
Mint ismeretes, 4-1-re nyert a Honvéd otthonában szombaton a Vasas, Remili Mohamed, a vendégek csapatkapitánya életében először szerzett mesterhármast NB I-es mérkőzésen. És itt meg is ragadjuk az alkalmat, hogy köszönetet mondjuk két, kedves angyalföldi hölgynek, akik jogosan jelezték: az üggyel kapcsolatos előző cikkünkben még pontosabban fogalmazhattunk volna kedvencük statisztikájával illetően.
A történetnek az a lényege, hogy a lefújás után Remili szeretett volna hozzájutni a labdához, ám ekkor még nem járt sikerrel, és körbe is járta a sztori a netet tegnap. De akkora, a jelek szerint, a két klub már rég megállapodott egymással.
Az előbb rákérdeztünk az esettel kiemelten foglalkozó Borsnál is, hogy úgy tudják-e a szerkesztőségükben, hogy hétfőn kora délelőtt Vancsa Miklós, az angyalföldiek ügyvezetője és George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa telefonon beszéltek egymással, és ekkor a piros-kékek elöljárója jelezte, a csapatkapitányuk megvenné a labdát, mire a kispesti tulajdonos jelezte, természetesen ajándékba adják a játékosnak. Hemingway azt is hozzátette, a kérést kedden tudják teljesíteni, mert hétfőn szabadnap volt Kispesten, ami a szertárosra is vonatkozott.
A lap munkatársainak a válasza igen volt.
Dzsudzsák miatt orosz szépségkirálynő érkezett - fotó - NB1.hu
A világbajnokság egyik nagykövete is egyben.