél maradni, hogy lehessen El Clásicót játszani

márpedig egy kétcsapatos házibajnokságra nem sokan maradnának.

most is olyanban szerepelnek

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.04. 07:58
Szerző: Mrs.Dolcetti
cain írta:
dingo írta:
cain írta:márpedig egy kétcsapatos házibajnokságra nem sokan maradnának.

A horvát, szerb fehérorosz,moldáv,grúz bajnokságban is mindig más a bajnok, de idesorolhatnánk a skót vagy portugál bajnokságot is ahol egyszerű megszámolni a jelentősebb csapatokat, mégis van saját bajnokságuk.

oké, csak egy barca+espanyol+resztli bajnokságnak nincs marketingértéke. nem véletlenül nem azt eröltetik, hanem mennek a pénz után.

A katalán függetlenség kb. huszadrangú kérdése a Barcelona,meg a foci.
Egyébként Piquét nem értem minek erőlteti a spanyol válogatottságot,ha nem látják szívesen.

Re: Piqué ellen kikeltek Ramosék a spanyol válogatottban

Elküldve: 2017.10.04. 08:49
Szerző: extex
inreallife írta:
dingo írta:
Sub Pop írta:Valójában igen. Ezt gondolják. Mint ahogy függetlenedett már nem egy nemzet. Hát, ilyen ez.

Az elmúlt 30 évben csak Európában 16 új ország jött létre, további 2 Afrikában 6 Ázsiában,4 Ausztráliában az annyi mint 28, és ebben nincsenek benne a de facto független államok. Úgyhogy megesik az ilyen nagyritkán

europaban a kommunista krealmanyok borultak meg. anglia allamformajaban is benne van a lehetoseg a civilizalt szetvalasra. mashol viszont erre nem latok eselyt. a baszkoknak sem jott be. itt meg kemenyen belevittek a sportot is, angol meg francia bajnoksag? zartkapus meccsek? nem tunik egy atgondolt tervnek...

Azt, hogy a Barca mit mond az esetleges szétválás utáni évekről, szerintem pont le lehet szarni. A normálisabbja nem azért fog igennel, vagy nemmel szavazni, mert lehet, hogy a szétválás PL-tagságot eredményez. Kicsit többről van itt szó a Barcánál. A zártkapusnak én személy szerint látom értelmét, jobb, hogy nem a lelátón verik egymást az emberek.