Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.10.01. 10:13

Balmazújváros – Szerinte nem igazságos a végeredmény.

Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc


Mint ismert, a Horváth Ferenc által felkészített Balmazújváros kétgólos előnye ellenére is 3-2-re kikapott a Ferencvárostól az NB I 11. fordulójának szombati mérkőzésén. A szakvezető csalódottan nyilatkozott a vereség után, említést tett a vendégcsapat légiósairól is.



 



„Jól játszottunk, egy pontot szerintem mindenképpen megérdemeltünk volna. Megvoltak a helyzeteink, de ezúttal is voltak hibáink. Nem igazságos a végeredmény. Másról is beszélnék, de négy gyerekem van és azt beszéltük meg a feleségemmel, hogy inkább rájuk költjük a pénzt, nem másra. Azt nem tudom, hogy gondolni lehet-e még „arra” vagy már gondolatrendőrség is van. Tudomásul kell venni, hogy a Ferencvárossal játszottunk, de megjegyezném, hogy ennyi külföldi játékos még nem volt ebben a városban…” – mondta el a találkozó után Horváth.



 



A tréner csapata továbbra is sereghajtó a tabellán.



 




Ezzel a góllal vezeti Nikolics a góllövőlistát - videó - NB1.hu



Szoros a verseny a gólvágók versenyében




 



http://nb1.hu/hazai-labdarugas/ezzel-a-gollal-vezeti-nikolics-a-gollovolistat---video


John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.10.01. 10:34

Vicc ez a srác,remélem a Balmaz után már kikerül a keringőből.
Nálunk 7 külföldi lépett pályára,náluk meg 5,óriási különbség,amúgymeg az Újpestben is pont ennyi külföldi játszott ott pár hete...
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.01. 10:41

ez kivételesen most poénos volt : "Másról is beszélnék, de négy gyerekem van és azt beszéltük meg a feleségemmel, hogy inkább rájuk költjük a pénzt, nem másra."
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.01. 10:43

John McClane írta:Vicc ez a srác,remélem a Balmaz után már kikerül a keringőből.
Nálunk 7 külföldi lépett pályára,náluk meg 5,óriási különbség,amúgymeg az Újpestben is pont ennyi külföldi játszott ott pár hete...

amíg Szígyárós Peti pozícióban van, addig mindig lesz Rozogának - pár hónap pihenő után - legalább NB II-es csapata
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54495
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.10.01. 10:45

SuperDepor írta:
John McClane írta:Vicc ez a srác,remélem a Balmaz után már kikerül a keringőből.
Nálunk 7 külföldi lépett pályára,náluk meg 5,óriási különbség,amúgymeg az Újpestben is pont ennyi külföldi játszott ott pár hete...

amíg Szígyárós Peti pozícióban van, addig mindig lesz Rozogának - pár hónap pihenő után - legalább NB II-es csapata

amúgy ezek dugnak vagy honnan ez a bensőséges kapcsolat?
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.10.01. 10:55

Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:
John McClane írta:Vicc ez a srác,remélem a Balmaz után már kikerül a keringőből.
Nálunk 7 külföldi lépett pályára,náluk meg 5,óriási különbség,amúgymeg az Újpestben is pont ennyi külföldi játszott ott pár hete...

amíg Szígyárós Peti pozícióban van, addig mindig lesz Rozogának - pár hónap pihenő után - legalább NB II-es csapata

amúgy ezek dugnak vagy honnan ez a bensőséges kapcsolat?

Előbb-utóbb csak elege lesz belőle a klubknak,max kap valami kamu állást,ahol nem tud így pusztítani.
Valamiért ez az edzőség nem megy neki,pedig,amúgy nem játszik rosszul vele a Balmaz vagy,amikor Győrbe ment ott is hasított az elején és a Videotont is összekapta valamennyire,de hosszabb távon valahogy vonzza a kudarcot és a balszerencsét.
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.01. 11:02

Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:
John McClane írta:Vicc ez a srác,remélem a Balmaz után már kikerül a keringőből.
Nálunk 7 külföldi lépett pályára,náluk meg 5,óriási különbség,amúgymeg az Újpestben is pont ennyi külföldi játszott ott pár hete...

amíg Szígyárós Peti pozícióban van, addig mindig lesz Rozogának - pár hónap pihenő után - legalább NB II-es csapata

amúgy ezek dugnak vagy honnan ez a bensőséges kapcsolat?

a fucallal kezdődött
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54495
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.10.01. 11:04

SuperDepor írta:
Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:amíg Szígyárós Peti pozícióban van, addig mindig lesz Rozogának - pár hónap pihenő után - legalább NB II-es csapata

amúgy ezek dugnak vagy honnan ez a bensőséges kapcsolat?

a fucallal kezdődött

Az egyik jóbarátom kosármeccsen cserkészte be a nejét.
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.01. 11:09

Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:
Maradonapoli írta:amúgy ezek dugnak vagy honnan ez a bensőséges kapcsolat?

a fucallal kezdődött

Az egyik jóbarátom kosármeccsen cserkészte be a nejét.

férfimeccsen ? akkor Hollandiában esküdtek
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54495
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.10.01. 11:13

SuperDepor írta:
Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:a fucallal kezdődött

Az egyik jóbarátom kosármeccsen cserkészte be a nejét.

férfimeccsen ? akkor Hollandiában esküdtek

hogy férfi vagy női meccs vót-e nem tudom, de majd megkérdem, az illető hölgy néző volt
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.10.01. 11:31

papucs.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.10.01. 14:18

te szerencsétlen hülye, jelentsd fel a testi-lelki szíjhágó haverodnál a Fradit, hogy migriget rejteget
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54495
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.10.01. 14:24

Adamek írta:te szerencsétlen hülye, jelentsd fel a testi-lelki szíjhágó haverodnál a Fradit, hogy migriget rejteget

a törvény mindenkire vonatozik, kommunistára tízszeresen, százszorosan!
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.10.01. 14:26

Maradonapoli írta:
Adamek írta:te szerencsétlen hülye, jelentsd fel a testi-lelki szíjhágó haverodnál a Fradit, hogy migriget rejteget

a törvény mindenkire vonatozik, kommunistára tízszeresen, százszorosan!

szóval akasztás lesz
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54495
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.10.01. 14:29

Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:te szerencsétlen hülye, jelentsd fel a testi-lelki szíjhágó haverodnál a Fradit, hogy migriget rejteget

a törvény mindenkire vonatozik, kommunistára tízszeresen, százszorosan!

szóval akasztás lesz

de előtte tőtött káposzta meg pálesz és tarthatnátok egy alapfokú szemináriumot is!
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.10.01. 15:21

John McClane írta:Vicc ez a srác,remélem a Balmaz után már kikerül a keringőből.
Nálunk 7 külföldi lépett pályára,náluk meg 5,óriási különbség,amúgymeg az Újpestben is pont ennyi külföldi játszott ott pár hete...

Azért nálad nagyobb hoppmester mostanában nem ténfereg erre!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.10.01. 15:24

Adri az új fórumon van ignore funkció,természetesen a te kommentjeidet letiltottam,így nem látom mit írsz,felesleges erőlködni,mert bekakálsz,egy ilyen bohócot ,mint te senki nem vesz komolyan.
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.10.01. 16:32

Lehet én vagyok túl alul művelt Ferkó barátunk míves humorához, de itt mi volt a beszólás?
Amúgy kibaszták már vagy megvárják a hétfő délelőttöt?
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.10.01. 17:40

John McClane írta:Adri az új fórumon van ignore funkció,természetesen a te kommentjeidet letiltottam,így nem látom mit írsz,felesleges erőlködni,mert bekakálsz,egy ilyen bohócot ,mint te senki nem vesz komolyan.

Attól még egy igaz amit írtam! ;)
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.01. 17:43

John McClane írta:Adri az új fórumon van ignore funkció,természetesen a te kommentjeidet letiltottam,így nem látom mit írsz,felesleges erőlködni,mert bekakálsz,egy ilyen bohócot ,mint te senki nem vesz komolyan.

ilyenkor kiírja, h válaszolt neked, de amit írt azt nem látod ?
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég